Így képezd magad pilótává a levegőben!
Egyre népszerűbb fogalom a karrierváltás már a nők körében is. Az informatika immár gendersemleges, de a váltáshoz való hozzáállás nem az! Persze az lenne az igazi, ha mint a reklámfilmben, félbetörhetnénk egy Kit-Katet, a világ megállna egy időre, mi átképezhetnénk magunkat, és aztán másnap már egy új munkahelyen kezdhetnénk dupla fizetésért. Varázserő hiányában mégis, hogy oldhatjuk meg?
Ezeket láttad már?
Alapjában véve a nők érdeklődők, kreatívak, bátran vágnak bele ismeretlen dolgokba. Míg a fiúk képesek éveken át ugyanabba az edzőterembe járni, a lányok váltogatják a helyet, akár a sportágat is, az intenzitást, nem beszélve a kapcsolódó étrendről. De gondolhatunk a kézműves foglalkozások, hobbikörök, dizájnfesztiválok, főzősulik közönségére is… bármelyikre látogatunk el, azt látjuk, hogy lányok szívesen kipróbálják magukat új szerepben, pusztán kíváncsiságból.
Ugyanakkor létezik egy másik fontos karakterjegye is a nőknek: a biztonságra törekvés. Az igazán fajsúlyos döntéseknél ez is szerepet játszik: genetikailag belénk kódolt anyai ösztön, függetlenül attól, hogy van-e gyerekünk, vagy egyáltalán akarunk-e. Nem csak mások iránt, hanem magunkkal szemben is ösztönösen van felelősségérzetünk.
Érdekel a programozás? A fejlesztő lány blogját meg kell ismerned
Érdekel a programozás? A fejlesztő lány blogját meg kell ismerned
A munkánk megválasztásával kapcsolatban ez a két tényező áll konfliktusban egymással. Statisztikák szerint a nők kisebb százalékban váltanak munkahelyet, és sokkal magasabb az ingerküszöbük, hogy elszánják magukat egy ilyen lépésre. Zárójelben: ez az óvatosság magyarázza egyébként azt is, hogy miért nem lépnek ki időben akár egyértelműen előnytelen, bántalmazó kapcsolatból is a nők.
Karrierváltásnál a félelemérzet hatványozódik. Nem csak a hely és a közeg lesz más, hanem a munka és az iparág is. Ráadásul el is kell oda jutni, hogy egyáltalán felvértezze magát az ember azokkal a programozói készségekkel, amiket elvár az új karrier. Hogyan bizonyosodhatunk meg előre döntésünk helyességéről, hogy ne érezzük azt, ugrunk a semmibe? Lássunk öt lehetőséget!
1. Legyünk érdeklődők, merjünk kérdezni!
Nyilvánvaló tanácsnak tűnhet, mégis fontos megemlíteni: nem vagyunk egyedül a döntés során. Más is volt már hasonló cipőben. A programozóiskolák nyílt napjain vannak korábbi diákok is, de a közösségi médiában is bőven találni olyan csoportokat, ahol minden kérdésre akad válasz, és a döntéshez motiváció.
2. Tegyük magunkat próbára ingyen!
Számos online programozókurzus van a neten, az alapokkal akár néhány ingyenes alkalmon keresztül tisztába kerülhetünk. Ennél is fontosabb, hogy magát a műfajt is megismerheti az ember, lehet egy benyomásunk arról, hogy mi is az, amit meg kell tanulni, mielőtt az ember fejlesztő lesz.
3. Nézzük át időbeosztásunkat, mi fér bele?
A legóvatosabb megközelítés, ha nem adjuk fel eddigi életünket, hanem abban próbálunk meg helyet szorítani a jövőnkre való felkészülésnek. Ahogy az ember félretesz pénzt a nyaralásra, vagy akár a nyugdíjára, ugyanúgy érdemes félretenni időt egy új dologra. Ha átmenetileg le is kell mondani a táncóráról, a rendszeres barátnős kávézásokról, a végtelen sorozatnézésekről, egy jó ügy érdekében tesszük, és hálásak leszünk később magunknak érte.
4. Nincs mese, munka mellett kell!
Ha megnézzük a sikertörténeteket a karrierváltókról, legtöbben a meglévő munkájukkal párhuzamosan fogtak valami újba. Reklámügynökségben dolgozott tizenórákat évekig, és emellett képezte magát és építette fel csokibirodalmát Erdélyi Nóra, a Bonboniere alapítója. Neked még csak nem is kell céget létrehoznod, csak kitanulnod egy új szakma alapjait. Estézni és éjszakázni hónapokig necces lehet, de van, aki a célért erre is képes. Viszont sokkal nagyobb az esély, hogy kitartó tudsz lenni, ha csak a hétvégéidet áldozod be. Van már hétvégi programozó kurzus is. Viszonylag olcsón van szombatonként 10 alkalmas egy-egy órás bevezető jellegű kurzus a BeCube-nál, vagy kicsit többért három hónapos egész napos szombati tanfolyam a Codecoolnál. Ezzel ráadásul anyagilag is biztonságban tudhatod magad: munkádat nem kell feladni, folyamatosan tudsz keresni meglévő munkahelyeden.
Magyar csokoládé lett a világ egyik legjobb édessége!
Magyar csokoládé lett a világ egyik legjobb édessége!
5. Teszteljük magunkat kötelezettség nélkül, aztán lépjünk bátran!
A Codecool hétvégi kurzusainak előnye az is, hogy több részletben, modulokban teljesíthetők. Ha az első és második modulon túljut az ember, akkor már bizonyosan el tudja dönteni, hogy neki való a képzés, és meg fogja állni helyét később új szakmájában fejlesztőként. Ekkor dönthet úgy, hogy tényleg meglépi, amit meg kell, és átmegy a hétköznapokon folyó képzésre. Ezzel már jogosulttá válik a garantált állásra és a képzés hátralevő idejének utólagos fizetésére is.
Felnőttként már nem engedhetjük meg magunknak, hogy kizárólag csak a tanulásra koncentráljunk, mint egykor gyerekként. Viszont az időnk és az anyagi kereteink jó menedzselésével egy év alatt simán lebonyolítható egy új szakma kitanulása és megkezdése, és még a kockázatokat is minimalizálni tudjuk közben a fenti módszerekkel.