Ilyen gyakran kellene takarítanod a hűtőszekrényt a szakemberek szerint

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az otthonunkban számos olyan dolog van, amelyet a legtöbben nap mint nap használunk, elég csak a mikrohullámú sütőre, a tűzhelyre vagy a hűtőszekrényre gondolnunk. De míg előbbieknél szinte elkerülhetetlen, hogy ne keletkezzenek rajtuk szennyeződések, addig a hűtőszekrényt sokáig tisztának láthatjuk. Talán te sem takarítod elég gyakran, és még csak nem is tudsz róla.

Sokkal többször kell hűtőt takarítani, mint gondolnád
Sokkal többször kell hűtőt takarítani, mint gondolnád
Fotó: Andrii Borodai/Getty Images

Míg az teljesen természetes, hogy minden használatot követően letakarítjuk a tűzhelyet és a mikrohullámú sütőt is áttöröljük, a hűtőszekrényt már jóval ritkábban érik szembetűnő szennyeződések, ezért a takarítására sem szánunk olyan gyakran időt. Pedig a szakértők szerint meglehetősen sűrűn kellene. De hogy mit is jelent ez pontosan? Mondjuk!

Amit naponta meg kellene tenned

Bár elsőre talán meglepőnek tűnhet, de a CNET szerint a hűtőszekrény is napi szintű figyelmet igényel. Az ideális ugyanis az lenne, ha minden nap letörölnénk a fogantyúját, illetve, ha van hozzá vízadagoló vagy jégkocka készítő, azoknak a gombjait is, méghozzá antibakteriális törlőkendővel. Tehát napi szinten tulajdonképpen csak egy roppant egyszerű mozdulatsorra lenne szükség, hogy a hűtőszekrényünk folyamatosan tiszta legyen.

Ha bármi kiömlik

Más felületekhez hasonlóan a hűtőszekrénynél is fontos, hogyha bármi kiömlik, kifolyik, szemmel láthatóan szennyeződik, akkor azt minél előbb takarítsuk le. Hiszen egyrészt később nehezebb lehet újra tisztává varázsolni, másrészt pedig könnyen a kórokozók és a baktériumok melegágyává válhat. Szerencsére általában egy ilyen művelet is csak maximum néhány percet vesz igénybe, cserébe viszont később sok bosszúságtól kímélhet meg.

Apróbb konyhai balesetek persze bárkivel előfordulhatnak, de annak érdekében, hogy minél kisebb eséllyel következzenek be, sok élelmiszer tárolásához érdemes légmentesen záródó és cseppálló dobozokat, edényeket használnod.

Örökre megváltoztatta az életemet ez a neurológustól tanult módszer: pillanatok alatt megnyugtat, és nem kerül semmibe

Örökre megváltoztatta az életemet ez a neurológustól tanult módszer: pillanatok alatt megnyugtat, és nem kerül semmibe

Végezz heti ellenőrzést

A hűtőszekrény tisztán tartásához az is nagyon fontos, hogy ne maradjanak benne véletlenül régi maradékok, amikről tudod, hogy valószínűleg már úgysem fogynak el, vagy bármi, ami romlott, lejárt. Az ilyen élelmiszerek ugyanis elősegíthetik a baktériumok szaporodását és a penészgombák megjelenését a hűtőszekrényben.

Érdemes heti szinten ellenőrizned a hűtőszekrényed tartalmát, és ami már nem jó, attól egyből megszabadulnod. Ha valamiben nem vagy biztos, akkor az a legjobb döntés, ha inkább kidobod, a Centers for Disease Control and Prevention álláspontja pedig az, hogy még a megromlott élelmiszerek mellett tárolt vagy hozzájuk ért élelmiszerektől is jobb megválni.

Az alapos kitakarításáról se feledkezz meg

A már említett kisebb lépésekkel sokáig tiszta lehet a hűtőszekrényed, de egy alapos takarításra még ebben az esetben is érdemes 3-4 havonta időt szánnod, például minden évszak elején. Ehhez nagyon fontos, hogy teljesen kiürítsd a hűtőszekrényt, így a legpraktikusabb az, ha egy nagyobb bevásárlás/többféle fogás elkészítése előtt kerítesz rá sort.

Ha eddig még nem tetted meg, a legközelebbi takarítás előtt feltétlenül olvasd el a hűtőszekrényed kézikönyvét is, hogy tudd, a te készülékedet hogyan a legjobb kitisztítani. Általánosságban véve elmondható, hogy először érdemes a hűtőszekrényt kihúzni, majd jöhet az összes polc, fiók és a hűtőszekrény minden további felületének megtisztítása meleg, szappanos vízzel, végül pedig a külseje és a teteje.

Ha mindezekre odafigyelsz, az nemcsak esztétikai, de élelmiszerbiztonsági szempontból is sokat jelenthet, ezáltal az egészségednek is kedvezhetsz vele, ráadásként pedig a hűtőszekrény hosszabb élettartamáért is tehetsz. Kell ennél több ok arra, hogy rendszeresen szánj rá egy kis időt?

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

A zen takarítás nem a házimunka gyors letudásáról szól, hanem egy tudatos rituálé megteremtéséről

A zen takarítás nem a házimunka gyors letudásáról szól, hanem egy tudatos rituálé megteremtéséről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ezek az idei őszi-téli divat legfelkapottabb darabjai (x)

Ezek az idei őszi-téli divat legfelkapottabb darabjai (x)

Nincs időd a reggeli arcápolási rutinra? Van rá egy megoldásunk, amit imádni fogsz (x)

Nincs időd a reggeli arcápolási rutinra? Van rá egy megoldásunk, amit imádni fogsz (x)

Ősszel még érzékenyebb a bőröd? Mutatjuk mire figyelj az arcápolási rutinod során! (x)

Ősszel még érzékenyebb a bőröd? Mutatjuk mire figyelj az arcápolási rutinod során! (x)

Mutatunk 3 hazai programot, amit kár lenne kihagyni idén ősszel (x)

Mutatunk 3 hazai programot, amit kár lenne kihagyni idén ősszel (x)