Bárcsak tudtam volna ezeket a dolgokat a húszas éveimben!
Az ember akkor jár a legjobban, ha nem akarja megváltoztati a múltját és nem szorong a jövője miatt. Minden, amit tettem, elvezetett ahhoz, aki ma vagyok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem vehettem volna néhány dolgot kicsit könnyedébben, és nem lenne néhány jó tanácsom tíz évvel ezelőtti önmagamnak. Figyelem, az igazán intelligens ember mások hibáiból tanul!
Ezeket láttad már?
Talán minden pszichológus egyet ért abban, hogy a lehető leghaszontalanabb és legkárosabb gondolatsor úgy kezdődik: „mi lett volna, ha...". A múltunkat meg kell értenünk, el kell tudnunk viselni tetteink és döntéseink következményeit, és belátni, hogy mindig a jelenből tudunk kiindulni, csak azzal tudunk gazdálkodni, amink most van, amik most vagyunk. Éppen ezért szándékosan nem azokat a dolgokat választottam ki a múltamból, amiket esetleg eltoltam, vagy nem úgy tettem, ahogyan kellett volna, hiszen ha akkor másképp cselekszem, ma nem ugyanaz az ember lennék, tehát nem tudhatom, hogy mit bánnék a múltamból, és mit nem. Legyen ez az első tanács: a mai fejünkkel mindig könnyebb azt gondolni, hogy öt vagy tíz éve másképpen kellett volna cselekednünk, de ne felejtsük el, hogy akkor még mások voltunk. Még a nyilvánvaló kudarcok is fejleszthetik a személyiségünket! Most viszont lássuk, mi az, amit tényleg megszívlelhetne egykori önmagam, és persze, minden mai huszonöt éves lány.
Biztos, hogy lesz pasid!
Ezen most jót nevetek, de azért dühös is vagyok. Sokáig azt hittem, én vagyok ilyen kis buta, hogy valamiért sokak által legszebbnek tartott éveimből jó párat arra pazaroltam, hogy szenvedjek amiatt, hogy nincs pasim. Ám mostanában megfigyeltem, hogy valamiért leginkább húszas éveinkben szenvedünk a szingliségtől, mint a kutya. Hogy nekem huszonhét évesen miért volt meggyőződésem, hogy soha az életben nem lesz senkim, azt fel nem foghatom! Szóval ha te emiatt emészted magad, kérlek, ne tedd, mert később bánni fogod, hogy ezekben az években nem örültél úgy az életednek, ahogyan kellett volna. Ne aggódj, semmit nem fogsz elrontani visszafordíthatatlanul (ha csak nem kezdesz önpusztító tevékenységekbe). Egyszerűen csak arról van szó, hogy értelmetlen arra pazarolni ifjúságod csúcsán a napjaidat, hogy siránkozol azért, mert nem jársz épp senkivel.
Különösen, mert paradox módon ez a fajta önsajnálat és szomorúság, ami rádtelepszik, aktívan akadályozza azt, hogy nyitott legyél a normális férfiak közeledésére. Nem azért, mert "rosszakat vonzol be" - én ezeket a tudományosan bizonyíthatatlan állításokat nem szeretem. Hanem azért, mert nem sugárzod magadból a boldogságot, mert nem nevetsz, mert nem vagy könnyed - ezt nem csak megérzik rajtad a férfiak, hanem látják is. Az ilyen nőkhöz pedig azért közelednek kevesebben, mert egy egészséges érzelemvilágú, kapcsolatra vágyó ember fél attól, hogy valaki számára ő az utolsó szalmaszál legyen, esetleg csak egy ugródeszka, hogy összeszedje magát.
Kevés férfi hazudik szavakkal és tettekkel is
Eltekintve néhány extrém esettől, azt kell mondanom, nekem sohasem hazudott férfi azzal kapcsolatban, mennyire vonzódik hozzám. Az más kérdés, hogy én az olyan mondatokat elengedtem a fülem mellett, mint hogy: „kezeljük ezt lazán, és lássuk meg, merre tart", „nagyon tetszel, de nem akarok most barátnőt", vagy nem vettem figyelembe, hogy elvileg járunk, de már két napja nem hallottam a másik felől. Harminchat éves fejjel azt kell mondanom: a párkapcsolatokban van épp elég nehézség, ne bonyolítsuk még azzal is, hogy nem akarjuk megérteni, ha valaki szeretné, hogy egy pár legyünk, akkor azt nem fogja előlünk elhallgatni, és ha valaki velünk akar lenni, akkor velünk lesz.
Mondhatnám azt, hogy ez tiszta sor, de sajnos most is ismerek okos, szép nőket, akik nem tudják elfogadni ezeket az egyszerű törvényszerűségket. Nyilván azért nem, mert - ahogyan én is tettem húszas éveim elején - arra fókuszálnak, amit szeretnének, hogy legyen, nem arra, ami van. Ajánlok egy kísérletet. Egy hétig képzeld azt, hogy az egyik munkatársad nagyon utál vagy éppen titkon szerelmes beléd. Minél inkább koncentrálsz arra, amit hiszel vagy elvársz, annál több jelét látod majd annak, hogy az úgy is van, és minden más jelet figyelmen kívül hagysz. Örökké nem tudod magad becsapni, ezért az ilyen kapcsolatokban mindig tele leszel frusztrációval és kétségbeeséssel.
Az igazság az, hogy ha olyan férfira akadsz, akiben érdemes bízni, aki valóban veled akar lenni, akire hosszú távon lehet alapozni, akkor amit biztosan nem fogsz érezni, az a frusztráció. Az ilyen esetekben nincsenek zavaros jelzések, nem kell órákat gondolkodnod azon, mit gondol a másik, mit érez, miért teszi azt, amit. Ha ilyesmiken töröd a fejed, hidd el, nem a megfelelő férfival vagy, és nem lenne érdemes tovább pazarolnod rá az idődet.
Csak az a baj veled, hogy azt hiszed, veled van a baj
Tény, hogy ahogyan érettebbé válunk, ideális esetben úgy nő az önbizalmunk is, de azért jó lett volna huszonévesen is tudni, hogy az eszemnek, a külsőmnek vagy a viselkedésemnek vajmi kevés köze van ahhoz, hogy egy adott ember velem akar-e lenni, vagy sem, netán elhagy-e vagy sem. A megfelelő önértékelés ismérve éppen az, hogy nem külső visszajelzésekből építkezik, hanem belsőkből, és egy magas önértékelésű ember nem másoknak, hanem önmagának szeretne megfelelni.
Ez nem jelenti azt, hogy nem követhetsz el hibákat egy kapcsolatban. Dehogynem! De megfelelő önértékeléssel válallni is tudod értük a felelősséget, és azt is megérted, hogy bármi történik két ember kapcsolatában, ahhoz valamilyen szinten mindkettőjüknek köze van. A rossz tulajdonságaidon érdemes változtatni, ha tudsz, de az olyan gondolatokat engedd el, hogy a hajszíned, az alakod, az eszed vagy az általános viselkedésed okozza azt, hogy a férfiak elhagynak vagy nem akarnak beléd szeretni. Ha folyton ezt tapasztalod, akkor az a legvalószínűbb, hogy rossz férfiakkal próbálkozol. Ezen viszont érdemes változtatni!
Adj időt a kedves fiúknak
Szingli éveink egyikében azzal szórakoztunk el egy órát a barátnőmmel, hogy a Facebookon mutogattuk egymásnak azoknak a pasiknak a képeit, akiket annak idején elutasítottunk, de a beszélgetés idején már alaposan bántuk e tettünket. Nyilván az ilyen érzésekbe az is belejátszik, hogy az eltelt évek alatt az adott férfi és mi is változtunk, illetve az idő is megszépít sok mindent, meg hát a férfihiány miatt is fölértékelődhetnek bizonyos személyek.
A legtöbb nő esetében azonban vannak olyan múltbeli udvarlók, akiket már korábban sem csípőből utasított el, csak talán nem adott elég időt arra, hogy megismerje. Mert esetleg ő a rossz fiúkhoz vonzódott, a srác pedig - micsoda botrány! - kedves és érzelmes volt. Ahogyan azt már a cikk elején jeleztem, nem szabad semmiért évekig bánkódni, ami elmúlt, de azért azt tanácsolnám egy huszonévesnek, hogy ha olyan férfi akad az útjába, akit csak azért építene le, mert nem érzi a lángoló szenvedélyt, vagy egyszerűen csak valami hiányzik, de alapvetően szereti a társaságát, adjon egy kis időt magának, maguknak. Szerintem az is nagyon hasznos, ha ilyenkor ezt megosztjuk az illetővel, hiszen ha sokáig nem tudunk dönteni, azt a másik úgy értelmezheti, mintha direkt játszadoznánk vele, és ezt nem sok férfi viseli hetekig.
Ma már nem tuszkolnám bele az ilyen srácokat alapból a „soha sem fogok járni vele" dobozba, hanem igyekeznék nyitottan hozzáállni a dologhoz, annyi időt tölteni vele, ami mindkettőnknek jól esik, és esélyt adni arra, hogy mélyüljenek az érzéseim, ha mélyülniük kell.
A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2015 novemberi számban jelent meg.
