Hogyan irányít a kudarctól való félelem?
Gondoltad volna, hogy olykor te állítod a legnagyobb akadályt magad elé, amikor egy adott célt nagyon szeretnél elérni? Butaságnak hangzik, mégis így van.
Ezeket láttad már?
A kudarcokból kétségtelenül sokat lehet tanulni, mégsem szereti senki átélni a sikertelenséggel járó feszültséget. Senki sem akarja azt érezni, hogy nem volt elég, amit letett az asztalra, hogy kevés volt a személye, a tehetsége, a tudása, a szerencséje. Méltatlankodunk, sőt elkezdünk katasztrofizálni, azaz már nem csak az adott feladatra, hanem magára az életre is alkalmatlannak érezzük magunkat. Mi lehet hát a megoldás? Megpróbáljuk kerülni a kudarcot. Ám ezzel sokszor elkerüljük a hőn áhított sikert is.
A nagy célok pontosan azért lesznek nagyok, mert nagy az esélye, hogy az oda vezető úton kudarcot vallunk, és odavész minden önbecsülésünk. Akkor pedig jöhetnek a fent említett, igencsak gyötrő érzések. Azonban rögtön más a helyzet, ha rajtunk kívül álló ok miatt történik mindez.
Ha ugyanis prezentációt kell tartanod, amire egy hétig készülsz, gyakorolsz, ki is pihened magad, hogy a lehető legjobb formában legyél, de ennek ellenére felsülsz, akkor sokkal rosszabbul fogod érezni magad, mint akkor, ha szülinapi buliban voltál előző éjszaka.
Az első esetben ugyanis mindent megtettél, a maximumot hoztad ki magadból, tehát csak te lehetsz a hibás. A második esetben viszont mondhatod, hogy muszáj volt ott lenned a barátod buliján, és így persze, hogy nem sikerült, hisz kinek sikerülne egy megaparti után száz százalékon teljesítenie. A sikertelenséget ebben az esetben tehát nem magadnak, hanem a kialvatlanságnak tulajdonítod. Ezzel pedig meg is győzheted magad, hogy nem a tehetségeddel vagy a tudásoddal van gond, hanem a körülmények voltak kedvezőtlenek.
És mi a titka ennek az egésznek? Az, hogy soha nem vagy tisztában azzal, ha épp ezzel a stratégiával élsz.