Hetvenkétórás tabletta

Két napja aztán másképp alakult az este. Én sokáig nagyon abortuszellenes voltam, aztán az utóbbi kb. két évben megváltozott a véleményem, és már el tudom fogadni, ha valaki ezt a megoldást választja, sőt volt, hogy megéreztem: én is kerülhetnék olyan helyzetbe, amikor azt mondanám: nem tudom vállalni a hozzám érkező életet.

Az utóbbi hónapokban nagyon közel került hozzám az anyaság kérdése. Olyan módon, hogy a terápiás folyamataimban sokat dolgozom a saját anyukámmal való kapcsolatomon, körülöttem sokan állapotosak, esetleg már megszületett a babájuk, netalántán nemet mondtak a gyermekáldásra. Magamban is egyre jobban érzem az ösztön felébredését, az új élet csodáját, azt, ami tényleg a gyümölcse, az eredménye, a terméke egy kapcsolatnak, két ember összefonódásának. Az a csoda, hogy egy új ember születik a férfi és a nő energiájából, érzelmeiből, testéből. Az egész folyamatot, mind biológiai, mind pszichológiai, mind spirituális szempontból gyönyörűnek tartom.

Ugyanakkor vannak terveim, elképzeléseim, amiket még baba nélkül terveztem megélni. A két nappal ezelőtti esemény pedig megkavarta az érzelmeimet, hogy mekkora csodának tartom az új életet, de mellette mennyire fontosnak az önmegvalósítást. Kérdés volt, hogy ezt mennyire kell szétválasztani, hogy tényleg külön működik-e csak a kettő. Megéreztem a kétségbeesést is, hogy ha kiderülne, állapotos lettem, akkor valami komoly és visszafordíthatatlan dolog történne, ami elől nem lehet elfutni, amiből nincs kiszállás.

Sokat beszéltünk a párommal, hogy mi lenne a helyes döntés ebben a mostani helyzetben. Arra jutottunk, hogy tényleg csodálatos lenne, de várhatna még a dolog. Így elmentünk a gyógyszertárba kiváltani az egyszemes "megoldást", mondván: még beszéljünk róla, érezzük meg, mit akarunk igazán, és hozzunk így döntést.

Nagyon rossz érzéseim voltak. Sok negatív sztorit hallottam, hogy mit okoz, több olyat, amikor nem is használt, ám a nagy hormonlöket bajt okozott a babánál. Tudtam, hogy ez nem egy abortusz, mégis hasonló érzéseim voltak vele: lehet, hogy elveszek egy életet. A legfrusztrálóbb dolog az volt, hogy tudtam, ha nem veszem be, akkor egyértelmű lesz, hogy állapotos vagyok-e vagy sem. De ha beveszem, akkor soha nem fogom megtudni, hogy mit tettem. Örökké hibáztathatom magam olyan dologért, ami lehet, meg sem történt. De mindez még mindig csak a logika, amit kukába lehet dobni az érzések, érzelmek mellett. Márpedig az én bensőm azt súgta: ne tegyem, mert minden a legnagyobb rendben van, bárhogy is legyen. Szerencsére ezzel az érzéssel és döntéssel nem vagyok egyedül, így most csak várunk.

Furcsa, hogy egy ponton a fókusz átkerült az állapotosság lehetőségéről oda, hogy hogyan is tudunk menni és lenni ebben a folyamatban, mik az érzések, érzelmek, értékek, vágyak, és bárhogy is alakul, csodálatos érzés, hogy együtt vagyunk abban, amiben vagyunk, és akár érkezik most valaki, akár nem, az úgy tökéletes, ahogy van. A megérzésem, hogy még nem most történik meg, de ha mégis, akkor várom!