Házimunkák, melyeket bátran rábízhatsz a gyerekedre is

2019. április 14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ha olyan anya vagy, aki úgy érzi, hogy szó szerint mindent megtesz a ház körül, beleértve a gyerekek utáni rendrakást, pontosan tudjuk, hogyan érzed magad. Bizonyos szülők bűnösnek érzik magukat már attól a gondolattól is, hogy a gyermekeiket hétköznapi felelősségvállalásra neveljék olyan módon, hogy például alkalmanként megkérik őket a szemét levitelére vagy egy kis besegítésre a házimunkában. Az igazság az, hogy a gyerekek azonban nemcsak szívesen segítenek a ház körüli teendőkben, de kimondottan élvezik is, hogy feladatot kapnak. Persze nem azt szeretnénk sugallni, hogy a gyermekedből Mrs. Doubtfire-t nevelj, de sok olyan teendő van a ház körül, amiben a gyerekek koruktól függően segíthetnek.

Házimunkák, melyeket bátran rábízhatsz a gyerekedre is
Fotó: Rexfeatures

Ez a lista neked is jó tippeket fog adni és a gyermeked számára is szórakoztató lesz.

2-3 évesek

Ebben a korban a házimunkák egyfajta kódok, apró rávezetések a segítséghez, amit már ilyen fiatal korban is nyújthatnak a gyerekek. Már ennyi idős korban is fontos, hogy ne minden feladatot te végezz el, mert ha például idősebb gyermekeid is vannak, az ő szemükben féltékenységet válthat ki, hogy a legkisebbnek semmit nem kell tennie.

Íme néhány dolog, amiben már a 2-3 évesek is segíthetnek neked vagy a nagyobb testvéreknek:
• A ruhák mosógépbe helyezése.
• A játékai elpakolása.
• A mesekönyvek visszahelyezése a könyvespolcra.
• Segíthet etetni a család kisállatát.
• A pelenkák szemetesbe dobása.




Itt a bizonyíték, hogy Reese Witherspoon a legvagányabb anyuka

Itt a bizonyíték, hogy Reese Witherspoon a legvagányabb anyuka

4-7 évesek

Ahogy a gyermeked egy kicsit idősebbé válik, néhány kisebb házimunkát önállóan is képes elvégezni, különösen, ha apróságokkal már négyéves koruk előtt is segítettek.

Ezt a néhány dolgot már az óvodai és az első iskolai év előtt is bátran rá lehet bízni a 4-7 évesekre:
• Segíthet megteríteni az asztalt.
• Rendbe teheti az ágyát.
• A növények locsolása.
• A vásárolt élelmiszerek elpakolása.
• A nem törékeny és nem éles edények és evőeszközök mosogatógépbe helyezése.
• A mosógépen a ruhaszárító bekapcsolása.
• Segíthet a teríték leszedésében.
• Bepakolhatja a könyveit az iskolatáskába.
• Egy kis seprűvel segíthet felseperni a padlót.








8-10 évesek

Amint a gyermeked eléri az általános iskola egyre magasabb osztályait, a házimunkák listája elkezd hógolyóvá változni a korábbi évekből. Azok a dolgok, amikben korábban segítettek, most már önállóan is elvégezhetők. Íme néhány dolog, amit 8-10 éves korban már bátran rábízhatsz a gyermekedre:
• A szobája kitakarítása.
• Az asztal megterítése.
• Porszívózás.
• A család kisállatának etetése.
• Segíthet az autómosásban.
• Kiviheti a szemetet.
• A falevelek összesöprése.
• Segíthet az ebéd vagy a vacsora elkészítésében.
• A mosógép bepakolása/ürítése.
• A romlandó élelmiszerek bepakolása a hűtőbe.
• A ruhái összehajtogatása és szekrénybe tétele.










Ezek a legédesebb letölthető kiscsibe és nyuszi sablonok húsvétra

Ezek a legédesebb letölthető kiscsibe és nyuszi sablonok húsvétra

11 évesek és idősebbek

Mire a gyermeked a középiskolai tanulmányaihoz ér, egyre több és több függetlenséget szeretne, így már a nagyobb mértékű házimunkákat is rá lehet bízni. Minden gyerek másképp fejlődik, de ha elmúlt 11 éves, általában már rá lehet bízni olyan tevékenységeket is, mint a mosogatás vagy a fürdőtakarítás.

Íme a lista:
• A fürdőszoba kitakarítása.
• Segítség a konyhai teendőkben.
• Mosogatás.
• Az asztal leszedése és az edények mosogatógépbe helyezése.
• Fűnyírás.
• Hólapátolás.
• Mosás.
• Az iskolai ebédje becsomagolása.
• Segítség a kertészkedésben.
• A kocsi lemosása.
• Kutyasétáltatás.
• Sütés/főzés felügyelet mellett.
• Segítség a fiatalabb testvérek vigyázásában.












Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)