Dr. Gyurkó Szilvia: „Tényleg meg kell mutatni a celebeknek a gyerekeiket?”
Meg tudod mondani, melyik celebnek van gyereke? Meg tudod mondani, hogy hány éves, hogy hívják? Tudod, mivel tölti szívesen az idejét? Felismernéd az utcán? Tudod, ki a másik szülője? Tudod, ha a szülők épp válnak?
Ezeket láttad már?
A fenti kérdésekre adott válaszok csak részben árulkodnak rólad, meg arról, hogy túl sok információd van olyan emberekről, akiket valójában nem ismersz. Nagyobb részben arról a celebről szólnak, aki beengedte a nyilvánosságot az életébe, és ebben nem húzott határt a gyerekszoba előtt.
Te lekattintod?
Az ember közösségben élő emlős. Evolúciós kódjaink vannak, amelyek miatt érdekel a hordánkban élő többi emlős utódja. Ezek visznek minket előre, és ugyan ki tagadná, hogy Katalin hercegné is a “hordánk” tagja, meg persze az az énekesnő is, aki fellépett a falunapon.
Te lekattintod a cikket, ami az ő gyerekeikről szól. Kíváncsiságból, érdeklődésből, (és valljuk be, néha) kárörömből. De vajon mi viszi rá a celebet, hogy kitegye a gyerekéről szóló tartalmakat? A döntés ugyanis, hogy ő a “hordánk” része lesz-e, az ő kezében van. Simán kimaradhatna az életünkből, hogy tudjuk, mi van vele. Nem lakik a szomszédban. De valami miatt mégis úgy dönt, hogy mindenkinek lehetőséget ad arra, hogy közös hordába kerüljön vele. S ha ezt a lehetőséget megteremti, te (meg még sokan mások), ezzel élni fognak.
Gyakran hallom, hogy a celebek kényszerhelyzetben vannak, hiszen nagy az érdeklődés. Az emberek kíváncsiak, mindent tudni akarnak. A sajtó, a bulvármédia mindent megír, akkor is, ha a celeb ezt nem akarja. Mit van mit tenni, a gyereket meg kell mutatni. Ha nem mutatja meg, még a végén azt hiszik, hogy a gyereknek valami baja van. Azt meg ugye senki nem akarja. Merthogy a közösségi média nem a valóságról szól, és nem azt mutatja meg, hogy hogyan élünk, hanem azt, ahogyan élni szeretnénk. Nagy a csábítás arra, hogy csak azt mutassuk meg, ami tökéletes, így amikor ez a tükör összetörik (például mert jön egy válás vagy betegség, tartós nehézség), nagyon sok celeb megfogalmaz egy kérdést: Kérjük, tartsák tiszteletben a gyerekeink jogát a magánélethez.
Érdekes felvetés. Főleg azoktól a szülőktől, akik korábban nem húztak határt a gyerekszobánál. S persze ott bujkál az emberben a kisördög, hogy ez a kérdés vajon mennyiben szól a gyerekről, és mennyiben arról, hogy a szülő nem akarja a saját kudarcát viszontlátni abban a fényesre suvickolt tükörben, amiben korábban saját magát mutatta.
Gondoljunk a gyerekekre!
Ezzel együtt is, gyerekjogászként azt kell mondjam, bármikor el lehet kezdeni a gyerek jogainak tiszteletben tartását. Nem a szülő miatt. A gyerek miatt. Mert nem az ő felelőssége volt, ami korábban történt. Mert a gyereknek joga van ahhoz, hogy az ő legjobb érdeke legyen a legfontosabb a körülötte lévő felnőtteknek.
A szülőség tanulható, és hogy minden jó döntés, amit meghozunk a gyerekünk érdekében, az hozzánk tesz valamit.
Sokféle fokozata van annak, hogy egy celeb vagy közszereplő mennyire teszi ki a nyilvánosságba a magánéletét. Egészen pontosan a gyerekei (magán)életét. A legtöbb esetben a szülők a gyerek születése után is ugyanannyit posztolnak, ugyanúgy élnek a nyilvánosság előtt, mint korábban. Csak immár nem egyedül (vagy párban) teszik ezt, hanem a gyerekkel együtt. Ezekben a helyzetekben nyilván nem fognak egyik pillanatról a másikra eltűnni a gyerekről készült posztok, tartalmak. Egyrészt, mert az internet nem felejt. Másrészt, mert ez a gyerek (meg a szülője) már a hordánk része. Bármikor úgy dönt, hogy visszatér közénk, ahhoz mi fogunk tudni kapcsolódni.
Az sem kérdés, hogy a gyerek számára az lesz igaz és az lesz mintaértékű, ahogyan a szülei működnek. Az a valóság az egyetlen, amit a szülei teremtenek neki. Ezért is nagyon izgalmas, amikor a gyerekeiket mindenféle fenntartás nélkül a nyilvánosságba engedő celebszülők azzal védekeznek, “a gyereknek ez a természetes, megszokta, nincs vele gondja.” Persze, hogy nincs. Addig, amíg a szüleinek való megfelelés számára a legfontosabb.
A szülő tehát teszi, ami neki a legkényelmesebb, amit megszokott, amit meg tud indokolni magának és másoknak. De ne legyenek illúzióink, a gyerek vissza fogja nézni a róla szóló tartalmakat. Be fogja írni a nevét a keresőbe, és elő fog jönni minden poszt, cikk, írás és egyéb tartalom. A krízis (válás, betegség, probléma) előtti is, meg azok is, amik arról, meg azután készültek. Az online tér előtt szélesre tárt ajtót nem lehet hermetikusan bezárni. A gyerek magánélethez való joga visszavonhatatlanul sérült, de persze ez is egy spektrum. Lehet a sérülés súlyosabb vagy enyhébb. Lehet példát mutatni a szülőnek, és azt üzenni a gyerekének - meg minden más szülőnek -, hogy észbe kaptunk, változtatunk.
Szóval, nem az a kérdés, hogy mit kér a szülő az internet népétől, amikor épp válik, hanem hogy mit tesz utána. Az számít, hogy a kérést, hogy “tartsák tiszteletben a gyerekünk magánélethez való jogát”, ő maga tiszteletben fogja-e tartani azután is, hogy elültek a hullámok.
Mert igazából ez számít. Minden szülő csinál olyat, amiről utóbb azt gondolja, bár meg se tette volna. De aztán változtat. És ezzel jó példát mutat. Magának, másoknak, meg a gyerekének is. S valahol nem ez a szülőség?
Yohji Yamamoto: „Az igazi divat eltűnőben van, de amíg élek, harcolok érte”