„Nem félsz, hogy beteg lesz?” - Miért bünteti a társadalom a nőt, ha 40 felett vállal gyereket, és miért nem gáz, ha a férfi elmúlt 80?
Hilary Swank (48) felelőtlen, Al Pacino (83) és Robert De Niro (79) pedig még mindig fickós, tökös csávók. Nagyjából így lehet összefoglalni az közelmúlt népi állásfoglalását annak kapcsán, hogy a három világsztár (újra vagy először) szülővé vált. Miért zúdul népharag a 48 évesen szülő nőre és miért nem a 83 illetve 79 évesen apává váló férfira? Ugyanazért, amiért a színésznők negyven felett szinte láthatatlanná válnak, a színészeknek pedig akkor indul csak be igazán a karrierjük. Egyetlen szóban a válasz: patriarchátus.
Ezeket láttad már?
Egy nő, ha negyven felett - főleg a negyvenes évei második felében - vállal gyereket, ezerféle, a méhében és a magánéletében vájkáló kérdésre számíthat, a férfiak esetében viszont szinte magától értetődő, hogy addigra “tombolta ki” magát annyira, hogy megállapodjon és családot alapítson. Nem újdonság ez a hozzáállás, inkább az a furcsa, hogy még mindig ennyire tartja magát. Miért van, hogy ha egy nő negyven felett szül, boldog boldogtalan feljogosítva érzi magát, hogy minden nexus nélkül is megkérdezze: Nem félsz, hogy beteg lesz? Öregecskék már azok a peték!
(Erre valóak a genetikai vizsgálatok, amelyek ebben a korban már nemcsak lehetőségként állnak rendelkezésre, hanem kötelezőek is.) Vagy: Nem lesz túlságosan megterhelő ennyi idősen egy totyogó után szaladgálni? Nem rettegsz, hogy mire érettségizik, te már túl leszel a hatvanon?
Öreg sperma nem vén sperma
Ezzel szemben sem a férfiak fittségét nem firtatja senki, sem a spermájuk minőségét, annak ellenére nem, hogy a sokáig - főleg a nők petéihez képest - érthetetlenül alig kutatott kérdés kapcsán ma már tudjuk, hogy a nőkhöz hasonló kockázatot jelent ha idősebb - na nem nyolcvanas, hanem akár már negyvenes-ötvenes - férfi vállal gyereket. És ez a kockázat egyáltalán nem korlátozódik a lassabb úszók miatt kisebb eséllyel bekövetkező természetes fogantatásra.
Az “öreg” vagyis negyven pluszos sperma miatt, mint ahogy azt a Stanford kutatói nemrégiben megállapították, magasabb a vetélés esélye, okozhat alacsony születési súlyt, születés utáni rohamokat, genetikai rendellenességeket, sőt, az előrehaladott apai életkor lehet felelős számos gyermekkori rákos megbetegedésért, valamint növeli a veleszületett szívbetegségek kockázatát. Persze, egyrészt mindig érdemes megnézni, hogy mihez képest és mennyivel nő a kockázat, ráadásul sok tényező befolyásolhatja mindezt - például a genetikai adottságok vagy az életmódbeli eltérések. Az azonban tény, hogy az életkor előrehaladtával mutációk és DNS-károsodás észlelhető a spermiumot alkotó sejtekben, amelyek azután öröklődhetnek is.
Az is idevág, hogy a terméketlen pároknál sokáig nem is foglalkozott az orvostudomány a férfiakkal, csupán a női berendezéseket vizsgálták, mi több, amikor ez változni kezdett, sok férfi egyenesen a férfiassága megkérdőjelezéseként értékelte már a puszta felvetést is, hogy az ő spermáját nézegesse bárki is. Ennek a vaktöltény egyenlő szégyen, a magtalanság egyenlő a kasztráció hozzáállásnak ma is érezni a hatását, gondoljunk csak arra, milyen kevesen vállalják a - többnyire visszafordítható - vazektómiát, annak ellenére, hogy a női fogamzásgátlás súlyosan egészségkárosító hatásai közismertek.
Apa rendes, mert teszi a dolgát? Hogy is van ez?
Abban, hogy a leendő anya szülői felelőssége sokkal többet tárgyalt kérdés az apáénál, ezer szociokulturális tényező játszik szerepet, tudományos alapokra helyezett viszont annál kevesebb. Hasonlóan van ez a már megszületett gyerekek nevelésével is: a mai napig tartja magát az a - mindenkire nézve hátrányos - tévhit, hogy az apa szülőként kvázi másodrangú állampolgár. (Kedvenc mondatom a “kivel van a gyerek, Apa rendes és vigyáz rá?” Nem, basszus, nem a bébiszittere, hanem az apja, tehát nem “rendes” és nem “vigyáz rá”, hanem most épp ő van vele.) Annak ellenére van ez így a köztudatban a mai napig, hogy milliószorosan bizonyított tény: a szoptatáson kívül nincs olyan teendő egy gyerek körül, amelyre a férfiak ne volnának pontosan ugyanolyan alkalmasak, mint a nők.
Ezek a tévhitek aztán egész életre kiható következményekkel járnak: a nők legalább hosszú évekre - ha nem örökre - kiesnek a munkaerőpiacról abban az esetben, ha szülnek, miközben a (még) gyermektelenek a férfi kollégáknál nehezebben jutnak feljebb a ranglétrán, főleg, amíg szülőképes(nek tartott) korúak. Eközben a férfiak, akiket ma is inkább tekintenek fő kenyérkeresőnek, gyakran belerokkannak a munkahelyi stresszbe és a család eltartásának felelősségébe, ami bizonyítottan összefügg a nőkhöz képest számottevően alacsonyabb várható élettartammal. Arról nem is beszélve, hogy amíg a nők a karrierben való kiteljesedésről maradnak le, a férfiak a gyerekeik korai éveiről, meg eleve, az együtt töltött minőségi idő jelentős részéről.
Hilary Swank hatvanhat éves lesz az ikrei érettségijére, Pacino és De Niro pedig… Hát, valószínűleg meg sem érik azt. Swank még bőven lehet aktív nagyszülő, ezzel szemben az urak húsz éve voltak abban a korban, amikor az ilyesmi elvileg esedékes, ha pedig bekövetkezik az elkerülhetetlen, a gyerekük anyjára marad a kicsik felnevelése. Félreértés ne essék, ezzel a - kissé kegyetlen - összehasonlítással nem a két, jócskán nagypapakorú színészlegendát szándékozom bírálni. Csak a kontrasztot szeretném megmutatni, hogy valóban elgondolkodjunk ezen a durva kettős mércén.
Miért közügy a nő gyerekvállalása, és a férfié miért nem az?
Nyilván szerepet játszik ebben a társadalmi berendezkedés nehezen változó status quoja, meg mellette az a rakás, tudománytalan tévhit, amelyet fentebb cáfoltam. És benne van az is, hogy a nők rendszabályozása, a velük szemben való elvárások támasztása még mindig jóval elfogadottabb, mint a férfiak elszámoltatása. És ez már nagyon korán elkezdődik. A gyerekkorig ne is menjünk most vissza, elég arra gondolni, hogy a nőktől már a húszas éveik végén elkezdik kérdezgetni, hogy mikor mennek már férjhez, míg ha egy huszonéves férfi nősülésre adja a fejét, sokan meglepődnek és értetlenkednek. A ketyeg a biológiai órád örökzöld klasszikusával pedig nemcsak az intimpista rokonok és ismerősök, de a nőgyógyászok is előszeretettel hozakodnak elő, a férfiaknak viszont nemhogy nem szegeznek a szaporodásukat célzó kérdéseket, de akkor sem fog rájuk furcsán nézni senki, ha kijelentik, hogy soha nem is akarnak gyereket.
Úgy két éve egy magyar újságíró hosszú cikket írt a - második gyerek utáni - vazektómiájáról, amelyet Csehországban végeztetett el. Erre egy mindenről nagyon sarkos véleményt előadó, nagyhangú megmondóember kijelentette egy rádióműsorban, hogy az illető „kasztráltatta magát”, lényegében eunuch lett, meg amúgy is, hogy gondolta, hogy ilyesmiről nyilvánosan beszél, már miért lenne ez közügy? (Fentebb írtam, hogy amúgy miért az. A káros stigmák és tévhitek lebontása mindig közügy, és pláne az, ha ennek közegészségügyi vonatkozása is van.) Vigasztaló körülmény volt akkor, hogy a két, szintén férfi műsorvezetőtárs hüledezve és erős érvekkel vitatkozva reagált, aggasztó azonban, hogy az esetnek nem volt különösebb visszhangja, és a férfi fogamzásgátlás és szexuális egészségvédelem ma is a zokniban lábat mosni szinten mozog.
És hogy miért volt a fenti kitérő, ha a téma a női és férfi gyerekvállalás korhatára? Azért mert a probléma gyökere azonos: a nőkről korlátlanul ér ítélkezni, a férfiakról nem, a nők intim- és magánszférája közügy, a férfiaké (szinte) tabu. Amiről nem beszélünk, az bizonyos értelemben tényleg nincs. Mert bár a jelenség maga létezik, de ha nem vesszük számításba a döntéshozatalkor, mert nem téma, mert fel sem merül, akkor a jelenség gyakorlatilag nincs, legalábbis nem tényező. A hatása persze ettől még létrejön (legyen szó a nők hormonális fogamzásgátlása miatti egészségügyi problémákról vagy az idősebb férfiak spermája miatt felmerülő kockázatokról), azonban a társadalom - és emígyen az egyén - nem köti össze az A-t a B-vel.
És itt jön be a patriarchátus, ez az egyre élhetetlenebb, logikátlan, tudomány- és életellenes képződmény, ami miatt sokan képesek félresöpörni akár a rációt is. Amiben a legszomorúbb az, hogy még azoknak sem kedvez ez a megkövesedett rendszer, akiket eredendően szolgálni hivatott. Mert ha világnézeti alapon - vagy puszta szokásjogból - hozunk meg olyan döntéseket is, amelyeket a tudomány és a józan ész mentén kellene, annak mind a vesztesei leszünk.
Olvass még többet a szerzőtől:
- „Rossz anya és családromboló nő, aki el merte hagyni a férjét egy másik férfiért” - Keresztre feszítés kommentben, ahogy csak a mi trolljaink tudják
- Mi várt egy színésznőre a forgatáson az intimitás koordinátorok előtt ötven évvel? Semmi jó
- Mérő Vera: Az eltörléskultúra szó szerint életveszélyes, és sosem tudhatjuk, ki lesz a következő áldozat
