Gondolj másokra is idén az ünnepekkor!
Az idei év mindenkinek nagyon nehéz, többen kerültek nagyon nehéz helyzetbe, így még fontosabb, hogy ne csak magadra figyelj. Ha teheted, egészítsd ki a szokásos karácsonyi ajándékbeszerzést valamilyen karitatív tevékenységgel, vagy adakozással.
Ezeket láttad már?
Az év minden szakaszában fontos a támogató szándék, az ünnepek előtt viszont még nagyobb figyelmet kapnak a különböző szervezetek, alapítványok és jótékony kezdeményezések figyelemfelkeltő felhívásai. Összeszedtünk pár praktikus tanácsot, hogy ne érjen csalódás és néhány szervezetet, akiken keresztül biztosan célba érkezik a felajánlásod.
Pár megfontolandó tanács, mielőtt adakozásra adnád a fejed:
Te melyik szervezetet támogatod?
1. Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület
Az egyesület 1994-ben jött létre, melynek célja, hogy fellépjen a nők és a gyerekek ellen elkövetett párkapcsolati és családon belüli erőszakkal szemben; tevékenysége egyéni, közösségi és társadalmi szinten folyik. Az egyesület önkéntesei telefonos segítségnyújtást, tájékoztatást végeznek egyéni szinten, míg közösségi szinten különböző célcsoportú képzéseket és ifjúsági foglalkozásokat tartanak, valamint szakmai és önsegítő csoportokat indítanak.
7 varázslatos hangulatú szállás Magyarországon: romantikus búvóhelyek, filmbeillő környezet
7 varázslatos hangulatú szállás Magyarországon: romantikus búvóhelyek, filmbeillő környezet
2. Greenpeace Magyarország
Mindenki vágya, hogy egészséges környezetben élhessen, ahol a béke, a tiszta levegő, talaj és vizek uralnak mindent és a környezetszennyezés már a múlté. Ahhoz viszont, hogy ez ne csak álom legyen, hanem tényleg meg is tudjon valósulni, óriási összefogásra és segítségre van szükség. A te segítségedre is.
3. Hintalovon Alapítvány
Ha különösen szívügyednek érzed, hogy a gyerekek egy egészséges, humánus világban fejlődjenek és a jövőjük is a lehető legjobban alakuljon, mindenképp támogasd ezt a kifejezetten gyerekjogokkal foglalkozó szervezetet, mely az adományokból tartja fenn az ország egyetlen gyermekjogi jogsegély programját, képviselik a szexuális erőszak áldozatává vált gyerekeket.
4. Tündérpakk Alapítvány
Az alapítványt két anyuka hozta létre azzal a céllal, hogy nehéz helyzetben lévő családoknak segítsenek az ország minden pontján. Legyen szó önkéntességről, pénzbeli vagy egyéb tárgyi adományról, az ő közbenjárásukkal biztos helyre kerülnek a felajánlások.
5. Segítő Angyalok Alapítvány
A csapat fő célja, hogy olyan élményt és minőségi időt tudjanak az általuk szervezett programokon a vendégül látott családok együtt megélni, amelyekre önerőből nem lenne lehetőségük. Emellett pedig immár hagyomány, hogy Fordított vacsorával lepik meg különböző hajléktalanszállók lakóit, ahol több száz fedél nélkül élő embert ültetnek le egyszerre egy családi asztalhoz kétfogásos vacsorát elfogyasztani, ahol a szervezet önkéntesei veszik át a személyzet szerepét.
6. Tappancs Állatvédő Alapítvány
Az alapítvány hisz abban, hogy egyszer már nem lesz szükség menhelyekre, és minden állat szeretetben töltheti élete hátralévő idejét. Többek között ezért is viselik a szívükön a náluk lévő befogadott állatok jólétét, biztonságát és boldogságát. A szervezet tagjai, önkéntesei volt gazdájuk helyett felelős gazdái egészen addig, amíg minden egyes védencüknek meg nem találják a számukra leginkább megfelelő családot.
7. Cipősdoboz kezdeményezés
Minden év utolsó felében indul útjára ez a fantasztikus program, ahol csupán egy cipősdobozra és a kreativitásodra van szükség. A kezdeményezés résztvevőjeként te döntheted el hány éves kisgyereket kislányt vagy kisfiút, szeretnél megajándékozni. Utána pedig nincs más dolog csak megtöltened a dobozt kedves ajándékokkal, majd becsomagolni és leadni valamelyik gyűjtőponton.