Franciaországban már akár 230 ezer forintra is büntethetik az utcai zaklatókat!

2018. március 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Úgy tűnik, a #MeToo kampány lassan, de biztosan eléri a célját: amellett, hogy most már az egész világ figyelmét felhívták a nemi erőszak problémájára, egyes országokban végre a törvény is az aktivisták mellé állt.

Franciaországban új törvény lép életbe
Fotó: Getty Images

A francia kormány olyan döntést hozott szerdán, ami hatalmas lépést jelent a mozgalom számára: a legújabb rendelet szerint ezentúl sokkal keményebben lépnek fel a szexuális bűncselekmények ellen, és az utcai zaklatókat akár 750 euró, azaz 230 ezer forint bírságra is ítélheti a rendőrség. Emellett azok a gyerekek, akiket 10 éves koruk előtt bántalmaztak szexuálisan, mostantól egészen 48 éves korukig panaszt tehetnek a hivatalos szerveknél.

Emmanuel Macron kifejtette, hogy az az elsődleges célja, hogy ezen törvények következtében végre ne félelemmel lépjenek a francia nők az utcára.
A nemi egyenlőség kérdéséért felelős miniszter hozzátette, hogy súlyosbító körülmények között akár fél millió forintra is felkúszhat a bírság, amennyiben pedig több vád is éri a bűnözőt, akár egy millió forint büntetést is kiszabhatnak rá.

"Nagyon fontos, hogy a törvények egyértelművé tegyék, hogy a nők zaklatása nem elfogadott, legyen szó közterekről, tömegközlekedési eszközökről, vagy az internet világáról. Nincs olyan helyszín, amire ez a szabály ne vonatkozna" - fejtette ki a miniszter

A franciák döntése kétségkívül fontos mérföldkő a #MeToo kampány életében. Bízzunk benne, hogy ez a minta más országok vezetőségét is motiválja majd, hogy hasonló erőkkel lépjenek fel a nemi erőszak és bántalmazások ellen.

Láttad már? Nőként megélt háborús tudósításokról és félelemről mesélt Al Ghaoui Hesna

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)