Ma már büntetlenül viselhetünk nadrágot nőként, de 100 éve még börtön járt érte
A nemek teljes egyenlősége ugyan még napjainkban is várat magára, de legalább (sovány vigasz) a nők is viselhetnek nadrágot a világ legtöbb országában. Alig több, mint száz éve ezért még le is tartóztathatták őket - főleg, ha egyúttal igyekeztek férfiként beolvadni.
Ezeket láttad már?
Nemrégiben LMBTQ-filmajánlónkban szót ejtettünk a Glenn Close által mesterien megformált komornyikról, aki születési neme szerint nő, de az évtizedek alatt teljesen hozzáidomult a biztonsági okokból felvett férfiszerepéhez. Albert Knobbs ugyan egy kitalált figura, de a valóságban is léteztek hozzá hasonlók: olyan nők, akik a nemük miatt eléjük állított társadalmi korlátokat úgy igyekeztek ledönteni, hogy hosszabb-rövidebb ideig férfinak adták ki magukat. Azokban a korokban, amikor a nemek számára előírt öltözködés, hajviselet és viselkedés még nagyon szigorúan elkülönült, ezt valamivel könnyebben megtehették: egy nadrágot viselő, rövid hajú, pipázó emberről mindenki férfira asszociált, és kevesebben fogtak gyanút.
A meggyökeresedett sztereotípia szerint egy nő leggyakrabban azért öltözik férfiruhába, hogy (férfi) szerelme nyomába eredjen, illetve vele tarthasson egy veszélyes csatába vagy küldetésre. Angol nyelvterületen se szeri, se száma az erről szóló balladáknak, a történészek szerint azonban a „keresztbe öltözésnek” (crossdressing) a valóságban sokkal földhözragadtabb okai voltak – például a biztonságos utazás, vagy a gyerekek eltartása a férj halála után.
Ahol a siker csak férfiként érhető el
A francia Jeanne Baretnek voltak ugyan romantikus motivációi is, amikor szerelmét követve az 1760-as években férfiruhában szállt hajóra Jean néven, de nem csak ezért vállalkozott a kalandra. Szenvedélyes botanikus volt, és valahányszor kikötöttek, a növénygyűjteményét gyarapította. Ő fedezte fel a rózsaszín murvafürtöt, amit a hajó kapitányáról nevezett el (bougainvillea). Végül azonban lelepleződött, így őt és szerelmét Mauritiuson partra vetették - élete további részét nőként élte le.
Az ír származású orvos, Dr. James Barry azonban haláláig megőrizte titkát. Az írországi Corkban született Margaret Barry orvos szeretett volna lenni akkor, amikor nőket még nem vettek fel az egyetemre. Ezért férfinak öltözve végezte el sikeresen a képzést, majd 1813-ban hadisebésznek állt. Ő teljesen azonosult a férfiléttel, ma transznemű férfinak mondanánk (akkor azonban ez a kifejezés még nem létezett). Mintegy fél évszázados karrierje során többek közt Dél-Afrikában, a Karib-szigeteken és Kanadában szolgált. Rendszeresen magára haragította feljebbvalóit anyagi követeléseivel, melyek révén az ellátás színvonalát és a higiéniát igyekezett javítani. Úgy rendelkezett, hogy ugyanabban a ruhában temessék el, amelyben meghalt, de végül ezt a kívánságát nem teljesítették, így lelepleződött. Azonban, ha nem derül ki a biológiai neme, akkor is fennmaradt volna a neve: ő volt az első európai orvos, aki úgy végzett császármetszést, hogy az újszülött és az anya egyaránt életben maradt.
Akadtak olyan nők is, akik a háborúban nem érték be az otthonmaradó kedves, az ápolónő vagy esetleg a markotányosnő szerepével, hanem harcolni akartak, és ezért adták ki férfinak magukat. Férfiruhában katonának állt a svéd Elisa Bernerström (aki lebukott, de ezután is kitüntették bátorságáért), az amerikai Melinda Blalock vagy a lengyel Emilia Plater, akiről még egy falut is elneveztek. Mivel hazaszeretetből hágták át a konvenciókat, környezetük megbocsátott nekik, sőt még értékelte is a normaszegésüket.
A magyar történelemnek is vannak férfinak öltözött női hősei
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcban részt vevő magyar férfiruhás honvédnők Gulyás Adrienn történész folyamatban levő kutatásai szerint akár kétszázan is lehettek, noha ebbe azokat is beszámítjuk, akikről tudta a környezetük, hogy nők. Ezt nem lehet mindegyikük esetében egyértelműen kideríteni - annyi bizonyos, hogy a nagyméretű posztózubbonyok jótékonyan eltakarták az idomokat. Bányai Júliát például Julcsa kisasszonynak hívták bajtársai, Kossuth Lajos szobaőre, Kinizsi István azonban a „zömök termetű, vaskos legényről” akkor sem akarta elhinni, hogy valójában nő, amikor maga Júlia árulta el neki.
A legérdekesebb magyar nőhonvéd talán Pfiffner Paulina lehetett, aki már gyerekkorában a férfiak közt nevelkedett, megtanult lovagolni, kártyázni és lőni. Ligeti Kálmán néven vándorszínészkedett, a forradalom hírére katonának állt, és több csatában derekasan helyt állt. Az 1850-es években ügyvédsegédként dolgozott, és nőknek udvarolt. Egyikük, amikor megtudta, hogy miért nem lehetséges köztük a házasság, feljelentette. Amikor elfogták Paulinát és le akarták vetkőztetni, szíven próbálta lőni magát - életéről orvosának számolt be a halálos ágyán.
Párizsban egészen 2013-ig tilos volt
Akadtak azonban olyan esetek is a történelemben, amikor a megtévesztett nőt nem zavarta szerelme biológiai neme (akár akkor sem, ha az csak az esküvő után derült ki). Ilyenkor a pár igyekezett módot találni arra, hogy a titkot megőrizve folytathassák a kapcsolatukat. Jen Manion amerikai történész ír egy George Wilson (ál)nevű férjről, akit 15 év házasság után tartóztatott le a New York-i rendőrség, először részegség miatt. Végül egy megható történetet adott elő arról, hogy férfi szerelmét követte, és a biztonságos utazás érdekében öltött férfi ruhát - ezután elengedték. A praktikus okokra, kényszerhelyzetre és a heteroszexuális románcra való hivatkozás (pláne, ha az illető megbánást is színlelt) általában bevált. A hatóságokból az váltotta (volna) ki a dühöt, ha az elfogott keresztbe öltöző bevallja, ő így érzi jól magát, és/vagy valóban a saját neméhez vonzódik. Ebben az esetben a törvényszegő akár elmegyógyintézetben is kiköthetett.
Végezetül ejtsünk szót egy kortárs keresztbe öltözőről: Norah Vincent amerikai újságíró 18 hónapon keresztül férfinak adta ki magát. A kétezres évek elején ez már nem volt olyan könnyű, mint a 19. században - az öltöny nem volt elég. Vincent beszédtanártól vett órákat, edző segítségével gyúrt a vállizmaira, és profi sminkest alkalmazott, hogy hitelesnek látszó borostát varázsoljon az arcára. Nem transznemű identitás motiválta (ő egy nőként azonosuló leszbikus nő), hanem az, hogy megfigyelhesse, mennyire másként viselkednek vele az emberek, ha nőnek, illetve, ha férfinak látják. Sikerült számot adnia a szexizmus valóságáról, ugyanakkor a férfiak problémáiba is jobban belelátott. Ha a kísérletét Párizsban viszi véghez, elvben le is tartóztathatták volna: a városban csak 2013-ban (!) helyezték hatályon kívül a nők nadrágviselését megtiltó törvényt.
