5 dolog, amivel egy férfi örökre elvágja magát egy nőnél
Mindegy, hogy a kapcsolat spektrumának épp mely pontján álltok, ismerkedtek vagy már együtt vagytok, egy kiábrándító gesztus vagy mondat egy életre kiábrándulást okozhat. Körbekérdeztünk barátaink között, kinél mi volt az a pont vagy lépés, amivel az adott partner - vagy potenciális partner - egy életre elvágta magát.
Ezeket láttad már?
És most nem olyan alapvető dolgokról lesz szó, mint a megcsalás, legalábbis nem ennyire nyilvánvaló formában, egy dolog azonban biztos. Az alábbi történetek mind nagyon tanulságosak.
Gyávák kíméljenek
Barnáról évek óta tudtuk, hogy kapcsolatban él, és azt is, hogy nagyon nem okék együtt, amiért persze mindketten felelősek. Soha nem akartam én lenni a harmadik, aki végül szétbarmol egy kapcsolatot, ugyanakkor abban is hiszek, hogy ha felbukkanhat egy harmadik, az sokat elárul egy kapcsolat állapotáról. Rengeteg időt töltöttünk együtt, sokat beszélgettünk - többek között róluk is -, és minden alkalommal úgy tűnt, egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Annyira magába szippantott ez az egész, hogy észre sem vettem: majdnem egy év telt el anélkül, hogy bármilyen előrelépés történt volna - az állandó, kölcsönös sóvárgáson kívül.
Eközben mi történt a baráti társaságomban? Kiderült, hogy a legjobb barátnőm babát várt, aki meg is született. A másik barátnőmet előléptették, és kiköltözött Amszterdamba. És mi történt velem? 11 hónapot pazaroltam el valakire, aki alapvető döntéseket nem tud meghozni a saját boldogsága érdekében. Bármennyire is fájt, elengedtem, és azóta is hálás vagyok magamnak ezért, mert az életem minden területén minőségi változást hozott, hogy olyan dolgokra fókuszáltam, ami felett valóban volt hatalmam. Mert egy gyáva, döntésképtelen férfi jövője nyilván nem az.
Mi volt a legnagyobb tanulság? Az idő értékesebb, mint bármi, és nekem felelősségteljesen kell bánnom vele. (Timi, 32)
A randikon spórolni nem oké
Mivel az apám nagylelkű, függetlenül a lehetőségeitől, ezért azt szoktam meg, hogy egy férfi figyelmes, és nem rugózik a számokon. És félreértés ne essék: a kapcsolataimban mindig is az volt a természetes, hogy felváltva fizettünk, egyszer ő állt egy vacsorát, máskor meg én fizettem egy mozit. Amikor viszont megismertem Kálmit, egész egyszerűen kijelentette, hogy szó sem lehet róla, alap, hogy egy férfi fizet.
A második randin javasoltam, hogy menjünk görög étteremben, mondtam is, hogy ismerek egy remek helyet. Kálmi, miután átfutotta az étterem honlapján, emelt hangon hívott fel, hogy ide biztosan nem megyünk, ő ennyit nem fog kifizetni egy ételért, de ismer egy nagyon jó sarki gyroszost. Nincs bajom a gyrosszal. Azzal sincs bajom, ha valaki nem engedhet meg magának valamit, ezért be kell lőnie egy bizonyos életstílust. A képmutatással és a sóherséggel viszont nagyon is van problémám: Kálminak ugyanis, aki bank szférában dolgozott, ráadásul vezető beosztásban, nyilván nem igazán volt szüksége arra, hogy a mi randikon spóroljon. Aznap természetesen a kedvenc görög éttermemben vacsoráztam - a legjobb barátnőimmel.
Mi volt a legnagyobb tanulság? Ha kardinális kérdésekben nem egyezik a világnézetetek, akkor mindegy, hogy az apróságokban mennyire jól passzoltok egymáshoz. (Szandra, 28)
Nem leszek tömeg, de köszi
Mátéval már hónapok óta beszélgettünk és ismerkedtünk, és tekintve, hogy ennyi időt és energiát tettünk ebbe kölcsönösen, logikusnak tűnt számomra, hogy kezdünk egymáshoz kötődni.
Nyilván elég racionális vagyok ahhoz, hogy tudjam, ez még nem egyenlő egy lánykéréssel, de kicsit különlegesebbnek találtam azt, ami köztünkvan ahhoz képest, ami ezután következett: épp valami vicces dolgot mutatott a gépén, amikor láttam, hogy három lánnyal flörtöl egyszerre a chaten. Persze nem voltam a barátnője, és abban a pillanatban nyilvánvalóvá vált, hogy nem is szeretnék tagja lenni a háremének.
Mi volt a legnagyobb tanulság? Hogy szeretem magam különlegesnek érezni, és ezért nem szeretnék elnézést kérni. (Eszti, 30)
A hazugság ezer arca
Évekkel ezelőtt történt, baromi sokat tanultam belőle. Az egyik nyaraláson összefutottam egy volt egyetemi csoporttársammal (mégis, mekkora volt erre az esély?), és sikerült a nyaralás végére jól egymásba gabalyodnunk. Kiderült, hogy mindig is tetszettünk egymásnak, csak valahogy úgy alakult, hogy felváltva voltunk foglaltak. A Facebook profilja szerint se kutyája, se macskája nem volt, és épp én is szingli voltam, így nagyon megörültem, hogy na, most végre majd alakulhat a dolog.
A nyaralás után még hónapokig chateltünk és találkozgattunk, majd egy ponton felszívódott, és csak hetek múlva került elő. Először azt hittem, valami baj van... Majd amikor újra jelentkezett, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, közölte, hogy nászúton volt. Elfelejtette ugyanis a tudtomra adni, hogy évek óta kapcsolatban van, ami jókora szintet lépett, még mi éjjel-nappal együtt lógtunk...
Mi volt a legnagyobb tanulság? Hogy az a kép, amit a másik alakít magáról, még nem feltétlenül a teljes valóság, és a hallgatás ugyanolyan vaskos hazugság, mint a kimondott társai. (Dóra, 33)
A baráti köröm szent és sérthetetlen
Mindig is fontos volt, hogy vigyázzak az évek során felépített baráti kapcsolataimra. Nagyon nehéz időszakon segítettük át egymást, stabilitást nyújtunk egymásnak, ott voltunk egymásnak a nehéz pillanatokban, és ott is leszünk még jó ideig. Amikor összejöttem Bálinttal, úgy éreztem, az utolsó kis mozaik is a helyére került az életemben: okos volt, vicces, gondoskodó, jól kijött a családommal, főleg apukámmal, ami tényleg nagy szó, így azt gondoltam, jöhetnek a barátok.
Bálint a megfigyelő pozíciójába helyezkedett, és mintha végig nagyon kimért lett volna. A találkozó után elkezdte szépen sorban elemezni a barátaimat, és kiderült, hogy - szerinte legalábbis - a számomra legfontosabb emberek meg sem érdemlik a barátságomat. Amikor kértem, hogy mutasson be az övéinek, kiderült, hogy nincs ideje barátokra. Amikor néhány hét múlva hétvégi wellnessre hívott minket a társaságom - beleértve őt is -, pedig kiderült, hogy egyáltalán nincs igénye a baráti körömre. Szerencsére kemény fából faragtak, és elköszöntem tőle, mert nem volt kedvem megvárni, hogy mindenkit elmarjon a környezetemből, aki fontos, hogy végül csak ő maradjon: egy toxikus, nárcisztikus ember.
Mi volt a legfontosabb tanulság? Hogy végre tudatosítottam magamban, mi az, amit soha nem éri meg kockáztatni, és ez az a háló, ami mindig elkapott, amikor estem vagy ugrani készültem. (Lilla, 34)
