Feladta karrierjét, hogy a slow life országába költözzön: ilyen az élet Portugáliában

Idegenvezetéssel és esküvőszervezéssel foglalkozik, emellett portugál nyelvet oktat és nemrégiben gasztro rovatot is indított a helyi ételekről. Számára Portugália nem csupán egy ország, hanem maga a slow life, ahol mindenki türelmes és kedves, és ahol a grillezett polip és a csokis kehelyben felszolgált meggylikőr rendre elcsábítja.

Miért épp Portugália? Mit szeretsz az országban a legjobban?

Először csak pár napot akartunk kint tölteni a párommal– látogatóba utaztunk 20 éve kint élő édesanyámhoz. Végül mégis arra jutottunk, letelepedünk. Mivel művészlélek vagyok, itt szabadnak érzem magam, ráadásul Európában a legtöbb napsütéses órák száma Portugáliában van. Az emberek segítőkészek és közvetlenek, jókedvűek és mosolygósak. Az sem titok, hogy szeretek enni, és hát, a portugál konyha nekem nagyon bejön: szeretem a halat, a tengeri herkentyűket, a finom édes gyümölcsöket, a kávét és a híres pastel de nata süteményt.

Mi az, amit mi magyarok esetleg tanulhatunk a portugáloktól?

Portugália a slow life, azaz a lelassulás mintapéldája. Nálunk a nap 10 órakor kezdődik. A portugálok amellett, hogy nagyon barátságosak, nem sietnek, nincs idegeskedés, vagy tülekedés. Büszkék a nyelvükre, és tetszik nekik, ha valaki a saját nyelvükön próbál beszélni velük. Egy ebéd náluk akár kétórásra is nyúlhat, mert hagynak időt arra is, hogy beszélgessenek egymással érdemben. Számukra az egyik legrelevánsabb társadalmi környezet a család. Amikor sétálok az utcán, az emberek – csak úgy – rám mosolyognak. Képesek akár sorban állás közben is beszédbe elegyedni velem, vagy másokkal. Azt hallottam édesanyámtól, hogy régen így volt ez Magyarországon is.

Van olyan portugál étkezési szokás, vagy egyéb olyan hagyomány, ami kezdetben igencsak meglepett?

Még soha nem kóstoltam angolnát, amit véres rizzsel készítenek, és bevallom, kinti létem 15 éve is kevés volt arra, hogy megbarátkozzam ezzel az étellel. Főtt csigát viszont fogyasztok, és szeretem is. Van egy kalácshoz hasonló Pão de Deus (Isten kenyere), amit kókusszal töltenek meg, és abba – itt jön a furcsaság! – felvágottat tesznek sajttal. Elképzelni nem tudtam eleinte, hogyan lehetséges édeset sóssal fogyasztani, de aztán megbarátkoztam a dologgal. A portugálok egy másik furcsasága, hogy képesek este tíz után, vacsora után is kávét inni. Ők úgy vélik, hogy kávé nélkül nincs befejezve az étkezés.

Bizonyára van kedvenc portugál ételed, amit akár turistáknak is ajánlanál.

A tengeri herkentyűket és a grillezett polipot nyugodt szívvel ajánlom. Elsőre bizarr lehet a polip, de el kell engedni a fenntartásokat, és meg kell kóstolni, mert megéri! És ott van még a Pastel de nata, a zöld leves (mángoldból, burgonyából, olívaolajjal, fekete borssal és sóval készül), vagy a portói bor – ezeket vétek lenne nem megkóstolni. Nemzeti ételüket, a tőkehalat több mint 150 féle módon tudják elkészíteni. Azonban a tőkehalat legszívesebben tojással és krumplival eszik, amit ecettel és olíva olajjal dresszingelnek.

Mi jellemzi a portugál nők öltözködését?

Idegenvezetőként gyakran hallom az utasaimtól: Milyen kifinomultan, milyen elegánsan öltözködnek ezek a portugálok! És valóban. Remekül eltalálják az elegancia és a laza stílus közti egyensúlyt. Észak-Portugáliában van a divatipar központja. Az egyik leghíresebb márka a Parfois, mely egy sikeres és folyamatosan növekvő, női divatkiegészítőket forgalmazó cég.

A számos csodás portugál látványosság közül neked melyik a szíved csücske?

Nehéz választani, de talán az óceán közelsége miatt, illetve ha mindenáron egy várost kellene választanom, akkor Óbidost mondanám, mely a világörökség része, igazi kis ékszerdoboz. Úgy kell elképzelni, mint Magyarországon Veszprémet. Egy olyan középkori város, ami a falak között éli a régi életet. Itt tartják Portugália egyik leghíresebb csokoládé fesztiválját és innen származik a portugálok egyik híres itala, a ginjinha, azaz a meggylikőr, amit feles pohárból vagy kis csokis kehelyből is fogyaszthatunk. Miután megisszuk a likőrt, megehetjük magát a kelyhet is. Ami az épületeket illeti: a Quinta da Regaleirát nagyon kedvelem, mely Sintra város egyik birtoka.

Sűrűek lehetnek a napjaid, ugyanis idegenvezetőként és esküvőszervezőként is dolgozol, valamint nyelvoktatást is vállalsz.

Mivel az első gyerekem után is zenészként dolgoztam, és gyakran még éjfélkor is a próbákon ültem, tudtam, hogy váltanom kell. A második gyermekem megszületése után döntöttem el, hogy valami újba kezdek. Szeretek utazni és nagyon szeretem Portugáliát, ezért arra jutottam, hogy bemutatom az országot úgy, ahogy én ezt magyar szemmel látom és megélem a mindennapokban. Ma már engedéllyel rendelkező idegenvezető vagyok és közel 9 éve sikeresen viszem a vállalkozásom. Főleg privát túrákat tartok, de nem rettenek meg a 40-60 fős csoportoktól sem. A családomra sok időm jut még így is, és hálás vagyok, hogy a hobbimnak szentelhetem az életem, azaz az utazásnak.

Ami az esküvőszervezést illeti: manapság nagy divat, hogy a párok tenger- vagy óceánparton mondják ki a boldogító igent, szűk körben. Leginkább az ilyen jellegű, szolid, meghitt esküvők szervezésével keresnek meg, de tartottam már negyvenfős esküvőt is itt a klasszikus magyar menyasszonyszöktetéssel egybekötve.

Amikor ezt az interjút egyeztettük, elárultad, hogy férjed és te magad is Ukrajna területéről származtok. Hogy élitek meg a mostani orosz-ukrán helyzetet? Vagy nevezzük a nevén: a háborút.

Nehezen. A legszomorúbb ebben az egészben számunkra az, hogy nem látjuk ennek az értelmetlen háborúnak a végét. Minden egyes nap hívjuk a családot. Édesapám Kárpátalján él, ott nyugodtabb a helyzet. A férjem testvérei Rivne városában laknak, de ők most az erdőszéli nyaralóházukban húzták meg magukat gyermekeikkel. Nem akarnak még menekülni, egészen addig, amíg nyugodtan alszanak. De mi – ha azt mondják, menekülnek – várjuk őket itt, Portugáliában, valamint biztosítottuk őket arról is, ha anyagi segítség kell, számíthatnak ránk. Most egyelőre várunk és figyeljük a híreket.

Szerző: Jónás Ágnes