Fát ültetnek a BrandFestival vendégei
A BrandFestival kiáll a fenntartható növekedés és az ökológiai lábnyomának csökkentése mellett, így idén egy különleges akcióval készül. 2019. november 20-21-én a Budapest Music Center-ben megrendezésre kerülő konferencia meghirdeti az 1 jegy, 1 fa elvet.
Ezeket láttad már?
Fontosnak tartja, hogy minden eladott jegy után elültessen egy fát a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel együttműködésben, mert ez nemcsak a jövő építésének állandó szimbóluma, de fontos ökológiai jelentőséggel is bír. Ezzel a BrandFestival egy egyedülálló kezdeményezést hozott létre a hazai rendezvények piacán.
A BrandFestival a zero waste koncepció erősítésével törekszik arra, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyja maga után, ezért kap kitüntetett figyelmet a tartalomban és a rendezvény arculatában egyaránt.
"Ma az egyik legdominánsabb trendet a márkák felelős gondolkodása jelenti. Mi is fontosnak gondoljuk a fenntarthatóság kérdéskörét. Erről szól a márkafesztivál zero waste filozófia melletti elköteleződése. A CarbonFootprint és a ClimeNews Karbonlábnyom Kalkulátoraival meghatározásra került a rendezvény CO2 lábnyoma, s hogy mindezt semlegesítsük, idén meghirdetjük az 1 jegy, 1 fa elvet. Minden eladott jegy után elültetünk egy fát a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel együttműködésben." - Barna Tamás, a Republic Group ügyvezetője és a BrandFestival elnöke.
Mindezek fényében az idei rendezvény az alábbi környezettudatos elveket érvényesíti:
• 1 jegy 1 fa elv - minden eladott jegy után elültetésre kerül egy fa,
• a menüsor a zero waste jegyében kerül összeállításra,
• a szelektív hulladékgyűjtés,
• a felszolgálás porcelántányérokban történik,
• újrahasznosított papír alkalmazása (100 kg/40 csomag újrahasznosított papírral 410 kW elektromos energia megtakarítása, 2650 liter vizet; 2,7 m3-rel kevesebb szemét, 1,7 fa megmentése);
• szívószál és műanyagpoharaktól mentes,
• újrahasznosítható konferenciaeszközök létrehozása,
• fenntartható takarítás, melyről a Zöldövezet takarítócsapata gondoskodik.
Az emberiség ökológiai lábnyoma jóval nagyobb, mint a Föld biológiai kapacitása. Előrejelzések szerint a 2030-as évek közepére már két egész földnyi területre lesz szükség a fennmaradáshoz. Azaz a Földnek dupla annyi idő kell majd, hogy regenerálódjon, mint ameddig mi használtuk az erőforrásait.
Sokaknak nehéz befogadni a klímakatasztrófa tényét, amikor Észak-Amerikában antarktiszi hideg tombol, az Alpokban 5 méteres hófalak fogságába esnek turisták, Chicagóban pedig mínusz 46 fok volt télen. A napokban pedig világméretű felháborodás alakult ki az Amazonas-medence őserdejét pusztító erdőtüzek láttán. Az egyre intenzívebbé váló erdőtüzek katasztrofális hatással bírnak az esőerdő ökoszisztémájára, biodiverzitására. Az emberek kb. 30-40 milliárd tonna szén-dioxidot (CO2) bocsátanak ki évente. Ha így folytatjuk, a Föld tovább melegszik, és végül ellehetetleníti életmódunkat.
A jelenlegi tudományos adatok szerint egy 10 éves fa egy év alatt kb. 25kg CO2-t semlegesít. Egy átlag magyar személy egy éves CO2 kibocsátása 4200-5000kg/év (fejlettebb országokban ez az adat 2-szeres is lehet!), szóval kb. 200 fával semlegesíthető egy magyar ember 1 éves szén-dioxid kibocsátása.