"Elmész szülni? Te jó ég! És mi lesz a munkáddal?"

A valóság ezzel szemben az, hogy hazánkban a nők rendszeresen kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnek munkahelyükön, illetve általában a munkaerőpiacon.

Csak, hogy egy nagyon kézzel fogható példát mondjak: nemzetközi kutatások szerint Magyarországon a nők átlagosan több mint 11 százalékkal keresnek kevesebbet, mint a férfiak. És, hogy mennyire belénk van kódolva, hogy a nők alapból hátrányból indulnak, azt talán jól mutatja egy másik kutatás, amiben a hasonló végzettségű és munkatapasztalattal bíró férfiak és nők fizetési igényére voltak kíváncsiak. Nos, a férfiak ugyanazon paraméterek mentén átlagosan nettó 314 ezer forintra taksálták saját munkájukat, míg a nők mindössze 260 ezer forintos fizetési igénnyel már elégedettek lettek volna a bértárgyalásokon. Beszédes, ugye?

A munkaerőpiac egyik legkiszolgáltatottabb csoportját pedig egyértelműen a várandós és kisgyermekes anyák teszik ki, ahogy arra az Amnesty International friss jelentése is rámutatott. Tamás-Sáróy Krisztina kutató elmondása szerint ma abszolút bevett nézet, hogy ha egy nőnek gyereke lesz, akkor megáll az élete, a karrierje tulajdonképpen befagy. Ám azt is hangsúlyozta: kényes témáról van szó, amiről maguk a nők sem szívesen beszélnek, pláne nem névvel, felvállalva munkahelyüket, ugyanis jellemzően tartanak attól, hogy valamilyen hátrány éri őket amiatt is, hogy beszélnek a nehézségekről, amikkel szembesülnek munkájuk során.

A Kerülgetett téma: Nemi alapú diszkrimináció a magyar munkahelyeken című jelentés készítői 2019 szeptembere és 2020 márciusa között negyven olyan nővel készítettek interjút, akiket "nemi alapon, vagy anyaságuk miatt" ért már közvetett vagy közvetlen hátrányos megkülönböztetés a munkaerőpiacon.

Ne legyenek illúzióid!

A kutató felhívta a figyelmet arra is: még mindig kevesen vannak azok a nők, akik ténylegesen felismerik, hogy valamilyen hátrány éri őket a munkahelyükön, akár nemükből, életkorukból, vagy éppen anyaságukból fakadóan.

"A baj az, hogy nem tanuljuk sehol sem, hogy milyen jogaink vannak a munka világában. Kikerülünk az iskolából, van, aki már 16 évesen a munkaerőpiacon találja magát, és elkezdünk lavírozni. Jó esetben megismerjük a munkahelyi szabályokat, amik ránk vonatkoznak, de hogy a munkáltatónak milyen kötelezettségei vannak velünk szemben, azt nem mondja el senki. Így a legrosszabb esetben már csak akkor kezdünk el keresgélni, amikor valamilyen konkrét baj történik, hátrány ér minket. És akkor sem tudjuk, hogy pontosan kihez is kéne fordulni" – magyarázza Tamás-Sáróy Krisztina.

Persze, a tudatosság elég sok mindentől függ: a kutatás során az is kiderült, hogy a középosztálybeli nők valamivel többet tudnak arról, mi várhat rájuk, és magabiztosabbak is, ha a jogaik érvényesítéséről van szó. Nem mindegy az sem, hogy valaki városban vagy kisebb településen lakik, és milyen családi háttérből jön – ezek mind befolyásolják azt, hogyan viszonyulunk a munkahelyünkhöz. Azt is érdemes kiemelni, hogy a multinacionális cégek valamivel "barátibb" módon viszonyulnak a női munkatársakhoz, máshogy értékelik a munkavállalóikat. Az ilyen cégeknél jellemzőbb a családbarátabb felfogás, így például van lehetőség részmunkaidős foglalkoztatásra, és sok esetben távmunka is lehetséges, amik mind megkönnyítik a kisgyerekes nők életét. De ne legyenek illúzióink: azért ezeken a helyeken is van hátrányos megkülönböztetés, nincs olyan cégtípus, ahol ne lenne.

Labdába rúghatnak a gyerekesek?!

Hogy milyen hátrányok érhetik a nőket, ha bejelentik a munkahelyükön, hogy várandósak? Hogy rögtön a legrosszabbal kezdjük: bár a munka törvénykönyve kifejezetten tiltja, sok munkaadó mégis közvetlenül azután bocsájtja el a munkavállalót, hogy az közölte: gyereket vár. Méghozzá valamilyen mondvacsinált okkal. Volt példa arra is, hogy egy várandós nő a közszférában pályázott meg egy plusz lehetőséget a munkahelyén, ám a főnöke egyértelműen jelezte, hogy azért nem választották őt, mert terhes. És hiába jelezte a nő az intézmény vezetőjének levélbe, hogy egyértelműen hátrányos megkülönböztetés érte, az ügyből semmi nem lett – mert nem volt rá tanú.

A diszkrimináció egyik gyakori formája, ami a szülési szabadságról visszatérő nőket érinti, az az, hogy a fizetésük ugyanannyi marad, mint mielőtt elmentek szülni, függetlenül attól, hogy más, ugyanolyan pozícióban lévő kollégáinak időközben emelkedett a bére. A kutatók olyan esettel is találkoztak, amikor egy nőt, aki egymás után több gyereket vállalt, 8 év után ugyanazzal a fizetéssel vettek vissza, mint amennyit akkor kapott, amikor elment szülni, ami már csak az infláció mértékét figyelembe véve is egészen elképesztő. Ráadásul elterjedt nézet, hogy a kisgyermekes nők "megbízhatatlanok", nem lehet rájuk számítani, miközben számukra épp a stabilitás, a biztonság, kiszámíthatóság válik elsődleges fontosságúvá, az, hogy legyen munkájuk, így épp az ellentéte igaz annak, mint amit a munkáltatóik feltételeznek róluk – ezt egyébként kutatások is igazolják. Ezzel szemben érdekes, hogy a férfiakat, akiknek gyerekük van, épp hogy megbízhatóbbnak találják munkaadóik.

Tudod és élsz is lehetőségeiddel?

És ahogy a nők nem tudatosak a munkahelyi diszkrimináció különböző formáival kapcsolatban, ugyanúgy probléma az is, hogy nincsenek tisztában a lehetőségeikkel sem, hogy hova fordulhatnak segítségért. Általános probléma e tekintetben is, hogy félnek attól, hogy ha egyáltalán elkezdenek érdeklődni a különféle jogorvoslati lehetőségek iránt, újabb retorzióval szembesülhetnek: kirúghatják őket, a kollégáik rosszallásával kell szembesülniük, és így tovább. Márpedig nagyon fontos, hogy ilyen helyzetekben azonnal kérjünk segítséget. Ha olyan helyen dolgozunk, ahol van szakszervezet, üzemi tanács, közalkalmazotti tanács, akkor oda forduljunk először, mert ott jobban tudják, milyen jogaink és lehetőségeink vannak. Járjunk utána, hogy a munkáltatónknál van-e névtelen, biztonságos panaszeljárás, vagy keressünk külsős jogsegélyt, munkajogászt, akár ezzel a területtel foglalkozó civil szervezetet. Az elmúlt években a kormány sok olyan intézkedést vezetett be, amelyek pozitív irányba terelik a nők munkavállalói jogait. De még sok más változásra is szükség lenne.

"Azt érdemes megjegyezni, hogy ezek mögött az intézkedések mögött végig az a gondolat húzódik meg, hogy a nők elsődleges feladata a gyereknevelés, vagyis tulajdonképpen csak megerősítik az uralkodó sztereotípiákat. Ezzel szemben a jó gyakorlat épp az lenne, ha a szabályozások lehetővé tennék, hogy kiegyensúlyozódjon a családi szerepek megoszlása, és a nő kevésbé legyen kiszolgáltatott a munkáltatóknak" – figyelmeztet Tamás-Sáróy Krisztina. Az Amnesty International jelentése épp ezért megfogalmazott ajánlásokat a különböző állami szerveknek, és a munkáltatóktól is erősebb garanciákat várnak a nők munkahelyi diszkriminációjának visszaszorítására.

Érdemes megemlíteni, hogy nem csak a nőket, a férfiakat is éri hátrányos megkülönböztetés a munkahelyükön. A kutatás során az interjúalanyok is beszámoltak róla, hogy a gyereknevelési, háztartással kapcsolatos feladatok a közgondolkodásban egyértelműen a nőkhöz kapcsolódnak (bár talán a fiatalok körében ez egyre kevésbé van így). De volt olyan nő, aki arról számolt be, hogy a férjét megszólták a munkahelyén a kollégái, mert a céges rendezvényekről korábban jött el a többieknél, vagy mert fél éven belül kétszer(!) otthon maradt a beteg gyerekkel. És bár a munkájával a főnöke elégedett volt, a kollégái felől érkező szekálás megkeserítette az életét. Tamás-Sáróy Krisztina szerint abszolút jellemző, hogy sem a társadalom, sem a munkáltató nem igazán tud mit kezdeni ma azzal, hogy egy férfi részese akar lenni a családi életek, több időt akar a gyerekével tölteni. Ebben is van tehát még hova fejlődnünk.