Egyszerűen nincs annyi nyersanyagunk, hogy ilyen pazarlóan éljünk
A mostani, rendkívül pazarló gazdasági modellünkkel gyerekeink és a fiatalok erőforrásait éljük fel: ha továbbra is a termelés-fogyasztás-haszon háromszögében mozgó lineáris gazdasági rendszert működtetjük, akkor pár évtizeden belül olyan kulcsfontosságú nyersanyagok fogyhatnak el, mint az ezüst, az arany, a cink vagy az ólom. Európa különösen kitett, mivel a legszegényebb nyersanyagkészlettel rendelkező kontinens. Bár a körforgásos gazdaság sokkalta több, mint az újrahasznosítás, igazi felfutását mégis az eredményezte, amikor a fejlődő országok, élükön Kínával, nem fogadták be többé a fejlett világ hulladékát. A termelés hatékonyságának a fokozása már rég nem elég, teljes paradigmaváltásra van szükség. Muszáj csökkentenünk a gazdaság anyaghasználatát, ami a környezet- és klímavédelmi célok teljesülésén túlmenően helyi és globális szintű konfliktusok elkerülését is lehetővé tenné.
Ezeket láttad már?
A körforgásos gazdaság koncepciója nagy hírnévre tett szert azóta, hogy az Európai Bizottság 2015 decemberében kiadta a megvalósításával kapcsolatos első akciótervet, amit azóta frissítettek. A körforgásos gazdaság az elmúlt 250 év ipari fejlődése során felállított lineáris rendszernek („elvesz-termel-eldob”) az ellentétje, amiben nem keletkezik hulladék, a termékek alapanyagait visszaforgatjuk a termelési rendszereinkbe, így minden anyag hasznosul.
A körforgásos gazdaság EU-s megvalósításának egyik fő mozgatórugója Kína azon döntése volt, mely szerint 2018-tól kezdve nem vesz át több műanyag hulladékot más országoktól. Ez nagy csapást jelentett, mivel az azt megelőző 30 évben Kína fogadta be a – főként fejlett – világ által termelt műanyag hulladék felét. Kína esetén túl pedig általánosan elmondható, hogy az utóbbi időben több fejlődő ország jelezte a hulladékimportja felszámolását. Ez alapjaiban rázta meg az eddig fennálló nemzetközi hulladékkereskedelmet, amely fontos része volt megannyi fejlett ország hulladékkezelési gyakorlatának.
Az EU számára a lineáris mechanizmusok viszont nemcsak a termelési-fogyasztási rendszer végét jelentő, kezelhetetlen mennyiségű hulladék miatt válnak fenntarthatatlanná. A lenti ábrán látható, hogy az európai kontinens a legszegényebbnek mondható a nyersanyagokkal való ellátottság tekintetében, ami egyre nagyobb kitettséget jelent a globális gazdasággal szemben.
Ráadásul több kritikus fontosságú nyersanyagra elmondható, hogy nagy fokú koncentrációban szerezzük be őket más országoktól. Az EU-ba érkező ritkaföldfémek 98%-a Kínából származik, a felhasznált borát 98%-át Törökország fedezi, a platinaszükséglet 71%-át pedig a Dél-afrikai Köztársaságból importáljuk.
Szó szerint feléljük a jövőt, ha így folytatjuk
Az EU-n túlmenően a termeléshez szükséges nyersanyagok globális szinten is egyre szűkösebben állnak rendelkezésre. Az alábbi ábra szemlélteti, hogy a 2010-ben született generációnak mennyi ideig állnak még rendelkezésre a főbb ipari és energiatermelésre használt erőforrások.
Ha első ránézésre csak az alsó – piros színárnyalatokkal jelölt – csoportra tekintünk, láthatjuk, hogy a főbb ipari felhasználású fém- és nemesfémkészletek (antimon, ólom, cink, ezüst, arany stb.) már a jelenlegi évtized végére kimerülhetnek. Ennek tudatában nem meglepő, hogy a döntéshozók elkezdték sürgetni a termelésbe történő visszaforgatásukat.
A két felső kategóriát pedig érdemes párhuzamosan értelmezni. A sárgásbarna árnyalatokkal jelölt fosszilis és nukleáris energiahordozók – főként a kőolaj – esetében szintén csak évtizedekig tartó elérhetőségről beszélhetünk. Tehát elmondható, hogy a napjainkban kibontakozó energiaátmenet közel sem a környezeti tudatosság jele, sokkal inkább piaci racionalitás áll mögötte.
Ám a szükséges nyersanyagok tekintetében nem sokkal kedvezőbb a helyzet az alternatívát jelentő megújuló energiahordozókkal sem. Az azokat hasznosító technológiák előállításához szintén fogytán állnak a szükséges erőforrások.
Ezt az összefüggést árnyalja tovább a lenti ábra, amely a zöld és digitális forradalmat fémjelző technológiák és azok nyersanyag-igényének összefüggéseit elemzi. A nyersanyagokat egyben rangsorba is állítja az ellátási láncuk kockázati kitettsége alapján. A kockázat forrása ebben az esetben nem az előző ábrán látott mennyiségbéli elérhetőségre utal, hanem arra, hogy a meglévő készletek ellátását milyen mértékben befolyásolhatják geopolitikai konfliktusok, valamint mennyire gazdaságos azok kitermelése.
Láthatjuk, hogy a növekvő nyersanyaghiány és az amiatt keletkező geopolitikai konfliktusok komoly kockázatot jelentenek az energiaátmenetre és a digitalizációra, így végső soron a klímacélokra is.
Jó gyakorlatok: a termék, mint szolgáltatás
2016 őszén Hollandia kiadta a világ első nemzeti szintű körforgásos gazdasági stratégiáját. A dokumentum bemutatta, miként képzelik el 2050-re egy teljesen körforgásos holland gazdaság kialakítását, ahol minden felhasznált anyag újbóli hasznosításra kerül.
E hosszú távú célkitűzés mellett a stratégia másik sarokpontja az volt, hogy már 2030-ra a felére kell csökkenteni a gazdaság teljes anyaghasználatát.
A zárt anyagáram megteremtése mellett tehát szakpolitikai prioritás lett a dematerializáció, azaz a gazdaság anyaghasználatának a csökkentése. Ezzel a körforgásos gazdaság értelmezési spektruma is kibővült, a hulladékok termelésbe való visszaforgatása helyett előtérbe került a keletkezésük elkerülése. A hulladékmegelőzés egyik leghatékonyabb módja a hosszú élettartamú termékek gyártása, amelyek később romlanak el és a javításuk – akár maga a felhasználó által – sokkal egyszerűbb.
Ezen a ponton viszont komoly érdekellentéthez érkezünk az üzleti világ jelenlegi felfogásával szemben. Az újrahasznosításban talán már egyre többen látják az üzleti lehetőséget olyan ágazatokban, ahol fogytán vannak az elérhető erőforrások, és olcsóbbá válik a már használt anyagok termelésbe való visszaforgatása. A gazdaság aktuális berendezkedésének viszont meghatározó pillére a termékek folyamatos legyártásán és eladásán történő haszonszerzés. Vagyis a gyártók érdeke, hogy a fogyasztók rövid időközönként új termékeket vásároljanak, biztosítva ezzel a cégük növekedését.
E probléma megoldására a korábbiakban járható útnak tűnt a termelés hatékonyságának a fokozása, vagyis az egységnyi anyaghasználaton elért magasabb haszon előállítása. Azonban napjainkra rá kellett ébrednünk, hogy hiába használunk egyre hatékonyabb technológiákat, globálisan mégis növekszik az alapanyagok felhasználásának abszolút mértéke.
Tehát elmondhatjuk, hogy hiába térünk át az extenzív gazdasági működésről az intenzív formára, a hiba magában a termelésalapú növekedési felfogásban keresendő. E szemléletben a természeti erőforrásokat a gazdaságon történő átfolyásukkal váltjuk pénzre – azaz gazdasági növekedésre.
A körforgásos gazdaság éppen ezen szeretne változtatni. A megvalósításának az eszköztára nemcsak innovatív újrahasznosítási technológiákból és terméktervezési irányzatokból áll, hanem új üzleti megoldásokból is. A körforgásos üzleti modellek alkalmazkodnak a változó piaci körülményekhez és lehetővé teszik a cégek számára, hogy a termékek eladása helyett azok kiadásával termeljenek gazdasági hasznot.
Ezen úgynevezett „termék, mint szolgáltatás” modelleknek a mintapéldája az Amszterdam-Schiphol reptér esete, ahol nem megvásárolták a világítótesteket, hanem bérelni kezdték őket. A bérbeadó Philips folyamatosan felügyeli és a természetes fényviszonyokhoz igazítja a világítást, amellyel a reptér a felére csökkentette az energiahasználatát. Emellett a Philips a bérelt termék tulajdonosaként köteles cserélni az elromlott világítótesteket, így nem érdeke azok korai meghibásodása.
A körforgásos gazdaság dematerializációs irányzatának hallatán sokan kétkednek az üzleti megvalósíthatósága kapcsán. A materiális fogyasztás csökkentését ugyanis sokáig a gazdasági növekedés visszaesésével azonosították. Az előző esettanulmány jó példa arra, hogy a körforgásos gazdaságban a fogyasztás nem eltűnik, csak átalakul, és egy teljesítményalapú dimenzióba terelődik.
Az eddig leírtakat foglalja össze a Körforgás létrája, amely bemutatja a preferált tevékenységeket, és hierarchiába rendezi azokat az általuk elkerülhető anyag- és energiaveszteségek mértéke alapján.
A fent látható hierarchiát sokan nevezik „10R” megközelítésnek, utalva ezzel a korábban elhíresült „Reduce-Reuse-Recycle” szlogenre, amelyet „3R” néven ismertünk. Az is arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdaság fenntartható átalakításához először az anyagias fogyasztás csökkentésére van szükség, utána a már elfogyasztott termékek minél hosszabb felhasználására, és csak a folyamat végén jutunk el a termékek anyagában történő újrahasznosításához.
Nincs benne semmi újdonság, mégis újra ki kell találnunk a világgazdaságot
Ezen a ponton a fenntarthatóság területén tájékozottabb olvasókban felmerülhet a kérdés, hogy a körforgásos gazdaságban tulajdonképpen mi az újdonság?
- A „Bölcsőtől bölcsőig” elven alapuló, zárt anyagáramú rendszerek koncepcióját eddig is ismertük.
- A hulladékkezelés helyett a hulladékmegelőzésre fókuszáló Zero Waste kezdeményezés már szintén régóta létezik, amelynek a hierarchiája a termékélettartam meghosszabbítását és a materiális fogyasztás csökkentését preferálja az újrahasznosítás felett.
- A termékeket szolgáltatásként kínáló üzleti modellekről szintúgy évtizedek óta hallani (különböző megnevezések alatt).
- A felsoroltakon kívül pedig több olyan fenntarthatósági megközelítés létezik, amelyekből szintén táplálkozik a körforgásos gazdaság koncepciója.
A körforgásos gazdaságban tehát nincs semmi újdonság. Tulajdonképpen egy gyűjtőfogalomként szolgál, amely magába tömöríti a korábbi évtizedek fenntarthatósági irányzatait. Ha ennyi évig ismertük ezeket az elveket, akkor miért épp most vált olyan fontossá a gyakorlati megvalósításuk? A válasz az, hogy az eddig preferált lineáris struktúra egyre inkább veszít a költséghatékonyságából, és egyáltalán a fizikai fenntarthatóságából.
Paradox módon, az újdonság hiánya ellenére, az emberiség a történelme során látott legnagyobb paradigmaváltás előtt áll. Legutóbb az első ipari forradalom idején volt példa hasonlóra, amikor elkezdtünk fosszilis energiahordozókat hasznosítani és gépesíteni az ipari termelést. Ennek eredményeként az elmúlt 250 évben az emberi népesség és az általa kitermelt természeti erőforrások mértéke soha nem látott exponenciális növekedésbe kezdett, amelyet napjainkban a „nagy felgyorsulás” néven ismerünk. Az iparosodás második és harmadik forradalmi szakasza a nagy képet tekintve nem sokat változtatott az alapvető mechanizmusokon, csupán innovatív megoldásokkal fokozta annak a hatékonyságát.
A negyedik ipari forradalom – másnéven Ipar 4.0 – ezzel szemben alapjaiban változtat a rendszeren, megújuló alapokra terelve az energiatermelést és digitalizálva a gazdaság működését. Ha ezeket viszont a megszokott lineáris felfogásban hajtaná végre, az iparosodás következő szakaszára talán már teljesen kifogynánk a természeti erőforrásokból. A körforgásos átalakulás tehát nem csupán környezeti megfontolásból jelent meg a közéleti diskurzusban, sokkal inkább a piac zavartalan működésének követelményeként. A sikeres átállás „járulékos hasznaként” pedig elkerülhetőek volnának azok a rendkívül kockázatos és veszélyes környezeti-éghajlati forgatókönyvek is, amire a tudomány már régóta figyelmeztet minket.
Szerző: Horváth Bálint, Közgazdász, a gazdálkodás- és szervezéstudományok doktora (PhD).
Ha szeretnél még több izgalmas cikket olvasni az éghajlatváltozásról, akkor mindenképpen érdemes ellátogatnod a másfelfok.hu oldalra, ahol rengeteg érdekes téma közül választhatsz.
