Egy meglepően jó hely: Tirana
Még a repülőn is kissé feszeng az ember, hogy jó ég, tényleg ezt sikerült kitalálni? Albánia? Ugyan hallani híreket, miszerint az egykor az elmaradottság szinonimájának is beillő ország jelentős fejlődésen ment át az utóbbi években, de hát mi mégiscsak busszal akarunk eljutni a repülőtérről Tiranába egy olyan országban, ahol a fejlődés ellenére az általános vélekedés szerint az utak állapota borzasztó.
Ezeket láttad már?
Hogy jutott egyáltalán eszünkbe éppen Tirana? Nos, mint mindig, most is a pénznél lyukadunk ki. Mindig irigyeltem az olyan embereket, akik novemberben lehatározzák, hogy jövőre július 3. és 19. között mennek szabadságra, kiválasztják a célpontot, lefoglalják a szállást, elintézik az utazást, aztán csak vágják a centiket. Hát, mifelénk ez nem így megy. Lehet, hogy csak elhatározás kérdése, de például, ha novemberben veszünk egy színházjegyet januárra, akkor tuti, hogy éppen azon estén történik valami, amikor az előadás lenne. Albánia is így lett, Skóciába akartunk menni, de szembesültünk vele, hogy két héttel korábban háromszor annyiért lehet kihozni egy ilyen kiruccanást, mintha két hónappal korábban leszerveztük volna. Akkor menjünk el itthon valahova, na igen, de húsvét előtt, amikor mi terveztük az utat, már csak aranyáron lehetett volna meghúzni magunkat valahol. Feltűnt egy repülőtársaság oldalán, hogy Tiranába teljesen megfizethető a repülőjegy, és hamar kiderült, hogy szállást szinte nevetséges áron is lehet szerezni. A hirtelen felbuzdulásból foglalás lett, aztán az utazás napján egy kis megszeppenés, hogy mit fogunk ott csinálni?
Mindenki megnyugtatására: a busz, ami a repülőtér és Tirana belvárosa között közlekedik, tényleg közlekedik. Nagyon könnyű megtalálni, és egészen baráti áron, maximum fél óra alatt beér Albánia fővárosának főteréhez. Felesleges más transzfert keresni, mert ez tökéletes; tényleg akkor indul, amikorra ki van írva, és tényleg annyiba kerül. A busszal a Szkander bég tér sarkára érkezünk, ha itt teszünk egy rövid sétát, akkor annyi a jó hírünk, hogy a városnézést egyúttal ki is pipálhatjuk! Igen, Tiranában kevés igazi látnivaló akad, ennek a legnagyobb része a Szkander bég teret és a Teréz anya teret összekötő sugárút mellett található. Az Et'hem Bey-mecset, és a mellette álló óratorony éppen nem volt látogatható, amikor ott voltunk, de kívülről meg lehet szemlélni. A Szkander bég tér legfeltűnőbb épülete a Nemzeti Történeti Múzeum épülete, amelynek homlokzatát a szocreál esztétika jegyében egy hatalmas mozaik díszíti. Ízlés kérdése persze, de valójában egészen menőn néz ki.
Amúgy az egész ország történetét bemutató múzeumnak az ókori részében egészen lenyűgöző emlékeket láthatunk az ókori görög-római birodalmak örökségéből. Amikor például megláttam egy megejtően szép Apollón fejszobrot, akkor úgy éreztem, hogy már ezért megérte Tiranába eljönni. A szobor nagyon érdekes hatást kelt, oldalról egyértelműen férfi, szemből azonban női fejnek látszik. Nos, ezt nem mertem lefotózni egy mogorva teremőr miatt, de egy nem kevésbé szép Ártemisz-fejjel tudok szolgálni:
A sugárút másik végében, a Teréz anya téren található a Régészeti Múzeum, ami meglehetősen szegényes kiállású kiállítóhely, de szintén fantasztikus ókori kincseket rejt egyébként. Innen ízelítőül egy Hadriánus császárról készült fejszobor-töredéket mutatok meg, hátha valaki rajtam kívül még szintén a téma szerelmese:
Tirana központi sugárútjának vége a Teréz anya tér:
A látnivalók szinte ki is merülnek ebben, van néhány egészen vicces a szocreál időszakból megmaradt köztéri szobor:
Illetve a bunkerek, amikből itt-ott elszórva láthatunk egy-egyet, illetve közel a Szkander bég térhez meg is lehet nézni a kisebbik Bunk´art múzeumot. A nagyobbhoz kicsit utazni kell. Persze, felmerülhet a kérdés, hogy mik ezek a bunkerek?
A szocializmus időszakában Albánia eléggé kívülálló országnak számított, volt ugyan kapcsolatuk a Szovjetunióval, de az ország a még vonalasabb Észak-Koreával például szorosabb barátságban állt. Albánia vezetője a legendás Enver Hoxha volt, a diktátor feltehetően a világtörténelem legnagyobb paranoiása volt.
Tirana legszürreálisabb épülete az Enver Hoxha mauzóleumának szánt piramis a város közepén:
3 ingyenes utazós applikáció, amelyek megkönnyítik a szervezést
3 ingyenes utazós applikáció, amelyek megkönnyítik a szervezést
A lázas bunkerépítkezésbe azért kezdett, mert ezzel akarta megvédeni az országot, és első sorban magát egy esetleges atomtámadástól. Hoxha ezernyi bunkert tervezett megépíttetni, Tirana közepén megtekinthetünk egy ilyen rekonstruált bunkert, de a város szélén egy hegybe vájva egy gigantikus méretű bunkerrendszer is látogatható, de mindkettő felkeresését tényleg csak azoknak ajánlhatjuk, akik megszállott bunkerrajongók. A nagyobbik mérete amúgy egészen elképesztő, van benne több szint és konkrétan színházterem is, erkéllyel, de az agyrémet a város közepén található kisebbik is bőven szemlélteti.
Színházterem a bunkerben:
A nagyobbikban mi is csak azért jártunk, mert a várost körülvevő hegyek egyikére egy lanovkával fel lehet jutni, és jó idő esetén állítólag a fővárostól 35 kilométerre fekvő tengerig is ellátni. Felbuszoztunk ugyan a város szélére, de aznap pont nem járt felújítás miatt a lanovka, viszont a közelben volt a nagyobbik bunkermúzeum, úgyhogy megnéztük azt is.
Kétségkívül nyomasztó:
Mit lehet csinálni egy városban, ahol nincsenek látnivalók? Shoppingolni? Ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit, ugyan Tirana már egyáltalán nem egy lepusztult panelváros, elképesztően modern és izgalmas épületek húznak fel ezekben a pillanatokban is.
A kapitalizmus azonban még nem igazán tört be, ugyan lépten nyomon boltokba botlunk, de ezek az itthoni és nyugati márkaboltokhoz szokott ízlésünknek kissé szokatlan, kétes eredetű, vagy inkább eredetiségű luxusmárkákat kínáló butikok inkább. Mivel egyelőre a turisták sem özönlötték el a várost, egy olyan elcsépelt szuvenírt is kisebb kaland beszerezni, mint a hűtőmágnes. Szóval, shoppingolni nem igazán lehet.
Tirana híres polgármestere Edi Rama kezdeményezte, hogy a szürke panel helyett színesek házakkal dobják fel a város hangulatát:
Lehet azonban élvezni a város hangulatát, merthogy van neki, és kifejezetten kellemes. Pár nap alapján élhetőnek látszik, rengeteg a zöld felület, szép nagy terek vannak, szellősek az utcák, és gyalog is kényelmesen lehet közlekedni. A busz menetrendje és megállóhelyei amúgy is apáról-fiúra szálló titkok lehetnek, mert sehová nincs kiírva menetrend, és a megállóhelyek többségéről is csak egy-egy nagyobb csoportosulásról lehet következtetni. Ami viszont rengeteg van, az a kávézó, a modern helyi kávézóláncok (az egyik közülük már Pesten is megjelent) szinte minden utcában jelen vannak. Esküszöm volt olyan utca, ahol egymás mellett hat kávézó követte egymást. Elsőre úgy tűnik, hogy túlkínálat van, de nem. A legváltozatosabb napszakokban ülnek be kávézni, és egy-egy eszpresszó mellett akár órákat is elbeszélgetnek az emberek. Néha az az érzésünk lehet, hogy valójában senki nem dolgozik, csak egyik kávézóból a másikba vándorol. Az idősebbeknél megfigyelhető, hogy a nők és férfiak külön társaságokban diskurálnak, amikor megérkeztünk épp egy nagyszabású tüntetésbe botlottunk, ami szinte teljesen nők nélkül zajlott. Ez kicsit furcsa, de a fiataloknál ez már nem ennyire jellemző, másrészt senkit nem érdekel, hogy a másik asztalnál milyen társaság ül. Az albánok egyébként nagyon kedvesek, főleg a magyarokkal, hiszen legnagyobb nemzeti hősük, a sokat emlegetett Szkander bég törökök elleni harcában (mellesleg milyen érdekes, hogy egy zömmel muzulmán országban a legnagyobb nemzeti hős egy törökverő) Hunyadi János volt az egyetlen szövetségese. Ezt a sztorit feltehetően minden kisgyerek megtanulja, ugyanis amennyiben kiderült, hogy Budapestről érkeztünk már lapogatták a hátunkat: áááá Janos Hunyadi.
A nemzeti hős, Szkander bég lovasszobra a róla elnevezett téren:
A történelme és földrajzi fekvése miatt Olaszországgal és Görögországgal is szoros kapcsolatban álló Albánia leginkább a kulináris téren őrizte meg a szomszédság hatásait. A vendéglátásban nem kell csalódnunk, a kifejezetten nívós kávézók mellett az éttermekben is megbízhatunk. A souvlaki, a tzatziki, a gírosz ízletesen készül, a helyi kedvenc a qofte névre keresztelt fasírt, pedig lényegében a csevapcsicsa albán verziója. Ezek és a pizza (az olasz hatás) megbízhatóan jó akár a kis sarki étkezőkben is. Az albánok eléggé értenek a pékárukhoz is (itt nem a nálunk terjedő albánnak nevezett pékségek kínálatára kell gondolni), és vannak egészen kiváló cukrászdák is. Régen legendák keringtek arról, hogy minden mennyire olcsó, nos, a hazai árakhoz képest valamivel minden olcsóbb ez tény, de pont az ételek esetében nem olyan hatalmas a különbség, a buszjegy, múzeumi belépő, szállás, na és a kávé tényleg sokkal olcsóbb.
Egy szemlélődéshez igazán alkalmas hely a városi feletti nagy park, ahol a tó mellett természetesen kávézók sorakoznak:
Tirana tökéletes célpont egy hosszú hétvégéhez, és elképzelhető, hogy utazással együtt is olcsóbban ki lehet hozni, mint egy wellness hétvégét itthon. Olyan utazóknak, akik szeretik átélni egy hely hangulatát, azoknak tökéletesen ideális. Nem kapkodós város, arra buzdít, hogy ülj le egy kávézóba, nézelődj, szemlélődj, sétálgass, egyél egy jót, és aztán folytasd elölről ugyanezt. Nyáron ideális megálló lehet az albán tengerpart előtt, ami állítólag az utolsó élhető tengerparti strandokkal büszkélkedhet. Tiranát a kicsit mediterrán, kicsit balkáni hangulata, sajátos mikroklímája (délután 2 és 5 között tuti az eső) igazán egyedülállóvá teszi, nem mondjuk, hogy az utolsó, de úgy tűnik a kevés élhetőnek tűnő európai fővárosok közül az egyik legemberibb.
Magyar graffiti a tiranai egyetem lépcsőjén:
