Tudtad, hogy a személyi igazolványodnak titkos funkciói is vannak?

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A személyid jóval többet tud annál, mint hogy egy plasztikkártya lenne, amivel igazolni tudod magad. Nem, nem a jégkaparásra gondolunk, hanem ennél jóval izgalmasabb funkciókra.

digitális állampolgár
A személyid és a telefonod segít, hogy az otthonod kényelméből intézd az ügyeidet
Fotó: RDNE Stock Project / Pexels

„Ezt a borítékot tegye el jól, ebben lesznek majd az információk, amik kellenek. Most még nem, de majd hamarosan” - adta a kezembe az ügyintéző a titokzatos levelet, mikor a nyár végén meghosszabbítottam a személyi igazolványom. Az Indiana Jones kalandjaira hajazó mondat ugyan nem az elveszett frigyládához, hanem a digitális állampolgárság első lépéseihez vezetett, de azért így is izgalmas utánajárni, mire is kellenek majd nekem a más említett információk.

HIRDETÉS

A 2020-ban meghirdetett Digitális Állampolgárság Program célja, hogy 2026-ig online, mobiltelefonnal is elintézhessenek az emberek szinte minden fontosabb, közigazgatást érintő ügyet. Ennek különböző szakaszai lesznek, most tartunk ott, hogy aki 2021. június 23-a után kiállított eSzemélyivel rendelkezik, és tudja a PIN-kódját, annak be sem kell fáradni a Kormányablakba, hogy azonosítsa magát a már letölthető Digitális Állampolgár alkalmazásban.

A digitális állampolgár valódi ember, csak tudatosabb

Vagy fogalmazhatnánk úgy is tudatosság helyett, hogy kényelmesebb. Maga a kifejezés nem teljesen új, alapvetően arra irányul, hogy az egyének, szervezetek és kormányok felelősen használják a technológiát a társadalomban, politikában és kormányzatban. A közszférában a digitális eszközöket, platformokat és adatokat használja úgy, hogy közben tiszteletben tartja az etikai értékeket, jogokat és állampolgári kötelességeket.

Azonban amiről most mi szót ejtünk bővebben, az az, hogy a világban, így Magyarországon is egyre több olyan közigazgatási szolgáltatás lesz hamarosan elérhető az otthonunk nyugalmából, amivel kényelmesebbé tehetjük a mindennapi ügyintézést.

Tényleg lehallgat a Facebook, hogy megtudja, mit szeretnék venni?

Tényleg lehallgat a Facebook, hogy megtudja, mit szeretnék venni?

Mit jelent ez pontosan?

Ahogyan hozzászoktunk már, hogy a banki ügyfélszolgálat vagy éppen a közüzemi szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyintézést a telefonon keresztül intézhetjük egy alkalmazásban, úgy kézenfekvő kérdés, miért ne lehetne ugyanez a helyzet a közigazgatásban? Ahelyett, hogy formanyomtatványokat töltögetni járunk hivatalokba, miért ne intézhetnénk ezt otthonról, akkor, amik nekünk megfelel az időpont?

A tervek szerint 2025 második felére már bankok, közmű-, és egyéb szolgáltatók felületére is egyszerűbben tudsz bejelentkezni a Digitális Állampolgár mobilszolgáltatással, intézheted a gépjármű adásvétel teljes folyamatát, 2026-ra pedig az ePostád is ide érkezik, a tervek szerint az ügyintézések során felmerülő díjakat is itt fizetheted majd, és ekkorra személyes megjelenés nélkül is intézni tudod a közigazgatási ügyeid jelentős részét.

Több helyen működik már

Bár vannak olyan helyek Európában, ahol az e-kormányzat kihívással küzd a beidegződött történelmi megszokások miatt, a világ más területein pedig a digitális elérés okozhat kihívásokat, azért nagyon sok jó esettanulmánnyal tudunk szolgálni. Például Angliából, ahol decentralizált a közigazgatási modell, és nagy hangsúlyt kapnak a kisebb közösségek, így meglehetősen sok jó példát lehet összegyűjteni arra vonatkozóan, hogy milyen megoldások könnyíthetik meg az életed.

Mikor Durham önkormányzata elindult a digitalizáció útján, azt tűzték ki célként, hogy jobban megismerjék az állampolgárok igényeit, növeljék a hatékonyságot, és nagyobb választási lehetőséget kapjanak az állampolgárok. Azóta több mint kilencven kormányzati szolgáltatási folyamat és űrlap érhető el online, egyetlen helyen. Az, hogy az állampolgárok online kommunikálnak, nem csak időbeli, de pénzbeli megtakarítást is eredményezett.

Hasonlóról számol be Milton Keynes is, ahol digitális űrlapokat biztosítottak, amik között könnyen kereshettek az emberek, és rengeteg információhoz jutottak. Azt vették észre, hogy kevesebb állampolgár fordul a városi ügyintézőkhöz, ami azt jelenti, hogy akinek a problémája összetettebb, azzal könnyebben tudnak foglalkozni az ügyintézők, és ezek az emberek is már egy csomó hasznos információ birtokában érkeznek, így kevesebb alkalommal kell visszatérniük a hivatalba.

Wrexhamben pedig egy olyan felhő alapú megoldást vezettek be, amely emlékezteti az embereket, hogy az ő környékükön mikor, és milyen hulladékot visznek el. Így gyakorlatilag az összes olyan telefonhívást megspórolták, amely arra irányult, hogy mikor viszik el a szemetet, illetve az emlékeztető e-mailek egyszerűbbé teszik a kommunikációt más szemétszállítási ügyintézéssel kapcsolatban is.

„Most jön az a rész, hogy az összes pénzem ellopják, ugye?” - Egy nap alatt kétszer próbáltak kirabolni

„Most jön az a rész, hogy az összes pénzem ellopják, ugye?” - Egy nap alatt kétszer próbáltak kirabolni

Óvatosságra intünk!

Az UNESCO 2024 első felében már arról írt, hogy mivel a 2023-ban a világ 15 és 24 év közötti fiataljainak 79 százaléka használta az internetet, az oktatás szerepe, különösen a globális és digitális állampolgárságon keresztül, egyre fontosabbá válik. A Global Citizenship Education (GCED) központi eleme a digitális állampolgárságra nevelés, és a digitális szférában való felelősségteljes navigációhoz szükséges ismereteket, készségeket és attitűdöket hangsúlyozza.

Svájcban például komoly problémát okoz, hogy a kiberbiztonsággal kapcsolatos aggodalmak hátráltatják a digitális kormányzati szolgáltatások bevezetését és használatát. Az adatvédelmi aggályok főként az adózáshoz kapcsolódó digitális szolgáltatásokkal, a digitális aláírással és az útlevelek vagy személyi igazolványok megrendelésével kapcsolatosak. A felmérések szerint nem csak bizalmatlanok, de fizetni sem szeretnének, ha ezek a szolgáltatások esetleg többletköltséggel járnának.

A kormányok és a szolgáltatók természetesen nagyon szigorú szabályok alapján védik a személyes adatokat, illetve az alkalmazás minden elemét. A magyar program is külön jelöli, hogy a PKI, azaz nyilvános kulcsú infrastruktúra segítségével biztosítják a kommunikáció titkosítását, az azonosítást és a hitelesítést, illetve hogy az azonosítás és aláírás szolgáltatások megfelelnek az eIDAS rendelet EU-szintű szigorú rendelkezéseinek és kiemelt biztonsági feltételeinek. Azonban a legnagyobb biztonság itt is a tudatosság az adataid védelme, és az online csalások ellen.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

52 éves, és még mindig úgy néz ki Gwyneth Paltrow, mint egy tinédzser: íme egy sor bizonyíték

52 éves, és még mindig úgy néz ki Gwyneth Paltrow, mint egy tinédzser: íme egy sor bizonyíték

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ezért őrül meg most mindenki az Etele Plázáért: nézd meg, mi vár rád! (x)

Ezért őrül meg most mindenki az Etele Plázáért: nézd meg, mi vár rád! (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)