Depis vagyok!?- Mik a biztos jelek?

Hétköznapi értelemben akkor használjuk a fenti kifejezést, ha rosszkedvünk van. Az egészségügyben viszont ahhoz, hogy valakire azt mondjuk, depressziós, viszonylag sok feltételnek kell teljesülnie.

Először is, a depresszió nem egyik napról a másikra alakul ki, és még csak nem is egy fajtája létezik. Alapvetően megkülönböztetjük a típusait aszerint, hogy először lépett-e fel, vagy sokadszorra. Valamint fontos, hogy milyen epizódokból áll, azaz követi-e a lehangoltságot egy felhangoltság vagy sem. Előbbit major depressziónak, míg utóbbit bipoláris zavarnak hívjuk. (Az egyszerűség kedvéért további felosztásokba nem bocsátkozom).

Ami klasszikusan a fejünkben él a depresszióról, az a major depresszió. (A major szó nagyobbat jelent, ami ijesztően hangzik, de elárulom: minor, azaz kisebb, nincs.) Ez onnan ismerhető fel, hogy az illető érdeklődését elveszíti, örömöt nem él át, magát értéktelennek véli. A környezetének feltűnő lehet, hogy a testúlya láthatóan, jelentősen nő vagy csökken (ez személyfüggő), és szinte képtelen összpontosítani, így feladatait, munkáját nem vagy csak nehezen látja el. Ami pedig a legrémisztőbb, hogy sokat foglalkozik a halál gondolatával.

A bipoláris zavarnál is igazak a fent írtak, de érdekes módon a személynek a levert hangulata egyik pillanatról a másikra az ellentétébe, azaz mániába csap át. Ez igen veszélyes állapot, ugyanis hatalmas önbizalommal, és tengernyi energiával rendelkezik a személy. Nem alszik, és úgy érzi, bármire képes, rengeteg új ötlete támad. Ez jól hangzik, ugye? Csakhogy olyan is előfordul, hogy az illető elherdálja a család összes pénzét, egy hirtelen ötlet megvalósítása miatt. Ami persze a végén nem válik be. Meggyőzni a mániást teljességgel lehetetlen, képtelen belátni az ötleteinek, illetve a viselkedésének irrealitását.

Az úgynevezett maszkírozott depresszió azért érdekes, mert ahogy a neve is sugallja, rejtve marad. Az illetőnek nincs hangulati problémája, ám testi annál több. Mindez úgy, hogy az orvos nem talál a tünetek mögött testi elváltozást, a betegnek egyszerűen "csak" fájdalmai vannak.

Ha ilyen illetőt látunk a környezetünkben, akkor mindenképp segíteni kell neki abban, hogy megfelelő ellátásban részesüljön, mert sajnos a kezeletlen depresszió sokszor vezet öngyilkossághoz. Fontos tudni azonban, hogy bizonyos esetekben normális, sőt elvárható, hogy valaki ideig-óráig így érezzen. Ide tartozik például a gyásznak minden formája, ha bárkit vagy bármit (munka, egészség, stb.) elvesztünk.

Sok tévhit él a depresszióval kapcsolatban, ilyen például, hogy ez nem betegség, így nem is gyógyítható. Ez nem igaz, egy depressziós embert nem lehet meggyőzni arról, hogy szedje össze magát, ez nem így működik, hisz nem egy jellemgyengeségről van szó. Sokan próbálnak nyaralással, wellnesszel segíteni, de tartós eredményt ez sem hoz. Ha valóban ez a probléma, akkor mindenképp szakemberhez kell fordulni, aki terápiával, adott esetben gyógyszeres kezeléssel is kiegészítve segít.