A nő csak akkor számít, ha nagyon fiatalon és sokat szül, a férfi dolga meg a pénzteremtés és a nemzés, mindegy, hány éves

Tisztázzuk: a felháborodás a babaváró - CSOK fordulaton nem jelenti az ezen intézményekkel való egyetértést vagy elhatárolódást. Tény, hogy ezeket a konstrukciókat a bevezetésük óta eltelt négy évben számos területről érte szakmai kritika, közgazdászok, társadalomtudósok, szociális területen dolgozók vagy éppen ingatlanpiaci szakértők részéről.

Azonban a mostani felháborodásnak van egy olyan vonulata, amelynek mindehhez semmi köze nincs. Ezért most egy pillanatra hagyjuk, hogy az intézkedések mennyire (voltak) hatékonyak a családtámogatási politika eszközeként, hogy a kritikusok szerint többnyire csak felverték a lakásárakat, elszállt az építőipar, a juttatásokat eleve csak a tehetősebb réteg tudta igénybe venni, és a mostani változások csak arról szólnak, hogy üres az államkassza. A legijesztőbb ugyanis az, amit a változtatások szellemisége nőkről, férfiakról, gyerekekről - gyerektelenekről - és általában, a családról elmond. Mit gondol a döntéshozó a családról és a benne élők szerepéről?

Feladatok kiosztva: anya fiatal és szül, apa dolgozik és gyereket nemz

A diszkriminatív jogalkotás elleni kiállás, a nők nem- és kor alapú megkülönböztetése feletti felháborodás tömören azt a szemléletet vitatja, amely szerint a nő csak akkor számít, ha nagyon fiatalon - és lehetőleg sokat - szül. És sokaknak az a megközelítés sem tetszik, hogy a férfi dolga csak a pénzteremtés és a nemzés, mindegy, hány éves. Márpedig, ha az állami támogatások elosztását vesszük alapul, ez az üzenet.

Kezdjük ott, hogy a szigorítás csak a házaspár (a bejegyzett élettársi kapcsolat eleve nem játszott) nő tagjára érvényes, a férfira nem. Az egy dolog, hogy a termékenység, illetve a betegségek, rendellenességek kockázata hogyan változik a férfikor előrehaladtával is, erről éppen nemrég írtam ugyanitt. Fontos szempont persze ez is annak a belátásában, hogy miért értelmetlen a megkülönböztetés, de emelkedjünk felül a puszta biológián, termékenységen és várható élettartamon. Hiszen nemcsak megszületni, élni is kell, ezért nem mindegy, hova vállal gyereket az ember.

„Nem félsz, hogy beteg lesz?” - Miért bünteti a társadalom a nőt, ha 40 felett vállal gyereket, és miért nem gáz, ha a férfi elmúlt 80?

Amelyik állam a nők oktatásába fektet be, és arra ösztönzi őket, hogy akkor is építsék az önálló karrierjüket, ha korai gyerekvállalásban gondolkodnak - és lehetőleg amint nekik megfelel, térjenek vissza a munkaerőpiacra -, az az állam a jövőt építi. Ha ez az állam a felsoroltakhoz minden, akár külföldön már bevált segítséget megad, azzal két nagyon fontos eredményt biztosan elér: a nők több gyereket vállalnak és kisebb eséllyel szülnek rossz vagy rosszra forduló kapcsolatokba.

Anyagilag kiszolgáltatva

A nők oktatása és anyagi függetlensége alappillére az őket érő kapcsolati erőszak visszaszorításának. Összehasonlíthatatlanul nehezebb kilépni egy bántalmazó kapcsolatból annak a nőnek, akinek nem adatik meg az anyagi és szellemi függetlenség. Még nehezebb, ha ehelyett szinte egész életre szóló közös kölcsönöket és hiteleket vesz fel a partnerével. Akinek anyagilag talán eleve kiszolgáltatott volt, netán menet közben válik azzá.

Sok nő azért nem vállal annyi gyereket, mint amennyit szeretne, mert tudja, azzal tovább csökken az esélye annak, hogy a kezébe vegye az életét. Akár azért, mert a vágyott karrier - és vele például az anyagi függetlenség - beláthatatlan távolságba kerül, akár azért, mert egy gyerekkel sokkal könnyebb menekülni, majd egyedülálló szülőnek lenni. Sok nő pedig azért nem szül egyáltalán, mert nem akar egy elnyomó, a nők számára sokszor még mindig nehezen élhető, sőt, olykor egyenesen élhetetlen világra hozni egy kislányt. Mert nem kívánja azt a gyerekének, ami az ő valósága, és nem látja biztosítottnak, hogy neki majd jobb, könnyebb lesz.

(Ez is oka lehet annak, hogy CSOK ide, babaváró oda, az elmúlt évben 4%-kal kevesebb gyereket vállaltak az országban, mint az előző évben. Hiszen ha már magadat is alig tudod eltartani, egy hitel vagy kölcsön nem érv egy (újabb) gyerek mellett.)

Egyébként, az, ha egy nő harminc alatt szül, nem feltétlenül rossz. Én is ismerek olyat, aki az érettségi környékén vállalta az első gyerekét, majd az eredeti évfolyamában végezte az orvosit, ma pedig sikeres, vezető pozícióban dolgozó nő. A lánya mára kamasz, ő maga viszont még mindig nagyon fiatal, a kortársai mostanában szülik az első gyereküket. Neki is van kedve még egyhez, a karrierje szinte meg sem érezné a dolgot, a munkahelye tárt karokkal várná vissza. Mindehhez két dolog kellett csupán: támogató, rengeteg segítséget nyújtó, biztos családi háttér, majd egy diploma utáni gyors országváltás. Egy olyan helyre, ahol a gyereke egy nap alatt többet tanul a jogairól (és lassan minden egyébről) az iskolában, mint itthon összesen. Így nem olyan nehéz nem félni - és félteni - a jövőtől.

Játékszabályokat utólag megváltoztatni már az óvodában is ciki

A kormány bejelentésének napján egy barátom, Juli megosztott magáról egy szelfit: piros kapucnis pulóvert viselt, a fejére pedig két, celluxszal összehegesztett papírlapból takaros fityulát biggyesztett. A képhez azt írta: Szerintem nem áll jól a piros. Juli idén lett harminc. Tavaly volt az esküvője. Mostantól nem jogosult se a CSOK-ra, se a babaváróra, illetve igazolnia kell a terhességét, ha igényelni szeretné ezeket. De már ezt is csak másfél évig teheti meg, ennyi haladékot kapott ugyanis az államtól.

Itt a bizonyíték, hogy egyre jobban hasonlít a valóságunk A szolgálólány meséjére

Aki vele egy cipőben jár, annak főhet a feje, hiába ment fiatalon férjhez, hiába szeretne a harmincas évei elején gyereket vállalni, ha ez záros határidőn belül nem jön össze, nem lesz jogosult arra a támogatásra, amivel eddig kalkulálhatott és kalkulált is. Márpedig utólag megváltoztatni a játékszabályokat már az óvoda udvarán játszott ipiapacsban is ronda dolognak számít.

Egy barátnőm meglátogatott a múlt héten a kétévesével. (Amúgy éppen válik, mert a férje tavaly elhagyta egy huszonévesért. A felvett babaváró hitel kérdését még nem tudja, hogy fogja megoldani.) A strandon elszólta magát, kiejtette a “fagyi” szót. Aztán nem figyelt, és beígérte a fagylaltot, pedig már majdnem vacsoraidő volt. Később megint nem figyelt, és a rövidebb úton, a fagyizó mellett sétáltunk az étterem felé. A gyerek megállt, emlékezett rá, hogy neki itt jár egy fagyi, erről a vízparti kavicsozás közben sem feledkezett meg. Látszott, itt a poklok pokla szabadul el, ha átverik. A barátnőm bölcsen beállt a pult elé, és csak annyit kért, hogy kisebb adag legyen, mint tegnap. Aztán az amúgy nem feltétlenül kiváló evő gyerek majdnem az összes sült krumplit és rántott sajtot eltüntette, még a zöldséget sem utasította el. Meggyőződésem, hogy ha a fagyival átveri az anyja, egy falatot sem vacsorázott volna. Értitek a metaforát?

Igen, a fenti történetet azért meséltem el, hogy bemutassam, milyen fontos betartani az ígéreteinket, de legalább őszintén kommunikálni arról, ha mégsem így teszünk. A barátnőm kisfia azt talán megértette volna, ha bezár a fagyizó, sőt, azt is, ha elfogyott volna a fagylalt. Ezt mondjuk füllenthette is volna az anyja, a kisfiú sosem jött volna rá a turpisságra. De a barátnőm az a típus, akinek eszébe sem jut hazudni a gyerekének.

„Rossz anya és családromboló nő, aki el merte hagyni a férjét egy másik férfiért” - Keresztre feszítés kommentben, ahogy csak a mi trolljaink tudják

Az van, hogy ha megígértük a fagyit, oda kell adni. Nem lehet indoklás nélkül visszavonni, rossz indoklással meg egyenesen bűn. Ha a barátnőm azt mondja, csak a nagyfiúk kaphatnak fagyit, a gyereke teljes joggal rendez patáliát. Mert egyrészt tegnap még ő is kaphatott, másrészt, ha igaz is volna a fagyi-korhatár dolog, annak nincs köze a már megígért tölcsérhez, hiszen eredetileg nem volt neki ilyen feltétel szabva.

A szülő persze megteheti, hogy elmondja az őszinte ellenérveket a fagyival szemben. Aláhúzva, hogy tudja, ez a változás a gyereket most nagyon rosszul érinti, és sajnálja, hogy meggondolatlan ígéretet tett, de csak holnap lesz fagyi, most vacsora van. Mert ha hiba volt vacsora előtt fagyit ígérni, akkor azt kell felvállalni. Ha a szülő rájön, hogy nincs pénz fagyira is, vacsorára is, akkor azt. Aztán viselni a következményeket, amelyeket a meggondolatlan ígérgetéssel vont a saját fejére. Lehet, hogy nagy kiborulás lesz, de a bizalom nem sérül, mert a szülő őszinte volt.

Hát valahogy így működnek nemcsak a kiskorú, hanem a felnőtt állampolgárok is. Elvesztik a bizalmukat, ha azt ígérik nekik, számíthatnak valamire, amire aztán nem is. Még rosszabbul viselik, ha hazudnak nekik, ha olyan körülményre hivatkoznak előttük, amely már az ígéret megtételekor is fennállt. Attól meg egyenesen a falnak mennek, ha úgy érzik, olyasmi miatt vannak hátrányosan megkülönböztetve, amiről nem tehetnek és amitől még ugyanúgy megérdemelnék ugyanazt, amit mások megkapnak.

Az meg, hogy a férfiakról egy szót sem ejtve, a fiatal nőkre helyez az állam olyan nyomást, amire senki nem adott neki mandátumot, az idősebb nőkkel pedig azt érezteti, kevesebbet érnek, egyszerű öngól. Ugyanis az ilyen bánásmódtól elmegy az ember étvágya. És akkor sem eszi meg a vacsorát, ha amúgy ő maga speciel nem számolt előtte fagylalttal.

Olvass még többet Mérő Veráról:

• Mérő Vera: „Apámnak erősen köze van ahhoz, hogy soha nem okoz gondot felállni - kiállni -, akkor sem, amikor mindenki ülve marad”
• „Férficici oké, erotikus tartalom oké, szoptató nő nem oké” - Ez most változhat, de jobb lesz nekünk a felszabadított mellbimbóktól?
• Mérő Vera: Az eltörléskultúra szó szerint életveszélyes, és sosem tudhatjuk, ki lesz a következő áldozat