Csányi Vilmos: A kutyából nem egy jól működő rabszolgát kell nevelni, hanem családtagot!
Gyerekkoromban a kutyánk az udvaron élt. Jó körülmények között, szeretetben. Az életünk része volt és a mai napig emlékszem, ahogy a szüleimmel együtt zokogtunk, amikor tizenhat éves korában el kellett búcsúznunk tőle. Aztán magunkhoz vettünk egy hiperaktív szőrcsomót, aki teljesen megváltoztatta az elképzelésünket arról, hol van a kutya helye a családban.
Ezeket láttad már?
Az első héten azt mondtuk: még olyan pici, nem élhet az udvaron, túl veszélyes. Néhány héttel később azt mondtuk: jó, élhet velünk a házban, de nem ülhet fel a kanapéra. Néhány év után ő lett az, aki ha meghallja a tányér csörömpölését, azonnal elegánsan asztalhoz ül, szeret focit nézni a tévében, kukkolja az ablakból a szomszédokat, és el sem tudná képzelni az életét anélkül, hogy befeküdjön az ágyba és végighorkolja az éjszakát. Úgy tűnik, minden szavunkat érti, és néha szinte furcsa, hogy nem szólal meg. Nálunk a kutya családtag. Véleményem szerint ez így van rendjén, de sok ellenérvvel találkozhatunk, ezért a Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, világhírű etológus Csányi Vilmos professzorral beszélgettem a témáról.
Egyre többen kezelik úgy a kutyájukat, mintha ember lenne. Mi az oka annak, hogy az emberek elkezdték úgy érezni, hogy emberként kell kezelniük a kutyákat? Nagyszüleim idejében például még nem nagyon volt elképzelhető ez a felállás.
A tudomány fejlődött. 20-25 éve foglalkozunk kutyákkal és rájöttünk, hogy rengeteg emberi tulajdonsággal rendelkeznek. Persze ez nem azt jelenti, hogy emberek, de van néhány olyan tulajdonságuk, ami az emberekben is megvan, mert ugyanabban az ökológiai fülkében élnek, mint az emberek. Egy kutya akkor marad életben és él jól, ha minél jobban alkalmazkodik az emberhez. Ezt pedig úgy teheti meg a legegyszerűbben, ha embertulajdonságokat vesz fel. Például figyel az emberre. Ha a kiskutyákat elkülönítik és választhatnak egy kutya és egy ember között, akkor az embert választják. A kutya genetikailag úgy változott meg, hogy keresi az ember társaságát, érdekli, hogy az ember mit csinál. És ha már érdeklődik és jelen van, akkor egy csomó dolgot megtanul, tehát tud alkalmazkodni.
Én a kutyámon azt látom, hogy tetszik neki ez az állapot. Mégis sokan úgy gondolják, hogy ez nem jó a kutyáknak.
Miért ne lenne jó? Nem filozófusok lettek a kutyákból, hogy ezen mélyen elgondolkodjanak. A kutya egy emlősállat, olyan a szervezete, ami a kedvességet, a jót, az élelmet éppen úgy fogadja, mint bármelyik másik emlősállat. Szerencsére biológiai válasz van a kérdésre. Ha a kutyának nem lenne jó, akkor búsulna, vagy elmenne, de ezt nem teszi. Még mindig sokan azt hiszik, hogy a kutya egy vadállat és van egy természetes környezete a vadon, amit hiányol. De abban tévednek, hogy 30-40 ezer éve a farkas csatlakozott az emberhez és a természetes élőhelye a család lett, nem a vadon.
És valóban családtagokként élnek velünk élőhelyünktől függetlenül. Sokan abban sem biztosak, hogy jó helyen lehet egy kutyának a városban, lakásban.
A legtöbb kutyának az a legfontosabb, hogy egy szerető gazdája legyen, foglalkozzanak vele és részt vehessen a család életében. Természetesen egy agárnak vagy vizslának szüksége van arra, hogy napi néhány órát rohanjon. Ezt egy hatodik emeleti egyszobás lakásban nem teheti meg. Ettől nem lesz nagyon boldogtalan, mert ha szeretik és foglalkoznak vele, akkor ezt lehet pótolni, de természetesen, ha valaki ilyen testfelépítésű állatot akar tartani, ahhoz a kertes ház a legideálisabb és persze a jó nagy séták. Embert is lehet kínozni, kutyát is. De általánosságban kimondani, hogy ne tartsuk kutyát lakásban, az baromság. Bizonyos kutyákat ne tartsunk lakásban, mert nem jó nekik. Például az én Janka kutyám nem szereti a meleget, mert az apja husky. Akkor érzi jól magát, ha 15 fok alatt van a hőmérséklet. Ezért télen, tavasszal, ősszel kint lakik a teraszon, és amikor elkezd felmelegedni az idő, akkor beköltözik. A kutyára mindig rá lehet bízni, hogy ha választhat, akkor megtalálja a legjobb helyet. Ott fekszik le, ahol jól érzi magát. És persze vannak családi kutyák is, akiket évtizedek óta azért tartunk, hogy a családdal legyenek, a gyerekekkel játszanak, idősekkel foglalkozzanak. Nekik ez az életelemük. Ha őket kitesszük a vadonba, az azt jelenti, hogy megöljük őket. Éhesek lesznek, nem tudnak élelmet szerezni, megtámadják őket a ragadozók, stb. A kutya egy mellénk szegődött, genetikailag nagyon megváltoztatott állat, ami hasonlít ránk, törődni kell vele, szeretni kell.
Emberként kezeljük őket, de nem emberélet hosszat élnek. Ez egy nagy igazságtalanság és egy újfajta gyász az ember számára. Hogyan lehet ezt a helyén kezelni, és hogyan élik meg a kutyák a gazdájuk elvesztését?
A kutyák abban is embertulajdonságokkal rendelkeznek, hogy a ragaszkodásuk, szeretetük átruházható. A legközelebbi rokonunk a csimpánz. Ha egy csimpánz mamája eltűnik, akkor hiába egy gondoskodó nővér, aki szeretne vele törődni, éhségsztrájkba kezd, depressziós lesz és elpusztul. Mert kötődött az anyjához és nem tud átállni. Az embergyerek is kötődik az anyjához, de ha elválasztják és más valaki veszi gondozásba, két-három hét múlva az új személyhez kezd kötődni. És ugyanolyan jól tud hozzá kötődni, mint eredetileg a mamájához. Ez az embertulajdonság a kutyákban is megvan. Ismertem olyan kutyát, aki 12 éves korában csatlakozott szerető gazdájához, erősen kötődött hozzá, de néhány hónap múlva el kellett elbúcsúznia. Amikor az idős férfi a kórházban meghalt, a kutya hónapokig járt vissza és ült a házuk előtt. Várta, hogy hazajöjjön. Ezért nagyon jó menhelyről örökbefogadni kutyát. Ők kapcsolódni szeretnének valakihez és nagyon könnyen át tudnak állni, kötődni az új gazdához -, ha az kedves, szerető, barátságos - bármilyen is volt az előéletük. És hát az ember életkora már csak ilyen. Kezdődik, felível, lehajlik és jön a vége. Ilyen az élet, ezzel tisztában kell lennünk. Ez egy ív, aminek megvannak a maga szakaszai. A kutyák és az ember életében is így van ez. Az, hogy a kutyák élete 12-14 év azt jelenti, hogy több kutyánk lehet életünk során.
Az ember életszakaszai jól elkülöníthetőek. Gyerek, felnőtt, öregkor és az átmeneti szakaszok. A kutyák esetében hogy van ez? Különböző szakaszokban hogyan kellene őket kezelnünk és ők hogyan élik meg azokat?
Nagyon sok mindenben hasonlítanak az öregedő kutyák az öregedő emberekhez. Ezek is embertulajdonságok, hiszen a természetben nincsenek öreg állatok. A ragadozók az öregedőket szelektálják. Azzal, hogy a kutya védett környezetbe került, itt meg tud öregedni. Nagyjából azokat a tüneteket mutatja, amiket egy öreg ember. Hiszen öreg emberek is csak a védett környezet miatt vannak. Megvédjük, ápoljuk az öregeket, gyógyítjuk őket. De gyerekkorban és más szakaszokban is nagyon hasonlóak a kutyák, mint az emberek, csak a kutyáknál ezek a periódusok rövidebbek.
Mi a véleménye olyan ˝újdonságnak˝ számító dolgokról, mint a kutyaovi, kutyaiskola?
A kutyaiskola nagyon jó olyan emberek számára, akik nem akarják elrontani a kutyájukat és nem szerezték meg azt a tudást, ami egy kutya neveléséhez szükséges. Ilyen esetben jó ötlet elmenni egy kutyaóvodába, iskolába, ahol hozzáértő embereknek és a jó társaságnak, sok kutyának köszönhetően megtanulják az alap dolgokat. De természetesen olvashatunk könyveket is, melyekből megtudhatjuk, hogyan kell egy kutyát úgy nevelni, hogy olyan legyen, amilyennek szeretnénk. A lényeg az, hogy törődni kell vele és nem katonás fegyelemmel egy jól működő rabszolgát csinálni belőle. Hanem egy családtagot, aki bizonyos korlátokat betart.
