Budavári Fülöp rendhagyó kampány keretein belül hívja fel figyelmet a zaklatásra

2020. október 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az összes social media platformján több mint 200 ezer követővel rendelkező 23 éves Budavári Fülöp egy komoly társadalmi problémára hívja fel követői figyelmét. A fiatal influenszer már több hónapja posztol olyan tartalmakat Insta- és Youtube-oldalára, melyekkel az social bullying elleni küzdelemre szeretné felhívni a figyelmet. Aktivitása rengeteg rajongója figyelmét felkeltette, és egyre több hazai médium kíséri figyelemmel Fülöp példamutató kezdeményezését. Legutóbbi kampánya során kékre festette a haját, mely az Anti Social Bullying projectje logójának színvilágát tükrözte.

Budavári Fülöp duci kisfiú volt, az osztály népszerűtlen tagjai közé tartozott, akinek bár voltak barátai, nem ő volt az a diák, akit elsők között hívtak el a házi bulikba vagy választották be a focicsapatba. Az influenszernek gyakran szóltak be testsúlya miatt, míg végül betelt nála a pohár, és úgy döntött, lefogy. A plusz kilók leadása csak az első lépés volt, ezt követte az izomépítés, melynek eredményéről Fülöp félmeztelen Insta-posztjai is árulkodnak.

Mielőtt azonban még azt hinnénk, jelenlegi külsője elérésével teljesen maga mögött hagyta a múltbéli élményeit, Fülöp elárulta, hogy ez egy sokkal összetettebb folyamat:

"Nagyon sokáig nem tudtam elhinni, hogy tényleg úgy nézek ki, mint ahogy mások látnak engem. Továbbra is azt a kövér srác nézett vissza rám a tükörből, akit akkor láttam, amikor még egy jelentősebb súlyfelesleg volt rajtam."

Sokat bántották tinédzserként

A közösségi oldalaival tudatosan két-három éve foglalkozó Fülöp úgy gondolta, szeretné ezeket a platformokat egy hasznos üzenet közvetítésére felhasználni, saját példája bemutatásával reményt és erőt adni azoknak, akiket valamilyen – online vagy offline - abúzus ér(t).

A social bullying ellen fellépő kampányában tinédzserkori élményei is motiválják, melyekről többször is beszámolt már követőinek instás "kérdezz-felelek" bejelentkezései alkalmával vagy Youtube-videóiban.

"A fogyásom után is megmaradtak bennem azok a frusztráló érzések, amiket előtte éreztem. A társadalom mindig azt sugallta felém, hogy nem vagyok elég jó, valamiért rosszabbul nézek ki, valamiért nem lehet engem szeretni" – mesélt nehezen leküzdhető negatív érzéseiről egyik Youtube-videójában Fülöp, aki ügyel rá, hogy valós képet mutasson magáról közösségi oldalain, és ne csak mosolygós, rózsaszínfelhős tartalmakat posztoljon, hanem, ha a élet úgy hozza, a megrendítő, szomorú élményeiről is beszámoljon.

Bár többen is kértek tőle tanácsot, hogyan védekezzenek az őket ért bárminemű szóbeli (vagy akár tettleges) bántalmazás ellen, Fülöp csak saját tapasztalatait osztja meg másokkal, hiszen nem szakember. Az influenszer azonban ennél a pontnál mindig hozzáteszi, hogy sose mások kedvéért változtassunk magunkon, ő sem az őt ért kritikák miatt fogyott le, hanem azért, mert túlsúlyosan nem érezte jól magát a bőrében.

A bullying jelentkezhet az iskolában, családon- és párkapcsolaton belüli is, melyek ugyanolyan tolerálhatatlan viselkedésformák, mint az online zaklatás. Utóbbinál azonban sokszor egy hamis profil mögül pécézik ki az áldozatokat.

Kék haj, testre írt bántások

Fülöp többhónapos kampánya során, melynek messze még a vége, már testére írt néhány negatív, degradáló szót, melyekkel korábban akár őt is illették. Legutóbb pedig kékre festette a haját, mely az Anti Social Bullying projectje logójának színvilágát tükrözte.

Hiába viszonylag új jelenség az online bullying (a közösségi média térhódítása következményeként jelent meg), mégis rengeteg embert érint, elsősorban a fiatal, tinédzser korosztályt, akik az Instagram és TikTok leglelkesebb felhasználói. Fülöp szerepvállalása azért is lehet ennyire sikeres, mert koránál és influenszeri és közszereplői tevékenységénél fogva hiteles példája annak, hogyan lehet szembenézni a bántalmazókkal. Fülöp azokat a csatornákat és azt a nyelvezetet használja, mellyel a leghamarabb és a legeredményesebben közel tud kerülni a fiatalokhoz, hogy ne maradjanak egyedül, amikor úgy érzik, összeesküdött ellenük a világ.

Fülöp közösségi platformjait ezután is érdemes lesz figyelemmel kísérni, ugyanis a bullying elleni kampánya itt még nem ért véget, sőt. Több izgalmas, tanulságos tartalommal is készül még a közeljövőben.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)