A Bridgerton ruhái nagyon fontos üzenetet hordoznak a divattörténész szerint, íme a megfejtésük
A Bridgerton sorozat népszerűségéhez a kétségkívül bájos és sármos szereplők, a sztori és a 16+-os jelenetek mellett egészen biztosan hozzájárul az a vizuális világ, amiben a történet játszódik.
Ezeket láttad már?
Mindenki rajong a Bridgerton című sorozat öltözékeiért, melyek olyan világot teremtenek, ami segít kicsit kilépni a hétköznapokból. A divattörténész, Dr. Szatmári Judit Anna mai szemmel elemzi a Netflix-kedvenc öltözékeit.
A miliő és a lenyűgöző jelmezek és sminkek – épp úgy, ahogy a történet és a zenék – folyamatosan mozog a múlt és a jelen között, és épp ettől érezzük, hogy azonosulni tudunk a szereplőkkel: hogy a problémáik a mieinkhez hasonlítanak, és hogy ilyen ruhákat mi is szívesen hordanánk. Nem tűnnek ósdinak vagy jelmeznek, sokkal inkább egy stilizált, adott kor elemeit a mai anyagokkal, színekkel, 3D-s struktúrákkal vegyítő fényűző stílusnak.
A történet a 19. század legelején játszódik, amikor a klasszicizmus volt az uralkodó művészeti stílus. Ennek jegyében az antik görög és római istennőkre akartak hasonlítani a nők, amihez az inspirációt az akkoriban megkezdett régészeti ásatások során előkerült fehér márvány-, vagy mészkő szobrok nyújtották – tévesen. Azóta ugyanis tudjuk, hogy a ruhákat az ókorban is színesre festették, bár az is igaz, hogy a redők, finom ráncolások fehér vagy világos kelméből mutatnak a legszebben.
A francia udvar másfél évszázados irányítása a divat terén átmenetileg épp szünetelt, köszönhetően annak, hogy a francia forradalom során az udvar megszűnt létezni, az utána következő bizonytalan években pedig még az iparágnak sem sikerült magára találni. Anglia tehát – bár nem először, gondoljunk I. Erzsébet és Shakespeare későreneszánsz divatjára – magához ragadta a divat irányítását, amit a férfidivatban azóta is megtartott, a sorozat pedig ezt a világot eleveníti meg.
Tényleg jó nekünk, ha Bridgerton-típusú elsöprő szerelemre vágyunk? Íme a pszichológus válasza
A divat folyamatosan kulcsszerepet játszik a történetben, legyen az a szereplők jellemének, egyéniségének, társadalmi státuszának, vagy éppen egy-egy esemény fontosságának kifejezője. Kiválogattunk néhány erős mondatot a sztoriból, amik a divatra vonatkoznak, hogy kielemezhessük, mit üzennek nekünk 2024-ben.
Mme Delacroix: Még a legfinomabb selyem sem ellensúlyozza azt a vigyort.
(1. évad 3. epizód 11:07)
A ruha pajzsként véd minket. Ha rossz kedvünk van, energiát ad a kedvenc színünk; ha elégedetlenek vagyunk valamelyik testrészünkkel, egy jó szabásvonal képes ápolni és eltakarni. Egy dolgot nem lehet – sőt nem szabad – tőle várni: a lelki egészség és egyensúly pótlását. Jó esetben a külső és a belső összhangja lenne ideális, de a magunkon végzett belső munka az első. A tettetés, a gonoszság, a rosszindulat kiütközik, akármilyen szép csomagolásba bújtatjuk. Hasonló a helyzet a modortalansággal, udvariatlansággal, ápolatlansággal. Tökéletesek nem leszünk ugyan, de a kedvességre törekedni biztos kifizetődőbb, mint egy új ruhába invesztálni.
Egy férfi nélkül senki vagy?
Éloise: Sose értettem a tollas hajdíszek divatját. Minek külön felhívni a figyelmet arra, hogy a nő bizarr módon, mint egy páva, illegeti magát a férfi előtt?
Penelope: Akkor miért vagyunk itt?
Éloise: Mert egy perccel sem bírom tovább abban a házban, ahol mindenki Daphné körül nyüzsög, és a jövőjéről csacsog. (…) Miért nincs más lehetőségünk, mint férjhez menni, vagy örökre a fészekben maradni? Mi van, ha én repülni akarok?
(1. évad 4. rész 8:17)
Lássuk be, bizonyos szempontból a Bridgerton csak egy hajszálnyit különbözik a Szex és New Yorktól: mindkettőben az ideális kapcsolat megtalálása a cél. A férfiak és nők szerepe ugyanakkor rengeteget változott a 19. század eleje óta, és ma már nem a házasság az egyetlen megoldás a nők jövője szempontjából.
Azt azért érdemes figyelembe venni, hogy a több lehetőség több bizonytalanságot is eredményez, amivel ma nőként mindannyian szembesülünk: a munkaerőpiacon folyamatosan hátrányból kell megpróbálni a férfiakkal azonos teljesítményt nyújtani és elérni, hogy azonos munkáért azonos bért kapjunk.
Miközben szeretnénk áttörni az üvegplafont, le kell küzdenünk azt az – évszázadok óta uralkodó – felfogást, hogy a háztartás is a mi feladatunk. Ha van gyerekünk, akkor pedig őrült bűvészmutatvány összeegyeztetni mindezt. Régen legalább a házasság biztos révbe érést is jelentett – a gond az, hogy ez kizárólagos opció volt, az öltözék pedig manipulációs eszközként segítette hozzá ehhez a jó partira áhítozó hölgyeket – és mamáikat, ugyebár.
Státusz az új ruha?
A 16. századtól (egyébként pont a Bridgerton idejének néhány évtizedét kivéve) a nők ruhái nélkülöztek minden kényelmet, ráadásul deformálták a női testet: összeszorították a derekat, kiszélesítették az alsótestet, a 19. századi bálokon pedig már-már ma is arcpirítónak számító dekoltázzsal is hódítottak a lányok.
Egyvalami azonban mégis irigylésre méltó, így visszanézve: évszázadokon át „használta” a divat a fejet, hiszen a legfeltűnőbb hely a testen. A koronák, diadémok és különféle látványos kalapok csak az utóbbi évtizedekben tűntek el – én ma is hiányolom őket. A tervezésük a legszabadabb designfeladat, hiszen azon túl, hogy a fej formájához kell illeszkednie, anyagban, formában szinte bármilyen játék lehetőségét kínálják – gondoljunk csak az angol királyi család kalapcsodáira.
Mrs. Featherington: Mrs. Varley-nak gondja akadt ma a divatszalonban. Mme Delacroix nem hajlandó átadni a ruhákat, míg a számlák nincsenek kifizetve.
Mr. Featherington: A hölgyeknek rengeteg ruhája van. Esetleg felvehetnék azokat újból.
(1. évad 5. rész 10:01)
Embert ruhájáról?
A vásárlás, különösen amióta a ruhák szinte olcsóbbak az ételnél, sokak számára kikapcsolódás, jutalmazás, sőt pótlék. Az új ruhák iránti igény sokunkban állandó, hiszen azt a divatcégek folyamatosan generálják: online és offline elérnek minket, influenszereket bíznak meg, vagy vágyott életérzéseket közvetítenek csak azért, hogy megpróbáljanak minket vásárlásra bírni.
Az itt feszegetett kérdés azonban inkább a korszak (bár nem a 19. század elejének, inkább a második felének) szokásrendszerére utal, amikor a nők feladata a család társadalmi státuszának kifejezése volt ruhák és az akkori, meglehetősen bonyolult illemszabályok ismerete által.
Ezzel a jelenséggel azonban ma is találkozunk: különösen a nagyobb események előtt állnak a nők tanácstalanul a gardrób előtt, hogy mit vehetnének fel, amit az ismerősök még nem láttak rajtuk, miközben a férfiak századjára is felvehetik ugyanazt az öltönyt.
Kérdés, ha újra viselnénk valamit, vajon mi történne? Valószínűleg úgy éreznénk, státuszunk csökkent mások szemében, hiszen úgy gondolnák, nem engedhetünk meg magunknak új öltözéket. Pedig ma már sokkal menőbb egy régi kincset újra elővenni, pláne, ha az különleges, izgalmas darab – és ebben jó néhány sztárról is példát vehetünk.
Igaz, hogy ez nem termel profitot senkinek, legfeljebb a bolygónknak és a pénztárcánknak. A Bridgerton sorozat azonban nem ilyen racionális, így amikor Featherington papa végül pénzt nyer a boxmeccsen, a lányok első dolga, hogy mamájukkal az élen már másnap reggel rohanjanak a divatszalonba új ruhát csináltatni.
Eloise: Nagy hírem van! Végre megtaláltam Lady Whistledown-t!
Penelope: És ki az?
Eloise: Nem más, mint Mme Delacroix! Mme Delacroix, az író, a szalonos és Lady Whistledown egy és ugyanaz! Pen, és írni fog valamit a családod érdekében! Ő maga mondta!
(1 .évad 8. rész 30:05)
A divatszabó, akivel ma, a konfekcionálás és tömeggyártás időszakában a többség már soha nem találkozik, valaha az emberek – és nem csak a nők – legfőbb bizalmasa volt. Valaki, aki ismerte a megrendelő testének minden adottságát és összes hibáját, sőt, ha jó ruhát akart csinálni, akkor lelkét is, hiszen a ruha mindkettővel összhangban kell, hogy legyen.
Egy jó szabómester vagy varrónő egyszerre volt pszichológus, coach, ugyanakkor családi titkok diszkrét hordozója, sokszor generációkon át. Ahogy a Featherington családnak Mme Delacroix, gyakran hiteleztek is megrendelőiknek – bár az tény, hogy egy-egy öltözet ruha akkor valóban komoly kiadást jelentett.
Az iparosok közé tartozó szabómester ugyanakkor sokáig nem lehetett azonos társadalmi rangú, mint előkelő, munkát nem végző „úrinő” megrendelői. Ezen csak a divattervezés művészi voltának elismerése, na és persze az emberek közti egyenlőség változtatott a 20. század során. Coco Chanelt ma mindannyian csodáljuk, és karrierjéről, sikereiről (valós vagy kreált) legendák sokaságát ismerjük, de ő is megküzdött azzal, hogy vevői magukkal egyenrangúnak tekintik-e.
Lady Fetherington: Ó, ez bámulatos Mme Delacroix!
Mme Delacroix: Nos, miután most előre tudott fizetni, és történetesen volt pár anyagom, amit úgy tűnt, mások nem óhajtanak, van még két másik is, Lady Featherington!
Philippa: Az enyémet persze be kell venni!
Prudence: Az enyém tökéletes!
Penelope: Az enyém meg sárga!
(1. évad 8. rész 31:00)
És elérkeztünk a harmadik évad kulcsszereplőjének színéhez, vagyis „színeváltozásához” (milyen kifejező ez a szó akár átvitt, itt pedig egészen konkrét értelemben is!). A Featherington hölgyek ruhái mindvégig meglehetősen különböznek a többiekétől: jóval feltűnőbbek, szinte giccsesek, kifejezve, hogy a család kissé közönségesebb, és a lányok is butábbak.
Abban a korban, amikor a divat fő színe a fehér volt, ezek a rikító árnyalatok még visszatetszőbbek, különösen a vörös hajú Featherington lányokon. Még a családból is az alacsony és kerekded Penelope külseje tűnik a legkevésbé előnyösnek, aki a ruhák színválasztásában is rendszeresen a legrosszabbul jár, hiszen „neki úgyis mindegy”.
Miközben ő a legizgalmasabb személyiség, sőt, kettős személyiség, megtévesztve a társaság minden tagját, hiszen titokban ő Lady Whistledown. Önbizalma megerősödésének köszönhetően meghozott első döntése, hogy ezt a változást új külsővel kommunikálja a társaság felé: mindazokat a színeket, amiket addig az anyja választott (erőltetett) számára, olyanokra cseréli, amelyek valóban jól állnak neki, és kiemelik különleges adottságait.
Ma egyre többen élnek a színelemzés lehetőségével, és ennek köszönhetően tudatosan választhatják ki azokat a ruhákat, kiegészítőket, sminktermékeket, amik előnyösen emelik ki természetes színeiket. Valaha egy jó szabó – aki tulajdonképpen személyi stylist is volt egy személyben – többnyire ebben is tudott tanácsot adni.
A személyiség és a külső összhangja Penelope esetében a 3. évadban végre megvalósult, és ez az átalakulás el is nyeri méltó jutalmát. Az önismeret és az önazonos öltözködés – megfelelő ismeretekkel vagy szakértő tanácsokkal kiegészítve a színeket, anyagokat, szabásvonalakat illetően – ma is mindannyiunknak csakis előnyére válhat.
