Boronkay Linda a belsőépítészetben talált önmagára

Onnan kezdődik a története, hogy modell volt, de kiderült, hogy ez eleve csak felkészülés volt számára.

Hogy estél szerelembe a belsőépítészettel? A kifutók dizájnja hozta meg a kedved, vagy mindig is szenvedélyesen rendezgetted a lakást?

Anyukám megszállott gyűjtő, ennek köszönhetően antikpiacokon nőttem fel. Apukám építész, kettejük szenvedélyének ötvözete lett az enyém. A divat világából hamar kiábrándultam, amint modellkedni kezdtem, de továbbra is vonzott a kreativitás, ezért nyergeltam át a belsőépítészetre.

Legtöbbünk csak álmodik arról, hogy párizsi modell lesz.

A modellkedésre csak eszközként tekintettem, hogy világot lássak, megismerjek érdekes embereket, és inspirációkat gyűjtsek. Nem utolsósorban jó pénzkereseti forrás volt, amiből megengedhettem magamnak később, hogy Londonban tanuljak. Tudtam, hogy amint eljutottam az összes számomra érdekes helyre, el fogom kezdeni a belsőépítészeti tanulmányaimat.

Hozol a modellszakmából készségeket, ismereteket, amiket kamatoztathatsz a dizájn terén?

A modellkedés fiatalon önállóvá, mondhatni, felnőtté tett. Segített az önismereti fejlődésben, ráadásul ezeknek a tanulóéveknek köszönhetően magabiztosan mozogtam ismeretlen közegben, ismeretlenek közt. Arra is megtanított, hogy az emberek hamar ítélkeznek, és a külsőségek nagyon sokat számítanak. Ha dizájner vagy, nemcsak nagyon jónak kell lenned a szakmában, de úgy is kell öltözködnöd, beszélned, viselni magad, különben nem leszel hiteles, nem tudsz érvényesülni.

„Motivál, hogy a világ minél több érdekes pontjáról találjanak meg feladatok.”

Mik voltak a karriered szempontjából fontos állomások?

2008-ban elnyertem a Britain’s Best Emerging Interior Designer címet (a brit belsőépítészeti intézet a legtehetségesebb fiatalnak járó díja – a szerk.), ezután kezdtem el a Tom Dixon márkával dolgozni. Karrieremben meghatározó a 2011-es év is, amikor Martin Brudnizkivel a Morgans Hotel-csoportnak, a Caprice Holdingsnak, a Thompson Hotelsnek és a Soho House-nak alakítottunk ki belső tereket. Utóbbinak nem sokkal később a dizájnfelelőse is lettem, mind az európai, mind az ázsiai régióban. Tavaly pedig megalapítottam a saját irodámat.

A sok szakmai elismerésed közül melyikre vagy a legbüszkébb?

Bizonyos szempontból mindegyik egyforma büszkeséggel tölt el, de nyilván az első díj a legfontosabb – általában az jelenti a legtöbbet, mert ez az első visszajelzés arra, hogy a hivatásodat jól csinálod. Ahogy az évek telnek, egyre kevésbé foglalkozol a kívülállók visszajelzéseivel (természetesen a klienssé mindig a legfontosabb) és egyre többet azzal, hogy mennyire érvényeset, értékeset sikerült előállítanod, a saját és a megbízód elvárásait szem előtt tartva.

A nevedet viselő belsőépítészeti dizájnstúdiódat Párizstól Hongkongig, szerte a világból keresik fel nagyszabású feladatokkal. Milyen munkák jelentik számodra a kihívást? Ugyanezekért tudsz igazán lelkesedni is? És milyen volt Jamie Oliverrel együtt dolgozni?

Szinte csak olyan munkát vállalunk el, ami kihívást jelent, mivel ezekért lelkesedünk mindannyian. Jelenleg három kontinensen és hat országban dolgozunk hotelek, éttermek, zárt körű klubok és privát rezidenciák projektjein. Jamie Oliverrel nagy élmény volt a közös munka. Mindig tele van pozitív energiával, nem csoda, hogy hatalmas sikereket ért el. De még emlékezetesebb volt Nick Jonesszal, a Soho House alapítójával hosszú éveken át együtt dolgozni. A Soho House egy olyan világhírű magánklubokból álló csoport, amelyeknek a tagságát főként művészek, politikusok, médiaszemélyiségek adják. A cég szállodákat is üzemeltet a világ számos pontján – megtiszteltetés volt részt venni ezek belső terei kialakításában.

Nyilatkoztad, hogy mestereid biztatására – akik óva intettek az aktuális trendek varázsától – merted már korán a saját utadat járni. Milyenné kristályosodott ki a stílusod?

Folyamatosan változik, szerintem ez jó dolog. Nem érzem a nyomást, hogy megteremtsek egy bizonyos stílust, amit a projektekre rá akarok erőltetni, jobban érdekel, hogy minden megbízás teljesítését tiszta lappal kezdjem. Az irodánk nem egy cookie-cutter dizájnstúdió, ahol újra felhasználunk dizájnelemeket, szeretjük egyedivé tenni a projektjeinket, és a helyi kézműves stílusokból, valamint a művészetekből merítünk ihletet, helyi anyagokat felhasználva. Ez az egyediség garanciája. Nem szeretem a trendeket, igyekszem nem követni azokat. A kortárs divat és művészet inspirál, de sokszor talán csak tudat alatt. Van egy személyes esztétikám, szűrőm, amin keresztül minden munkát átengedek. Az izgat, ahogy az emberek érzelmileg reagálnak a tereinkre, amiket kreálunk. A hatást nem csak dizájneszközökkel érjük el, a fények, illatok, zenék, szálloda- és étteremprojekteknél még a kiszolgálás is hozzátartoznak a hangulat megteremtéséhez.

Kedvenc tévécsatornám egy lakberendezési adó, szinte állandóan az megy nálam háttérzajként, de a streaming-szolgáltatóknál is lehet szuper anyagokat találni a témában. Van olyan film, ami rád is nagy hatást gyakorolt?

Szerepelhettem zsűriként a BBC egyik valóságshow-jában, a Netflixen futó Interior Design Masters című műsorban, ám magam inkább filmekből, művészeti alkotásokból és az irodalomból töltekezem, nem feltétlenül lakberendezési tematikájú műsorokból. Szeretek elvont témákat feldolgozni és lefordítani a dizájn nyelvére.

Nem állom meg, hogy ne kérdezzelek a lakásod berendezéséről: milyen megjelenési stílust választottál?

A lakásom nagyon kevert stílusban berendezett: van benne szecesszió, századközepi és modern bútor, plusz rengeteg festmény, szobor és dísztárgy. Legtöbbjük hosszú évek alatt összegyűjtött darab, nem pedig egy megkomponált kompozíció része. Az összhatás ezért lett otthonos – ezt a fajta érzést próbáljuk megvalósítani a céges projektjeinknél is.

Jelenleg min dolgozol a stúdióddal? Mi jelenti pályafutásodban a csúcsot, aminek elérésére mindennél jobban vágysz?

Nincsenek konkrét vágyaim, de szeretném a portfóliónkat változatosan tartani izgalmas szállodamárkákkal vagy épületekkel, illetve az is motivál, hogy a világ minél több érdekes pontjáról találjanak meg feladatok. Csapatommal szívesen dolgozunk válogatott megbízókkal, főként olyanokkal, akik világlátottak, hozzánk hasonlóan megbecsülik a dizájnt és más művészeti ágakat, akiktől még esetleg mi is tanulhatunk, inspirálódhatunk. Szerencsére most ez a helyzet: valamennyi kliensünk – Ausztráliától Ausztrián át Londonig, Madridig vagy Svájcig – olyan ember, akit nem csupán szeretünk és tisztelünk, de akivel partnerként tekintünk egymásra. Ez a fajta kapcsolat ritka kincs, amit nagyra értékelek, és hosszú távon is ilyen gyümölcsöző partnerségekben reménykedem.

A cikk eredetileg a GLAMOUR 2022-es áprilisi számában jelent meg.

Szöveg: Kiss Annamária

Fotók: Martin Wanda