„Ha úgyis biszexuális vagy, legyél rendes, és szeress bele egy ellenkező neműbe"
Az LMBTQ+ betűsorból talán a B az, ami a többihez viszonyítva láthatatlan - pedig a közösségen belül a legnagyobb „kisebbséget” éppen a biszexuálisok alkotják. És nincsenek könnyű helyzetben, miután az üres frázisokkal ellentétben nincs kétszer akkora esélyük párt találni csak azért, mert mindkét nemhez vonzódnak.
Ezeket láttad már?
Miért az idézőjel? Azért, mert az, hogy a biszexuálisok kisebbséget alkotnak-e, definíció kérdése. Ha a szexualitás három komponense közül csak az identitást, öndefiníciót vesszük alapul, akkor igen, kevesen vannak (az összes ember 3-10 százaléka, különböző felmérések szerint). De ha a másik kettőt, a viselkedést, illetve a vonzódást is beszámítjuk, akkor rögtön megváltozik a kép.
Alfred Kinsey amerikai zoológus, szexológus az emberi szexuális viselkedést tanulmányozva jött rá arra, hogy az merev kategóriák helyett inkább egy skálán helyezhető el, melynek végpontjain, azaz a kizárólag heteroszexuálisok és a kizárólag homoszexuálisok között meglehetősen kevés ember található. Azaz, sokkal többen kísérleteznek életük során (legalább alkalomszerűen) azonos nemű kapcsolatokkal, mint gondolnánk. (Az már más kérdés, hogy hosszútávon, illetve komoly kapcsolat céljából ezt sokan közülük nem vélik járható útnak.)
Ha pedig a vonzódást vesszük alapul, még tovább gyarapszik a biszexuálisok tábora: alkalomadtán még teljesen hetero nők is beszámolnak egy-egy barátnőjük iránti vonzalomról, sajnálkozva, hogy az illető nem férfinak született. (Mire a bi- vagy pánszexuális beszélgetőpartner csak pislog, hogy az meg miért ekkora baj. ) A vonzódás a szexualitásnak az a komponense, ami nem változtatható. Az identitás és a viselkedés igen (erre próbálnak alapozni a számos országban már betiltott „kigyógyító” terápiák is), kérdés, hogy mennyire érdemes tartósan elnyomni, illetve eltitkolni az érzéseinket, hajlamainkat.
A címkén túl
A biszexuális embereket mind a többségi társadalomban, mind az LMBTQ-közösségen belül számos negatív sztereotípia övezi. Megbízhatatlannak, hűtlennek, szexuálisan túlfűtöttnek vagy éppen önmagukban bizonytalanoknak tartják őket (akik bizonyára gyávák felvállalni valódi önmagukat). Kissé sarkítva a dolgot: ha biszex nő vagy, a leszbikus nők arról próbálnak meggyőzni, hogy valójában leszbikus vagy (csak nem mered bevallani), a hetero férfiak pedig arról, hogy hetero (és csak a korábbi csalódások sodortak el a nők felé). Bezzeg, ha összejössz valakivel, és a kapcsolat eljut odáig, hogy veszekedésre kerül a sor! Akkor rögtön kiderül (hiába képezi teljesen más a probléma tárgyát), hogy a nő partnered mindig tudta, hogy te valójában férfival akarsz lenni (elvégre a családod is jobban örülne), a férfi partnered meg biztos volt benne, hogy a lelked mélyén nőre vágysz (és őt csak hülyíted). Nem praktikus a partner biszexualitását fegyverként, vagy az egyéb kapcsolati problémákat elfedő ürügyként használni, de ez sokszor megtörténik - túl kézenfekvő.
Ha viszont a férfi partner elhiszi, hogy tényleg biszex vagy, akkor jó eséllyel egy szaftos hármasozásban reménykedik – hiszen a pornóban ezt látta a biszexualitásról. Ennek megfelelően az összes társkeresőn abban a hitben élnek a felhasználók, hogy a biszexuális nők leghőbb vágya egy párhoz csatlakozni - fordítva, kifejezetten párhoz csatlakozni akaró bi nők hirdetéseit nemigen szoktam látni.
A kedden fiúval, szerdán lánnyal klisé
Még az egyébként számos érdemmel bíró, tiszteletre méltó Nádasdy Ádámtól is jól megkaptuk 2015-ös, emlékezetes interjújában, hogy a biszex ember „kedden fiúval és szerdán lánnyal van”, illetőleg szenved, ha valamelyik nem iránt nem élheti ki a vágyát, ezért legjobb esetben is pár évente partnert vált. Holott a biszexuális orientáció nyitottságot jelent, azt, hogy az illető személy képes férfihoz és nőhöz is vonzódni, férfival és nővel is párkapcsolatot kialakítani. Ez nem egyenlő azzal, hogy összességében több ember jönne be neki, ahogy azzal sem, hogy egyidejűleg szeretne egy férfival és egy nővel is kapcsolatban lenni. Utóbbi helyzetek inkább „kései ébredésnél” szoktak előállni: azaz akkor, amikor valaki boldog, stabil hetero tartós kapcsolatban él (akár az első és egyetlen partnerével), amit nem szeretne felbontani, és több év vagy évtized után jön rá a biszexuális mivoltára, amit szintén szeretne megélni. Ekkor jelenthet a poliamoria vagy a nyitott kapcsolat megoldást – azonban annak igénye „elfáradt” hetero kapcsolatokban is ugyanúgy felbukkanhat.
A biszexuális személy a családjától, környezetétől olyan reakciókat kaphat, hogy ha már képes mindkét nemhez vonzódni, akkor legyen rendes fiú/lány és tudatosan az ellenkező neműek közül válasszon partnert – mintha olyan könnyen lehetne szabályozni, hogy kibe szeretünk bele! Ami pedig az LMBTQ-közösséget illeti, még a biszexualitást valid identitásként elfogadó melegek és leszbikusok is azt feltételezik, hogy a biszexuálisoknak ilyen szempontból van választása, és a többségük úgyis a konformista életút felé fog törekedni.
Mindezek után aligha csodálkozhatunk, hogy e sztereotípiák közt lavírozva a biszex embereket hamarabb éri utol a depresszió, mint a többségi társadalom tagjait, és mint akár a kizárólag azonos neműekhez vonzódókat. Már csak emiatt is szükség lenne nagyobb bi reprezentációra, de itthon ez egyelőre várat magára.
A biszexuális férfiaknak ennél is nehezebb
Angliában viszont 2016-ban megjelent a színen Lewis Oakley, azzal a szándékkal, hogy tisztázza a biszexualitással kapcsolatos káros tévhiteket, egyben támogassa a B betű többi képviselőjét. Férfiként ezt különösen fontosnak érzi, hiszen a biszexuális férfiak még több gyanakvással találkoznak, mint a biszexuális nők - tulajdonképpen alig van esélyük nőknél a randipiacon, mert senki sem hiszi el, hogy nem fognak előbb-utóbb férfival félrelépni.
Ennek ellentmondanak Dr. Maria Pallotta-Chiarolli ausztrál tudós kutatásai. Az ő, talán meglepő eredményei szerint a biszexuális férfiak még jobb férjek és apák is tudnak lenni hetero társaiknál. A kivételt azok képezik, akik súlyosan elfojtó, fundamentalista-konzervatív háttérből jöttek. A többiek azonban, akik önmagukat felvállalva, tudatosan élnek, tisztában vannak azzal, hogy milyen érzés a peremre szorulni és elnyomva lenni, ezért érzékenyebbé válnak, több tiszteletet mutatnak a párjuk felé, és kevésbé ragaszkodnak a hetero kapcsolatok bevett szabályaihoz.
Lewis Oakley maga szintén élő ellenpélda a negatív sztereotípiákkal szemben: miután véget ért hosszú párkapcsolata egy férfival, megismerkedett egy nővel, akivel évek óta boldog házasságban él, és két gyermekük is van. Véglegesnek szánják ezt a kapcsolatot, de Lewis, holott megtehette volna, mégsem olvadt bele a hetero világba. Továbbra is büszkén biszexuálisnak vallja magát, részt vesz LMBTQ-eseményeken, sőt a nyílt biszexuális aktivizmust sem hagyja abba. Elindította a Bisexual Brunch podcastet, és a bi.org honlap „Kérdezd a biszexuális apukát!” tanácsadó rovatában válaszol a kérdésekre. Olvasóit mindig arra biztatja, hogy legyenek őszinték, és vállalják önmagukat - mert, azon túl, hogy a hazugság, titkolózás a kapcsolatokat is megterheli, csak az önazonos emberek tudnak teljes életet élni. A biszexualitás lehet, hogy egy komplikáltabb irányultság, és nehezebben navigálható, de végül mélyebb önismerethez és nyíltabb kommunikációhoz vezethet.
Az Instagram betiltja a beauty filterek használatát, de vajon segít ez az eltorzult énképeken?