„Ha van pénzed, bevásárolhatod magad egy idegen nő méhébe?” - Hősök vagy kizsákmányolt nők a béranyák?
Az elmúlt években egyre gyakrabban szerepel szinte magától értetődően a híres és (vagy) gazdag emberek babavárásáról, boldog szülővé válásáról szóló örömhírekben, hogy a boldogsághoz béranya segítségét vették igénybe. A romantizált verzió szerint a béranyák csodálatos hősnők, akik hatalmas áldozatot hoznak egy gyermektelen pár családdá válásáért. A nő- és emberi jogi szervezetek szerint egy dollármilliárdos iparágról van szó, amely a bizonytalan egzisztenciájú nők testének kizsákmányolására épül. Árnyaljuk a képet.
Ezeket láttad már?
Kezdjük a jelentéssel. Béranya az, aki vállalja a terhesség minden egészségügyi kockázatát, és kihordja másvalaki gyerekét azzal a céllal, hogy az így születendő gyereket a biológiai szülőknek adja. A béranyát általában olyan párok használják (finomabban: veszik igénybe a segítségét), akik valamiért nem tudnak vagy nem akarnak vállalni egy terhességet. A béranyaság lényege, hogy genetikailag saját vagy (családon belüli petesejt donáció révén) közeli rokonságban álló gyereke lehessen a többnyire igen tehetős embereknek. Egyes esetekben a béranya saját petesejtjét termékenyítik meg, a szabályok azonban ilyenkor is ugyanazok: a béranyának szinte semmilyen joga sincs a terhességet és a születendő gyereket illetően. A béranyaság elvileg (!) mindig önkéntes, a hátterében azonban eltérő motivációk és okok húzódhatnak.
Altruista béranyák - amikor tényleg hősökről beszélhetünk
Az úgynevezett altruista - vagyis önzetlen - béranyaság azokra a megállapodásokra vonatkozik, amelyekben a béranya nem kap pénzbeli ellentételezést, legfeljebb az egészségügyi és a terhességhez kapcsolódó egyéb költségeket állják a biológiai szülők. (Ez sajnos sok esetben pont a kiskapu: hivatalosan pénz nem cserél gazdát, nem hivatalosan viszont előfordul, hogy mégis.)
A legtöbb altruista béranyasági megállapodásban a béranya szoros kapcsolatban áll a szülőkkel, családtag vagy közeli barát. Ezek a megállapodások az összes béranyasági megállapodásnak a töredékét teszik ki. Itt amúgy definíció szerint nem is béranyaságról van szó, hanem helyettesítő (a surrogate magyar megfelelője) vagy “dajkaanyaságról”, hiszen az anyagi haszonszerzés nem játszik benne szerepet. (Érzékenyen bemutatott popkulturális példa erre Phoebe hármasiker terhessége a Jóbarátokban, amikor az öccse gyerekeit hordja ki, ám a terhességet és a gyerekekről való lemondást sem veszi éppen könnyedén.)
Törvényi keretek
Az EU-n belül bár sokhelyütt tilos a béranyaság minden formája (köztük: Ausztria, Bulgária, Horvátország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Málta, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország és Svédország), a szabályozás országonként eltérő és helyenként nem is egyértelmű, hiányos vagy egyenesen hiányzik.
Több országban engedélyezett az altruista helyettesítő anyaság, néhány országban a szabályozás hiányossága miatt a kereskedelmi is, viszont az EU szabályozás szerint az Unión kívüli országokból az EU-ba behozott babák esetében a szülőknek nyilatkozatot kell aláírniuk, hogy a gyereket nem béranya szülte. Amerika nagy részén elérhető a béranyaság, Oroszországban szintén, de csak belföldön, sok helyen pedig szürke zóna, amennyiben nincs vagy hiányos a szabályozás. Jogi forró krumpli ez, lássuk, miért.
Béranyaság: iparág kontra emberi jogok
Az elmúlt évek adatait nézve 2018-ig India volt a béranyaság világközpontja, mivel itt az amerikai, átlag 120-200 000 dolláros árak töredékéért (25-30 000 dollár) lehetett béranyát fogadni. India ugyan öt éve betiltotta a kereskedelmi alapú béranyaságot, a világ más országaiban elérhető a szolgáltatás, és továbbra is jelentős a béranya-turizmus, amelynek leginkább a komoly anyagi háttérrel rendelkező nyugati megrendelők jelentik a célcsoportját.
Európában a legnépszerűbb célország sokáig Ukrajna volt, ahol a háborúig cca 50 000 dollárért lehetett béranya révén gyerekhez jutni. (A háború kitörése után a Reuters arról számolt be, hogy a külföldi házaspárok egy része pánikszerűen utazott oda a megrendelt gyermekeiért, míg másokat ideiglenes klinikákon gondozókra bíztak.) 2022-ben az Európai Parlament kijelentette, hogy - főleg abban a formában, ahogy Ukrajnában történik -, „a béranyaság reproduktív célú szexuális kizsákmányolás […] elfogadhatatlan, és sérti az emberi méltóságot és az emberi jogokat”.
Akik (Ukrajnától függetlenül is) a teljes tiltást szorgalmazzák, azzal érvelnek, hogy béranyaság gyakorlata nemcsak a béranyaként használt nők alapvető jogait és testi épségét sérti, hanem a gyermek jogait is, aki így akár emberkereskedelem áldozatává is válhat, a dollármilliárdos üzlet tehát sérti az emberi jogokat, hiszen többnyire kiszolgáltatott embereket zsákmányol ki.
Lássuk a béranyaságot vállaló nők helyzetét a dollárok szintjén: a béranyaságot több államban kifejezetten engedélyező, azt rendkívül akkurátusan szabályozó, atombiztos szerződéses keretekkel bebiztosító Amerikában a 120-200 ezer dolláros tarifából 25-50 ezer dollár illeti a nőket, a többi az egészségügyi költségekre és a tranzakciót bonyolító ügynökségnek megy.
Az Államokban az éves medián átlagkereset úgy 60 000 dollár. Magyarul, a béranyasággal durván pont annyit lehet keresni, mint amennyi az átlagbér, ami persze soknak jó ajánlat, ha a semmihez vagy szinte semmihez viszonyítjuk. Ezzel nagyjából be is lőttük, kik lehetnek a jelentkezők: logikusan csak annak “éri meg” ugyanis a béranyaság, akinek a bevételei jóval elmaradnak az átlagtól. Vagyis a csóróknak. De vajon tényleg megéri?
A boldogság igazi ára
A béranya mindazt a kockázatot vállalja a terhességgel, amit mindenki, aki a saját gyerekét hormonkezelés, petesejtleszívás, embrióbeültetés segítségével hordja ki. Terhességi cukorbetegség, a reproduktív szervek károsodása, magas vérnyomás, vetélés, csak hogy a leggyakoribbakat említsük. Ennél bonyolultabbak és kiszámíthatatlanabbak azonban a dolog mentális - érzelmi kockázatai. Például a szülés utáni depresszió, ami bizony a béranyáknál is felmerülhet.
Amikor a baba megszületik a béranyától, azonnal elveszik tőle, megszakítva a természetes köteléket és a hormon kölcsönhatásokat, amelyek mind a baba fejlődéséhez, mind az anya regenerálódásához szükségesek. A legtöbb béranya még csak rá sem pillanthat a kilenc hónapig hordozott babára, miközben rá emlékezteti minden, a tejbelövellés, az érzelmi hullámvasutak, a terhességi csíkok - tudjuk, mivel jár a terhesség és a szülés egy nő testére nézve. A béranya ezeket mind megtapasztalja, éppen csak gyerek nélkül. Pont az az elem hiányzik, amiért a nők vállalni szokták a terhességet, annak minden kockázatával. Sokan éppen ebben reccsennek meg a béranyaságuk után. Arról nem is beszélve, hogy előfordulhatnak olyan komplikációk - hogy a baba biztosan egészségesen szülessen, általában programozott császár történik -, amelyek folytán az egykori béranyának sohasem lehet már saját gyereke.A kérdés, hogy lehet-e arányítani a béranyaság kockázatait az általa okozott örömmel és fordítva?
Egyéb etikai problémák is felmerülnek, például mi történik azokkal a betegen születő bérbabákkal, akik végül az állapotuk miatt nem kellenek a biológiai szüleiknek? Mit gondolunk azokról az amerikai esetekről, amikor a megrendelő meggondolja magát, és ha úgy látja jónak, kényszerítheti a béranyát az - adott esetben a saját petesejtjével létrehozott - terhesség (Amerika egyes részein akár késői) megszakítására?
Örökbefogadás vagy béranyaság?
A genetikai kapcsolaton túl a legnagyobb különbség a kettő között, hogy a béranyától született gyerekekről nem mondható el, hogy akkor is megszülettek volna, ha jómódú emberek nem fizettek volna értük. Ha innen nézzük, az örökbefogadás pont, mint az állatvilágban, egyfajta altruista tett: felnevelem a másét, akinek így megadom azt a gondoskodást, szeretetet, biztonságot, amit másképp valószínűleg nem kapna meg. A jutalmam pedig: a szülői lét örömei.
A béranya alkalmazása ilyen szempontból pont az ellenkező pólus, mondhatni, önzés. Hiszen, ha az anyagi hasznot leszámítjuk, és csak a biológiát vesszük, akkor egy nő testének nincs komolyabb igénybevétele, mint a terhesség, legyen szó a saját vagy más gyerekéről. Amíg az anya jutalma (ha minden jól megy), egy cuki kisbaba, illetve maga az anyává válás, addig a béranya jutalma a gondolat két fejés és gátseb vagy még inkább hasi műtéti seb gondozás között, hogy egy pár - akikkel vagy találkozott vagy nem -, most nagyon boldog.
Iparág és média
Hogy lássuk, hogyan normalizálódik a béranyaság intézménye, elég beütni a Google-ba a “celebrities using surrogates” keresőszavakat, hogy impozáns névcunami zúduljon ránk, Nicole Kidmantől Kim Kardashianon át Ricky Martinig. Legutóbb a néhány éve késői vetélést elszenvedett Chrissy Teigenről hallhattuk, hogy néhány hónap különbséggel született meg a harmadik és negyedik gyerekük John Legenddel - az egyiket Teigen hordta ki, a másikat béranya.
A híresség ezt úgy kommunikálta, hogy rettegve az újabb vetélés okozta traumától, úgy döntöttek - kissé ízléstelenül fogalmazva -, inkább két kosárba teszik a tojásaikat. Teigen már terhes volt a lányukkal, amikor a második beültetés megtörtént, ezúttal egy béranya méhébe. Teigen szerint a kisfiút kihordó béranyát szinte családtagként kezelték, a nő pedig boldog volt, hogy segíthetett. Persze, egyetlen poszt alapján nem tudhatjuk, hogy nézett ki ez a valóságban, spekuláció helyett nézzük hát inkább a társadalmi hatást: a béranyaság agyonromantizált keretezését, és ennek révén a vonatkozó aggályok érvénytelenítését.
Nem azt mondom, hogy Legend és Teigen nem őszintén hálásak a béranyának, és amit a külvilágnak megmutatnak, hazugság. Miért ne létezhetnének valóban megható, gyönyörű emberi történetek? A gond csak az, hogy az emberek úgy működnek, hogy hajlamosak egy-egy pozitív (vagy negatív) példából általánosítani. Akkor is, ha valójában ezek a példák képezik a kivételt, az általános pedig pont az ellenkező pólus.
Testi önrendelkezés vagy kizsákmányolás?
A béranyaságot radikálisan elutasító jogvédők álláspontja szerint az a probléma, hogy ha szegény vagy, akkor ezt alternatívának, vagy akár jó alternatívának tekintheted. Ezért kellene betiltani, megvédendő minden nő jogát a teste feletti autonómiához, és megakadályozni, hogy a testüket egy óriási gazdasági hasznot termelő gépezetbe dobják. Hasonló érvelés ez ahhoz, amely a szexmunkát is (nem csak a prostitúciót!) kivétel nélkül a nők testének kizsákmányolásaként tekinti, ezért betiltaná annak minden formáját, arra hivatkozva, hogy kiszolgáltatott helyzetben nem lehet önkéntességről beszélni.
Bonyolítja a kérdést, hogy azok is jogvédők ám, akik a béranyaságot és a szexmunkát (szigorúan azt, a prostitúciót nem) is felnőtt nők testi önrendelkezésének tekintik, természetesen csakis nagyon szabályozott keretek között, hogy az önkéntesség valóban önkéntes legyen. A szexmunka esetében plusz érv, hogy a szabályozással, a legalitással visszaszorítható a prostitúció (más terminológia szerint szexuális kizsákmányolás), az emberkereskedelem, amíg a tiltás - ahogy más területeken is -, jellemzően a feketepiacnak kedvez, miközben a sérülékeny csoport (a legtöbbször nők) kiszolgáltatottságát növeli.
Ez mondjuk bizonyos keretek között a béranyaságra is igaz, hiszen bár embrió beültetést nem végeznek sötét sikátorokban, a nem éppen jóléti államokba irányuló béranya-turizmus virágzása nagyon is létező probléma. És az is egy létező (sarkos) vélemény - legalábbis az ellenzők részéről -, hogy a béranyaság eleve emberkereskedelem. (Itt érdemes megjegyezni, hogy ha sikátorokról nem is, nagyon sötét körülményekről tudunk, például görög menekülttáborokban.)
A kérdés, hogy kizárhatjuk-e akár a szexmunka, akár a béranyaság esetében a valódi önkéntességet, és elvitathatjuk-e a nőktől, hogy azt mondják, ők ezt szeretnék választani, mert megéri nekik akár anyagilag, akár érzelmileg vagy bárhogyan? És elítélhetjük-e erkölcsileg azt, aki az elképzelhető legetikusabban, a törvényi kereteket betartva igénybe veszi a szolgáltatást, mondjuk azért, mert nincs más esélye?
Létezik-e etikus béranyaprogram, és vajon a tiltás vagy a szabályozás vezet-e kedvezőbb eredményre? Mondhatja-e egy jóléti állam, hogy ide nem hoztok haza a harmadik világban bagóért - de a helyi törvények szerint legális megállapodás révén - kihordott gyerekeket? És ha mondhatják, vajon a gyerekre vágyó, fizetőképes emberek nem találják meg a kiskapukat?
Ahogy a cikk elején említettem, 2018-ban India betiltott minden kereskedelmi béranyaságot, és azóta szigorú - és egyre szigorodó - szabályok vonatkoznak az ilyen megállapodások minden formájára. A béranyaságról szóló törvény szigorú korlátozásokat vezetett be az altruistákra, vagyis az önzetlen segítőkre is. A béranyaság (helyettesítő anyaság) csak olyan indiai párok számára elérhető, akik több mint öt éve házasok, 23 és 55 év közöttiek, a béranyának pedig 25-35 év közötti házas (!) rokonnak kell lennie, és már saját gyermekkel kell rendelkeznie.
Egy ilyen szabályozás rendkívül leszűkíti a lehetőségeket, azonban alkalmas arra, hogy legalább javarészt megakadályozza a kizsákmányolást. De aki gyereket akar, és a pénze is megvan rá, mindig meg fogja találni a módját, hogy gyereket szerezzen. Van, aki az örökbefogadási sorbaállást megkerülve gyereket vesz (általában fehér újszülöttet), más a szabályokat megkerülve mégis béranyát használ, a lényeg, hogy mindig lesznek, akikre az előjogaik és a vagyonuk révén más szabályok vonatkoznak.
Gazdagok kiváltsága
Nehéz a béranyaságot romantikus fényben látni, ha figyelembe vesszük azt, hogy a családi-baráti altruizmus - már ha tényleg az, és nem álcázott kereskedelem mennyire kis szelete lehet a tortának, és azt, hogy ez nem megoldás minden meddő és meleg párnak, hanem megoldás a tehetős meleg vagy meddő pároknak - esetleg egyedülállóknak -, akik saját (!) gyerekre vágynak. Persze, hogy meghatódik az ember Neil Patrick Harris cuki családi fotóin az ikrekkel vagy Teigenék képein a kvázi ikrekkel, de vajon egy átlagos meleg párnak, egy átlagos meddő (vagy sokszor még csak nem is) hetero párnak mennyiben kínál megoldást a béranyaság?
És azok a hollywoodi színésznők, akik az alakjukat és a karrierjüket féltve választják ezt az opciót, mennyire hasonlíthatóak azokhoz az átlagos nőkhöz, akik nem képesek (vagy nem akarnak) terhességet kihordani, de nem is engedhetik meg maguknak a béranyaprogramot?
Eleve, ha van pénzed, bevásárolhatod magad egy idegen nő méhébe? Hol segítség, hol lehetőség ez a dollár százezrekkel nem rendelkező többségnek a családdá válásban? És ha a dolog nem bárki számára elérhető, akkor nem lesz rögtön minimum vitatható?
Nincsenek elvágólagos válaszok, mert ez az a téma, ahol mindkét, egymással vitatkozó oldalnak erős érvei vannak. Sokan elmennének a falig, ha gyereket akarnának, akkor is, ha a béranyasággal amúgy vannak fenntartásaik. Sokan segítenének másoknak, akár az egészségüket kockáztatva. Miközben valószínűleg azzal is egyetért a többség, hogy senkit se lehessen kizsákmányolni.
Bonyolult kérdések ezek, annyit tehetünk, hogy legalább kísérletet teszünk arra, hogy a kérdést a kellő árnyaltsággal vizsgáljuk. Ahogy azt általában illene megtennünk, amikor összetett problémákkal találkozunk. Főleg olyankor, amikor a tudomány jóval a társadalom előtt jár.
