„Álmomban szeretkeztem, de nem azzal a férfival, aki mellettem feküdt” - Mit tegyünk, ha komoly párkapcsolatban szeretünk bele valaki másba?
Kata a barátnőm. Évekkel ezelőtt néztem végig, hogyan kuszálja össze egy nem várt szerelem az ő és családja életét. Most leültünk, hogy elmesélje, ami kimaradt.
Ezeket láttad már?
Kata nagyon szerette a férjét. Tizenöt évig vele kelt, vele feküdt. Igazi lelki és intellektuális társa volt. Ha nem testben, akkor gondolatban. Aztán eljött az a bizonyos októberi reggel, amikor minden megváltozott. Írásunkban azt a dilemmát dolgozzuk fel, mit tegyünk, ha szerelembe estünk – de komoly párkapcsolatban élünk.
Pontosítsunk: nemcsak önmagában a komoly párkapcsolat a legérdekesebb ebben a kérdésben, hanem a házasság, sőt, az olyan házasság, ahol már gyermek is van. Hogy miért? Ladányi Klára klinikai szakpszichológus válaszolt a kérdéseinkre. Saját praxisában úgy látja, „azoknál a kapcsolatoknál jelenik ez meg problémaként, ahol van már gyerek. Olyan kliensem még nem volt, akinek nem volt családja, és vívódott volna két ember között. Ha nincs gyerek, sokkal könnyebb továbblépni. A praxisban azt látom még, hogy a harmadik fél nagyon gyakran egy közeli munkatárs lesz. Hiszen munka közben szükségem van a másikra, segít nekem, vagy én neki, így felnézhetek rá, fejlődöm általa. Emellett rengeteg időt töltünk együtt. S így szinte észrevétlen kialakul egy szerelem."
Kiűzetés a paradicsomból
Térjünk vissza Katához. Felébredt. Álmában szeretkezett, szenvedélyesen, de nem azzal a férfival, aki mellette feküdt. A férje, Iván megpuszilta és kikászálódott az ágyból, ő pedig úgy nézett utána, mintha kiűzették volna a paradicsomból az ébredéssel. Ő maga is szürreálisnak érezte, de egyből biztos volt benne: szerelmes a közvetlen kollégájába. Felkelt, lezuhanyozott, elvitte az oviba tündéri, öt éves kisfiát, és megpróbálta elhessegetni az érzést.
Ezt az álmot sok éber nappal előzte meg. A harmincöt éves nő fél éve dolgozott az új munkahelyen, és a kicsi irodában azonnal megtalálta a hangot a nála négy évvel fiatalabb Danival. A srác nyers humora, intelligenciája nagyon imponált neki, és a munkahelyén két hónappal később már viccesen úgy emlegették őket, mint az „irodai házaspárt”, annyira egy hullámhosszon voltak, és munka közben is szünet nélkül dobálták egymásnak a poénokat, viccesen szurkálódó megjegyzéseket. Olyan könnyű volt minden, gondolta erről az időszakról utólag. Addig a pillanatig, amíg el nem jött a karácsonyi buli.
Kata hullafáradtan esett be a hivatali partira, fekete karikákkal a szeme alatt. Azon a héten home office-ban dolgozott, közben ápolta influenzás gyerekét. Az ajtónál várta, hogy a férje hazaérjen a külföldi képzéséről, és futtában feldobott sminkjével és tűsarkújában kimenekülhessen a lakásból az éjszakába. Egy gyors puszi Ivánnak, és már ott sem volt.
Három órával később épp egy kolléganőjével beszélgetett a buliban, amikor valaki hátulról átkarolta a derekát, és hangos sziával köszöntötte. Dani volt az, és a nőt meglepte az érintés, és az, hogy ez mennyire jólesett neki. Beszélgettek, a fiú elárulta, mennyire örül, hogy eljött – és hogy hiányzott neki. Egy tekintet, két mondat és egy érintés. A buli pörgött tovább, de köztük kimondatlanul is elindult valami.
Meddig romantikus?
Ez a történet a vágyálomig egészen romantikus, vagy legalábbis annak hangzik. Vannak azonban további szereplői. Ott van Olivér, Kata és Iván kisfia, aki hónapok óta értetlenül és szorongva figyeli a két szülő közti megmagyarázhatatlan feszültség okozta kisebb-nagyobb összezördüléseket. Nagyon okos és érzékeny kisfiú: látja, hogy valami nem stimmel a szülei között. Mivel apja sokat van távol, és a család csak a vacsoránál találkozik, a kisfiú öntudatlanul azt a következtetést vonja le, hogy vele kapcsolatos a probléma. Mivel pedig az idő nagyobb részét az anyjával tölti, neki próbál megfelelni, hátha azzal megoldódik a helyzet: ő azonban egyre távolibb, mintha nem is lenne jelen néha.
Ivánt sem ejtették a fejére. A korábban heti két szerelmes együttlét a feleségével már csak havi egyre csökkent, az esti beszélgetések elmosódtak, lassanként azt vette észre, hogy mindketten a telefonjukon olvasgatnak a tévé előtt, mintha minden rendben lenne. Pedig nem volt. A nő egy alkalommal rejtegetni próbált egy félmosolyt, miután rápillantott a telefonjára érkezett üzenetre, a férje pedig megkérdezte, kivel beszélget. Csak Danival, de semmi extra, válaszolta, Iván pedig megdöbbenve figyelte, ahogy a lehalkított telefonon még két óra múlva is villogtak az üzenetablakok. A férfi felesége karácsonyi bulis Facebook-képeit nézegetve ráakadt egy fotóra, ami senki másnak nem volt árulkodó: Dani és Kata jókedvűen pezsgőzik egymás mellett. Semmi extra, leszámítva, hogy Iván ismerte ezt a nézést: a felesége rá is így nézett, tizenöt évvel ezelőtt.
Az álomtól eltelt hónapok bizonytalanságban és szenvedésben teltek el mindhárom családtag számára. A férj türelmesen várt és figyelt. A nő a munkahelyén elzárkózott a kollégájától, aki fájdalmában elárulta: szerelmes belé. Mintha eddig nem lett volna egyértelmű, tette hozzá, és ez volt az utolsó alkalom, amikor együtt nevettek. Kata aztán könnyek között bevallotta: nem tud elképzelni egy olyan életet, amelyben nincs vele a családja – pedig ő is hasonlóan érez. Álmatlan éjszakáin befeküdt kisfia mellé, és pityeregve simogatta a fejét, kollégája pedig elkezdte alkoholba fojtani a bánatát. És itt most megállunk egy pillanatra.
Valamit el kell engedni
Bizonyára nyilvánvaló, hogy akármerre is megy a történet, nem létezik teljes happy end. Akárkit választ Kata, ő is és a „vesztes” fél is szenvedni fog . „Bármit döntünk ilyenkor – mondja Ladányi Klára -, nagy árat kell fizetni érte. Ha válunk, fájdalmat okozunk a házastársnak, a gyerekeknek, s el kell viselni, hogy csalódnak a szülők, az anyós, az após is. Osztozkodás következik, és az elhagyó fél a gyerekeit is elhagyja valamilyen mértékben. A másik lehetőség: el kell engedni, el kell gyászolni egy érzést, vágyat, hogy valakivel boldogabb, teljesebb, izgalmasabb életet élhetnék. Nincs jó megoldás, csak kisebb rossz. Ezt kell eldönetni: kinek mi a kisebb rossz. Egy ilyen helyzet szembesíti az embert az élet végességével, azzal, hogy a lehetőségek korlátozottak. Azt szoktam mondani, hogy a gyermeki világképben, ahogy József Attila Altatójában elhangzik "tűzoltó leszel s katona, vadakat terelő juhász". Felnőttként azonban el kell fogadni, hogy nagyon gyakran nincs és – csak vagy van.”
Kata helyzetét végül az élet oldotta meg, amit ő jelként értelmezett. Kollégáját áthelyezték egy másik társcéghez, ő pedig tudatosan nem kereste tovább. Ez már két éve volt, azóta egyszer összefutottak egy konferencián, de nem tépték fel a régi sebeket. Azóta is álmodik Danival, de egyre ritkábban. „Volt három átbeszélgetett éjszakánk a férjemmel, miután egyszer összeomlottam. Arra jutottunk, hogy ez a család együtt kell, hogy maradjon. Olyan erős szeretet van köztünk, évek sok-sok közös élménye, amit egyszerűen nem akartunk a szemétbe hajítani.” Akkor mi volt ez a történet? - kérdezem. „Egy fellángoló szerelem" - válaszolja tárgyilagosan.
„Az az érzés, hogy csak vele jó igazán, ha vele vagyok, akkor minden jó, különlegesnek látom őt, magamat pedig értékesebbnek általa – vagyis a szerelem – elmúlik – magyarázza a pszichológus. – A szeretetkapcsolaton kell dolgozni: elfogadni a másikat olyannak, amilyen, a közös életet minőségi idővel tenni tartalmassá. Aztán az élet hozza a feladatokat, ezeknek a jó megoldása pedig egyre erősebbé teszi a szövetséget.” A házaspár néha még mindig érzi azt a távolságot, amit a hónapokon át ki nem mondott történet vájt kettejük közé. Viszont megbocsátottak egymásnak, maguknak, és úgy érzik, az összefogásuk egy új kezdetet jelölhet.
