„Kiléptem egy mérgező, bántalmazó kapcsolatból”
Verbális bántalmazás, érzelmi zsarolás, függővé tétel – bármi legyen is egy mérgező kapcsolat ismérve, önmagunkért érdemes meglépni – hogy kilépünk. Nők mesélik el a történetüket, a belesodródásukat egy ilyen kapcsolatba és a kilépés nehézségeit. A személyes történetek mellett Ladányi Klára klinikai szakpszichológust is megkérdeztük a témáról.
Ezeket láttad már?
Köszönöm, már jól vagyok
Emma harminckét éves, a karantén miatt skype-on beszélünk, és az izolált helyzet ellenére meglepően ki van virulva. Körülbelül másfél éve nem beszéltünk, de ehhez a cikkhez kifejezetten ő jutott eszembe példaként. Egyből meg is kérdezem, hogy alakult azóta az élete, mert úgy tűnik - akkor egy friss szakítás után volt -, hogy jól döntött. „Tényleg életem legjobb döntése volt" - meséli vigyorogva, és közben azt gondolom, meglepően meg is szépült az elmúlt időszak alatt. Kipirult az arca, van benne élet. Én is el tudnám mesélni a sztoriját, mert naponta beszéltünk két hónapig, de inkább átadom neki a szót, úgy hitelesebb.
„Huszonnégy éves voltam, amikor egy buliban odalépett hozzám egy borostás, nagyon sármos srác. Nem mondott semmit, hosszan nézett, és az volt benne a furcsa, hogy valamiért nem zavart, hogy belelépett az aurámba, sőt. Én még ilyet nem éltem át: bámultuk egymást, aztán azt mondta, menjünk, megragadta a kezemet, én meg, mint akit megbabonáztak - utólag úgy fogalmaznék: mint egy hülye -, mentem utána. Aztán persze beszélgettünk, kiderült, hogy kinézett magának a szórakozóhelyen - tehát kábé levadászott, ez az utólagos értelmezésem - és mindenképp meg akart ismerni. Hazakísért, magától értetődően lefeküdtünk, és onnantól együtt voltunk.”
Már a második hónapban elutaztak együtt külföldre, totál megvolt az összhang. „Fontosnak tartom a történetben – folytatja Emma - hogy fiatal voltam, mert csak körülbelül ezután öt évvel ismertem fel, miben is vagyok benne. Fokozatosan építette fel, hogy kritizált, alázott, mindenből az jött ki, hogy ő tudja jobban, tehát teljesen leépítette az önbizalmamat. Erre is egy barátnőnk hívta fel a figyelmem, és aztán ti segítettetek tartani bennem a lelket, hogy kilépjek a kapcsolatból. Tíz év volt köztünk, ő már meg akart állapodni, és neki tökéletesen megfelelt ez az állapot, vagyis az elnyomó szerepe. Én meg megismertem egy tök kedves srácot, aki teljesen máshogy viszonyult hozzám: sokat beszélgettünk, nem erőltetett semmit, csak akkor kérdezett, ha nyitott voltam, és nagyon óvatosan kezelt. Leesett, hogy lehet normálisan is viszonyulni egy másik emberhez, én pedig annyira megszoktam, hogy elnyomnak, hogy már észre sem vettem.”
Menekülés a győzelembe
Emma tervszerűen lépett ki a kapcsolatból. „Fokozatosan építettem ki a lelépésemet, mert az exem már fizikailag is bántott, meg sokszor fenyegetett, hogy ha elhagyom, megöl, ezért elkezdtem pszichológushoz járni, és kitalálni a megfelelő stratégiát. Itt már te is beléptél a képbe - utal rám -, mert napi szinten tartottam a kapcsolatot veletek. Feljelentést nem tehettem, mert kifejezett tettlegességig nem jutott a dolog. Béreltem egy lakást, telószámot változtattam és egy reggel leléptem, amíg dolgozott. Jött a költöztetőkocsi. Szerintem az exem annyira megsértődött, hogy eszébe sem jutott azóta keresni, dühében még a Facebookjáról is letörölt. Ismerem, szerintem hatalmas csapás lehetett az önbizalmának a dolog."
Örök kötelék
Bianka rosszabbul járt. A harminchat éves nő jelenleg egyedül neveli kislányát egy bérelt lakásban Budapesten. Folyamatos feszültségben él, azt állítja. „Az exférjemmel nem lehet semmiről megegyezni. Én most utólag úgy gondolom, minden tekintetben naiv voltam az élet nagy dolgaival kapcsolatban. Azt hittem, hogy ha hozzámegyek egy feszült férfihoz, minden megváltozik és lenyugszik, helyreáll köztünk a harmónia. De miért változna meg bárki attól, hogy aláír egy papírt? Nála nem elköteleződési, hanem indulatkezelési problémák voltak." István állandóan üvöltözött, semmit nem változtatott a dolgon, hogy a pár összeházasodott, sőt az sem, hogy a még mindig optimista Bianka teherbe esett, mert azt remélte, a baba majd jobban összehozza őket, és családapaként István is jobban megtalálja a helyét a világban. „Ahogy nagyobb lett rajta a felelősség családapaként, úgy lett egyre idegesebb. A helyzet legnagyobb áldozatának a gyermekemet tartom, aki három éven át kénytelen volt napi szinten hallgatni az apja üvöltözését és azt, hogy az anyját mindennek elmondja." Bianka négy év házasság után beadta a válókeresetet, azonban az elválás természetesen nem szól örökre. „A hitelen osztozunk, a gyerek meg egy-egy hétvégén nála van. István a feszültségét még mindig volt feleségén vezeti le, s őt látja mindenben bűnbaknak. „Néha rajtaütésszerűen felhív, hogy lecsekkolja, mi van a gyerekkel". Istvánnak közben lett barátnője, de ez nem akadályozza meg abban, hogy Biankát rendszeresen hasonló módokon zavarja és felkavarja. „Nem tudom, mikor lesz ennek vége. Ha nem lenne támogató szülői és baráti hátterem, fogalmam sincs, mit csinálnék. Néha sírva alszom el."
Van megoldás, de nehéz meglépni
Mit gondol erről a pszichológus? Ladányi Klára klinikai szakpszichológust kérdeztük a témáról. „Ennek hatalmas a szakirodalma, rengeteget lehet erről olvasni - például olyan nőjogi szervezetek honlapjain, mint a Patent és a NANE. Amit mindehhez én hozzá tudok tenni: arról, hogy miként lehet egy ilyen mérgező kapcsolatból kilépni, nekem rögtön a tanult tehetetlenség fogalma jutott eszembe, ami remekül összeköthető a témával. Hogy mi az a tanult tehetetlenség? Egy mentális állapot, mely során az egyén az egymást követő kiszámíthatatlan negatív ingerek hatására feladja, hogy ezeket az ingereket megpróbálja elhárítani, még akkor is, ha elkerülhetőek lennének. Ennek az az oka, hogy az illető a tanult tehetetlenség során arra a meggyőződésre jut, hogy nem képes ezeket az úgynevezett averzív ingereket befolyásolni. A tehetetlenséget megélők legfőbb érzelmi reakciói közé tartozik a negatív előfeltételezés a jövőre vonatkozó történésekkel kapcsolatban, a reménytelenség és a passzív viselkedés.”
„Egy mérgező kapcsolatban azt a hitét veszíti el az ember, hogy meg tud küzdeni egy problémával, hogy meg tudja magát védeni – folytatja a szakember – Akár fizikailag, akár verbálisan bántalmaznak, akkor ő bekerül egy vesztes, áldozat pozícióba, azaz ő lesz a gyenge. Ha valaki hosszú távon abban a létállapotban van, hogy gyenge, hogy nem tudja magát megvédeni, az egy olyan állapot, melyben azt éli meg, hogy nem tudja kontrollálni az életét. Ilyenkor azt a hitét veszíti el, hogy ő egy kompetens személy. Ha pedig ez a hite elveszik, akkor az önbizalmát is elveszíti. A saját magába vetett hite sérül meg, és ezzel kell megküzdeni, amikor kilép egy mérgező kapcsolatból. Tehát miután kiléptünk, ez a legnagyobb feladat: hogyan építsük fel újra az önbizalmunkat. Nemcsak egy párkapcsolatban lehet mérgezni a párunkat, utalnék itt a Mérgező szülők című könyvre: egy mérgező szülő gyermek-kapcsolatban ugyanez a dinamika játszódik le. De ez lehet főnök a beosztottal vagy akár baráti kapcsolat is. Az ilyen típusú kapcsolat képes egy ördögi körré válni: egyre jobban függök tőle, ő egyre jobban visszaél az én függésemmel és ez az, ami aláássa az önbizalmam. A mérgező kapcsolatból való szabadulás után ez a legnagyobb feladat. Az első lépés egyébként az, hogy valaki egyáltalán felismerje: mérgező kapcsolatban él. Hogyan építjük az önbizalmat? Például az új kapcsolatok, a sikerélmények. Ez már egy külön kérdés.” A bántalmazó fél egyébként a kilépés után nem feltétlenül változik meg a szakember szerint, ami egy gyermekes exházaspár esetében például nagy terhet róhat a kilépő félre. A helyzet tehát nem feltétlenül bíztató, de a kulcsot máris tudjuk hozzá: felismerni, kilépni, önbizalmat építeni, továbblépni.
Kérj segítséget, ha bántalmazó kapcsolatban élsz!
Ha bántalmazó kapcsolatban élsz, netán nem vagy biztos benne, hogy bántalmaznak, esetleg barátodnak, ismerősödnek szeretnél segítaéget kérni, hívd a NANE segélyvonalát, ahol kiképzett önkéntesek fogadják a hívásodat.
