„Az önvédelem nem mérkőzés, hanem egyfajta titkos tudás”

Korábban judot, aikidot, jujutsut, karatét, bokszot és birkózást tanultál, tíz éve önvédelmi órákat tartasz. Utóbbival miért kezdtél foglalkozni?

Fiatal felnőttként kezdtem el küzdősport- és harcművészeti edzésekre járni, és minden alkalommal az volt a benyomásom, hogy ez végre egy nagyon hasznos tudás. Az ember számos dolgot tanul az egyetemen csak azért, hogy levizsgázzon és legyen papírja róla, itt viszont minden órán azt tapasztaltam, hogy ez mennyire hihetetlenül hasznos: ha megyek haza és az utcán valaki megtámad, akkor oda tudok ütni, meg tudom rúgni, vagy ki tudok szabadulni egy fogásból. Az egyetemi évek alatt én is jártam bulizni, és bizony voltak olyan húzósabb helyzetek, ahol lehetett volna komoly bajom. Alapvetően ezért ragadott meg a téma.

Vannak, akik képesek rögtön cselekedni, ha megtámadják őket, de vannak, akik lefagynak és képtelenek még arra is, hogy elmeneküljenek vagy segítséget kérjenek. Az edzéseken azt is meg lehet tanulni, hogyan csökkentse az ember a leblokkolás időtartamát?

Természetesen, hiszen számos szituációt kipróbálunk, és a résztvevők, amikor az életben hasonló helyzetbe kerülnek, már képesek lesznek azonnal reagálni és alkalmazni a tanult technikákat. Egyébként a „lefagyási” időt azzal is tudjuk csökkenteni, ha csak elgondolkodunk azon, mit tennénk, ha egy szórakozóhelyen a falhoz szorítanának, vagy ha megpróbálunk jobban jelen lenni tömegközlekedés közben: megnézzük, kivel utazunk, hogyan tartjuk a táskánkat, és már előre eldöntjük, hogyan tartsuk a kezünkben a telefont, hogy ne lophassák el.

Egészen kicsiknek is tartasz egyéni és csoportos oktatást. Nem kaptad még meg, hogy verekedni tanítod a gyerekeket?

Dehogynem, de az, hogy verekedésre tanítom őket, nem igaz. Az önvédelem nem mérkőzés, hanem egyfajta titkos tudás, ami azért van, hogy ha tényleg bajba kerülsz – például az utcán beléd kötnek, vagy az iskolában az osztálytársad bántalmaz – akkor meg tudd magad védeni.

2014-ben indult el az első gyerekcsoportom, melynek keretében alapmozdulatokat, reakciókat, viselkedéseket tanítok. Már a legkisebbekkel is meg lehet beszélni, hogyan jelezzék másoknak, ha valami nem jó nekik, hogyan tartsanak ellent, ha szükséges, vagy hogyan tolják el a másik kezét. Egy-egy ilyen határozott fellépés által üzenünk testbeszédünkkel a másiknak: ezt velem nem teheted meg, megvannak a saját határaim! Kisiskolás korban már elkezdem tanítani az ütés-rúgást is, mert a gyerekeknek fontos tudniuk, hogy abban az intézményben, ahol a napjuk nagy részét töltik, biztonságban vannak, és a konfliktusos helyzetekben meg tudják magukat védeni. Azt sajátítják el az óráimon, hogy hogyan ne maradjanak áldozatszerepben, és hogy hogyan tudnak mielőbb kilépni egy fenyegető szituációból. Mindez nagy önbizalmat, határozottságot ad, és kisebb az esélye, hogy később áldozattá válnak. 16-18 éveseknek megtanítom azt is, hogyan kell kiszabadulni a fogásból.

Kovács Ildikó

Sok szülőtől és pedagógustól hallani, hogy jobb, ha a gyerek nem üt vissza, inkább segítséget kér a felnőttektől.

A helyzet az, hogy ők nem lehetnek a nap minden percében a gyerekekkel, ilyen módon tehát azok magukra vannak utalva. Muszáj tudniuk, hogy kerülhetik el, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek.

Homályos pont szokott lenni az önvédelemmel kapcsolatban, hogy meddig mehetünk el, használhatunk-e valamilyen eszközt, s ha igen, mi a megengedett.

A jogos védelmi helyzet addig tart, ameddig fennáll a támadás, vagy a közvetlen fenyegetés meg nem szűnik, és ott az arányosság elve, azaz a védelmi cselekménynek arányosnak kell lennie a támadással. Ha például valaki puszta kézzel támad meg, és én késsel védekezem, jogilag akár még én húzhatom a rövidebbet, nem beszélve arról, hogy dulakodás közben én is megsebesülhetek a késtől. Az eszköz néha hamis biztonságérzetet adhat, főleg akkor, ha nem tudjuk helyesen használni. Én azt szoktam mondani a tanítványaimnak, hogy a legjobb védelmi eszköz a kezünk és a lábunk. Ha valaki megtanul néhány ütést és rúgást, már gond nélkül meg tudja magát védeni. Ha mindenáron eszközhöz ragaszkodunk, akkor elég egy vízzel teli ásványvizes palack vagy egy esernyő – ha ezekkel arcon ütöm a támadómat, erős és kemény ütést tudok kivitelezni. Iskolásoknak sokszor ajánlom a rollert – ha kicsit megemelik az elejét, és meglendítik, az alsó rész bizony nagyot tud csapni a támadó sípcsontjára. Van is egy olyan kis tanítványom, aki kizárólag rollerrel közlekedik, mert megnyugtatja, hogy a keze ügyében van az önvédelmi eszköz.

Volt olyan gyerek vagy nő a csoportodban, akinek a története nagyon megrázott?

Minden egyes eset szíven üt. Az, amit az áldozatok átéltek, egy életen keresztül elkíséri őket, akkor is, ha csak egy hangosabb vita történt. Sok olyan lány jár hozzám, aki nemi erőszakot szenvedett el. Az én feladatom az, hogy arra készítsem fel őket, hogy ilyesmi még egyszer ne fordulhasson elő velük. Az órákon tanult gyakorlatok segítenek abban, hogy az átélt traumák feloldódjanak, és az áldozati szerepet maguk mögött tudják hagyni.

Nemrégiben megalkottad a világ első önvédelmi kirakósát bölcsődés és óvodás gyermekek számára, majd megjelentetted a Kalandos hétköznapok – Önvédelem gyerekeknek című mesekönyvet is. Miért érezted mindennek szükségét?

A kislányom későn, hároméves korában kezdett el beszélni, így amikor bölcsibe ment, azon gondolkodtam, hogyan tudja majd elmesélni, ha valami baja van, és hogyan fogok tudni neki segíteni, ha bántják. Tulajdonképpen miatta jött a kirakós ötlete, amely tíz különböző, gyakran előforduló konfliktushelyzetet – hajhúzás, harapás, rugdosás, játék elvétele, lökdösődés, falhoz szorítás – mutat meg, 3-3 kirakós darabbal, amelyek megmutatják, mi a teendő ilyenkor. Nagyon sok fejlesztőpedagógus, pszichológus, védőnő, óvónő keresi.

A kirakósban szereplő tíz történetet aztán egyszerű mese formájában leírtam, így született meg a 2-6 éveseknek szóló mesekönyv. Mindegyik történethez kapcsolódik egy Tudtad? című lábjegyzet az adott cselekvés veszélyeiről és egy Mit tegyél hasonló helyzetben? című konkrét tanács – mindez a gyerekek nyelvén megfogalmazva, képekkel kísérve. A megjelenés óta sok új ötlet összegyűlt a fejemben, úgyhogy tervezem a folytatást, egy olyan könyvet, ami nagyobb gyerekeknek, kisiskolásoknak szólna.

Szerző: Jónás Ágnes