„Jaj ne, a saját apámhoz mentem feleségül!” - Tényleg olyan párt választunk magunknak, mint az apánk?
Elég megnéznünk pár romantikus vígjátékot, hogy olyan szituációra bukkanjunk, melyben a hősnő megállapítja: jaj ne, a saját apámhoz mentem feleségül. Vajon tényleg igaz, hogy tudattalanul mintául választhatjuk ellenkező nemű szülőnket?
Ezeket láttad már?
Edit jóban van az édesapjával, harminckét éves, és nemrég kezdett el járni egy fiúval, aki vele egykorú. Jógán ismerkedtek meg és gyorsan kiderült, hogy nagyon hasonló az érdeklődésük. A fiúnak ráadásul hasonlóan fanyar a humora, mint Edit édesapjának, akivel minimum hetente egyszer találkoznak a családi ebédnél. „Én ezt már elég korán felismertem – mondja Edit kis vállrándítással, mintegy jelezve, hogy nem lát ebben különösebb gondot. – Néha jókat kuncogok magamban, mert egyes szokásaik – például a fejvakarás – is megegyeznek. De szerintem ez jó így, az érzelmeim ellen úgysem védekezhetek, a szüleim házassága pedig jó példát mutat nekem, hogy egy ilyen típusú pasi mellett szuperül működhet a hosszú távú kapcsolat.” Sajnos azonban nem mindig jó választás, ha az apafigurát keressük a párunkban!
Hogyan működünk?
Laura úgy érzi, gondban van. Már hat éve nem beszélt az apukájával, mert tinédzserkora óta olyan komoly összetűzéseik voltak, melyek fizikai tettlegességig is fajultak. „Összejöttem egy sráccal, aki nagyon hasonlít rá. Viszont nem tudok neki nemet mondani, annyira vonzódom hozzá. Szerintem rendben kéne magamban tennem az apámmal kapcsolatos gondokat, és utána tudnék egy rendes párkapcsolatot kialakítani.” - mondja.
Hogy is működik ez, milyen megoldási stratégiák léteznek, figyelmen kívül lehet-e hagyni az apai mintát? – erről kérdeztük Ladányi Klára klinikai szakpszichológust. „Az apa erős minta, ezért tényleg létező jelenségről beszélünk – de az is előfordul, hogy pont az ellenkezőjét választjuk. Mindenképpen meghatározó a családi minta: milyen volt az apánk, az anyánk, az értékrendjük - de ez nem egy extra dolog, hiszen mindent a szüleinktől vettünk át, és ebben az általános tanulási folyamatban, ami magába foglalja az értékrendet, a viselkedési mintát, az indulatkezelést, a párkapcsolati mintát – ezt mind-mind a szüleinktől vettük át, ezért ez természetes, hogy hatást gyakorol ránk. Vannak, akikre erősebb hatást: tényleg fel lehet fedezni, hogy az illető ugyanolyan férfit választ, mint az apja, vagy pont az ellentétét. De azt nem mondanám, hogy ez mindenkire igaz. Viszont más hatások is érnek minket, ezért kvázi el lehet mozdulni arról a mintáról, amit a szüleink adtak nekünk.
Amikor gond van
Na de mi van akkor, ha az ember rájön, hogy jó ideig nem vette észre, de olyan párt választott magának, aki neki nem jó – és számára kedvezőtlen tulajdonságaiban olyan, mint az apja? „Én azt a kérdést tenném fel inkább – mondja a szakember – hogy jó-e nekem ezzel az emberrel lennem vagy nem. Ha egy új fejezet kezdődik az életünkben, mindegy, hogy az apám mintájára választottam-e az illetőt, vagy sem – ez nem befolyásol abban, hogy hogyan reagálok arra a helyzetre. Ugyanígy: ha jól érzem magam a házasságomban, teljesen mindegy, hogy hasonlít-e a férjem az apámra vagy sem. Persze az megtörténhet, hogy például egy pszichoterápia során eljön a pillanat, amikor felismerem, hogy jé, ugyanazt választottam, amit édesanyám is. Ha ugyanazt a sorsot írom vagy élem, amit az anyám írt az alkoholista férje mellett – ez a felismerés segítséget adhat ahhoz, hogy nem akarom ezt a sorsot élni. Segíthet kiszabadítani magamat a saját fogságomból. Változtatni bármikor lehet, de az sok tényezős dolog: bátorság kell hozzá és erő.”
