„Anyukámnak igaza volt: nem kell ítélkezni sem mások, sem magunk felett. De föl kellett nőnöm, hogy ezt megértsem”
Húzz papucsot, ülj egyenesen, ne feleselj, legyél kedves! Ismerősek ezek a gyakran korholó hangnemben elhangzó mondatok? Nos, igen, az anyukák - amellett, hogy valamiért mindig rosszkor telefonálnak - még azzal is kiborítanak minket, hogy ilyeneket mondanak. És az a legszörnyűbb, hogy igazuk van. Bárcsak mindig hallgattunk volna rájuk!
Ezeket láttad már?
Anyák napja alkalmából azonban szeretnék azt is, ha a saját anyukádat is ünnepelnéd, és visszaemlékeznél arra a sok szeretetre és jó tanácsra, amit kaptál tőle. Két olvasónk meséli el, ők mit tanultak a mamájuktól.
Ne ítélkezz!
„Anyám nem volt vallásos, mégis folyton ezzel a bibliai idézettel jött, én pedig a falra másztam tőle. Serdülőként csak a szememet forgattam, később már komoly filozófiai vitákba is keveredtem vele. Már csak azért is, mert szerintem én nem is ítélkeztem mások felett, egyszerűen csak szerettem hangot adni annak, ha valaki fölháborítóan béna, buta vagy idegesítő volt. Ettől még nem tartottam magamat jobbnak vagy többnek, és úgy éreztem, állok elébe, ha engem is megítélne valaki. Persze egyik elképzelésem sem volt igaz, csak éppen egy ideig túl rövidlátó voltam ahhoz, hogy ezt észrevegyem. Valójában úton-útfélen ítélkeztem az emberek fölött, és még csak föl sem tűnt. Hosszú évek teltek ez az első szemforgatós, "jaj, anya, hagyjál már" vita után, amikor először fölismertem ezt, és mellette azt is, hogy valójában azért ítélkeztem, mert titkon én nem hittem magamban.
Aztán a sors úgy hozta, hogy adminisztrátorként egy javítóintézetben kezdtem el dolgozni, és az ott szerzett élmények egy életre megváltoztattak. Először is rájöttem, hogy milyen rettenetesen szerencsés vagyok, hogy úgy nőhettem föl, ahogy. Másodszor megértettem, hogy egy emberről nem mondhatunk ítéletet a külseje, a szóhasználata, a munkája, de még csak a pillanatnyi viselkedése alapján sem. Az élet ennél sokkal mélyebb és bonyolultabb. Aztán arra is rájöttem, hogy az önbizalom alapja az önszeretet, ami nem azt jelenti, hogy saját magamat tökéletesnek gondolom, a nálam rosszabbul teljesítő embereket pedig lenézem, hanem azt, hogy tisztelem magamat annyira, hogy igyekezzem mindig a legjobb szándékokkal viseltetni saját magam és mások iránt is. Anyukámnak igaza volt: nem kell ítélkezni sem mások, sem magunk felett. De föl kellett nőnöm ahhoz, hogy ezt valóban megértsem.” Dia (33)
Minden rendben van veled
„Az általánost végig kitűnővel végeztem, ezért egyértelmű volt, hogy én is abba az elit gimnáziumba fogok járni, ahová a két bátyám. Nem is adtam be máshová a jelentkezésmet, ezért sokként ért, hogy nem vettek föl. A követelmények túl nehezek voltak, hiába izzadtam, nem tudtam megugrani a matek és a magyar írásbelit, és még a szóbelin is szégyenben maradtam. Összetört a világom, a magamról addig felépített képem alapjaiban rendült meg. Talán csak szerencsém volt addig? Talán kivételeztek velem a tanárok, és valójában nem is vagyok olyan okos? Talán az a baj, hogy én lány vagyok, ezért butább?
Rengeteg ilyen nonszensz gondolat kavargott a fejemben. Anyukám viszont - aki maga is abban a gimiben tanult annak idején, és tudom, hogy titkon ő is szerette volna, ha bejutok - a lehető legnyugodtabban mondta, hogy biztosan nem az én hibám ez az egész, velem minden rendben van, a felvételi volt túl nehéz, és megnyugtatott, hogy semmi aggódni valóm sincsen, a dolgok néha nem úgy alakulnak, ahogyan szeretnénk, de mindig menni kell tovább. A világ legtermészetesebb módján kezelte, hogy nem jutottam be, miközben senki sem számított erre a családból. Végül egy nem elitnek számító, de remek gimibe jártam, ahol nagyon jól éreztem magam. Ami azonban még fontosabb: ez a fajta bátor és elfogadó hozzáállás, amit anyám tanúsított, egy életre megtanított, hogy nincsenek olyan akadályok, amelyeket idővel ne lehetne megugrani, hogy a nehézségek miatt sem kell feltétlenül drámázni, hanem el kell fogadni őket, és megérteni, hogy nem csak a sikereknek van helye a életben, hogy a kudarcok is természetesek.
El sem tudom mondani, mennyit segített nekem ez a szellemiség egész eddigi életem során! Amikor Ausztriában felszolgáltam napi tizenkét órában, hogy megtanuljak németül, amikor negyedévesen otthagytam az egyik szakomat az egyetemen, mert tudtam, hogy az nem az én utam, amikor álmaim állására pályázva az ötkörös interjú utolsó körében buktam el, de egy év múlva egy sokkal jobb pozícióba vettek föl, amikor a harmadik lombikom sikerült csak.” Dóra 39
Boldog Anyák napját!
Katalin hercegné és Sarolta hercegnő csodás anya-lánya pillanata a koronázáson
