A világ igenis négyszögletű! Megérkezett a Fujifilm Instax új Square SQ6 kamerája

2018. május 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A világ egyértelműen a teljes digitalizálódás felé halad, ehhez kétség sem fér, de a legalább ugyanennyire trendi ebben a folyamatos online világban offline-nak lenni. A klasszikus lemezjátszók még fénykorukban sem voltak olyan népszerűek, mint most, a lemezipar pedig egyenesen dübörög. Ugyanez a helyzet a polaroid kamerák esetében, immár pár éve egyre elterjedtebbé váltak az Instax kamerák, melyek cuki színűknek, könnyen kezelhetőségüknek és az instant, kézzel fogható sikerélménynek köszönhetően rendkívül sok rajongót gyűjtöttek maguk köré.

Ha már próbáltad a Fujifilm Instax Mini fényképezőgépeinek egyikét, akkor garantáltan te is azonnal a rajongójává váltál, azonban talán neked is már túl kicsi, limitált a Mini kamerák fotóinak a mérete. Az Instagram világában élőknek nem kell bemutatnunk a négyzetben való fotózás örömét, már-már nem érezzük jónak a fotóinkat, ha azok nem 1:1-es méretben készülnek. Ismerős érzés?

Nos, pont nektek, kedves négyszögimádók, jött ki a Fujifilm legkúlabb újdonsága, a Fujifilm Instax Square SQ6 fényképezőgép, mely a már jól ismert Instax Mininél eggyel nagyobb és négyszögű formátumban adja azonnal a kezedbe a fotót, ahogy elkészítetted.

Az SQ6 különlegessége, hogy már egy sokkal szofisztikáltabb kamerával érkezik, mint elődei, állíthatod a fényét, ki és bekapcsolhatod a vakut, választhatsz a tájkép, a macro, a dupla expozíció és szelfi funkciók között, sőt még filtereket is használhatsz fényképkészítésekor.

A letisztult dizájnú kamera három színben érkezik, Blush Gold, Pearl White, Graphite Gray és máris megvásárolható a www.instaxshop.hu oldalon 44.900 Ft-os bevezető áron.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)