A szerelem megszállottja vagy?

Csak a szerelem egy bizonyos szakaszában jársz. Amelyről az A.E. Bizottság olyan találóan énekelte: "Már megint itt van a szerelem, már megint izzad a tenyerem (…) Már megint csak őt látom mindenütt, már megint csak őt hallom mindenütt." (Meg még sok minden más magvas igazságot is hozzátett, a számot meg lehet hallgatni a Youtube-on ).

A szerelem kezdeti szakasza, a másik iránt fellobbanó vágy, a kölcsönös tetszés egy nagyon kedves kis időszak. Hasonlóan csodálatosak a beteljesült szerelem első hónapjai. Általában azonban van a kettő között egy szakasz, amely minden, csak nem élvezetes. Aki átélte már – és van olyan, ki nem? -, pontosan tudja, miről beszélek.

Ez az a szakasz az, amikor egyértelművé vált, hogy a másik nem csak tetszik nekünk, de annyira vonzódunk hozzá, hogy akár egy komoly kapcsolatot is el tudnánk vele képzelni, és az is lehet, hogy már bele is vágtunk a dologba, de még folyton csak aggódunk, hogy vajon a másik is ugyanazt érzi-e, mint mi, vagy nem fog-e kiszeretni belőlünk hirtelen.
De vajon miért tűnünk - és érezzük magunkat - teljesen őrültnek, amikor szerelmesek kezdünk lenni?

Helen Fisher antropológus és emberi viselkedéskutató rengeteget foglalkozik munkássága során a párválasztás és szerelem kérdéseivel. Kutatásaiban meg is vizsgálta, pontosan mi zajlik a szerelmes agyban. Három fő kémiai anyag felelős a cikk elején említett állapotért: a noradrenalin, a dopamin és a szerotonin nevű neurotranszmitterek. (A neurotranszmitterek, vagy magyarul idegi ingerületátvivő anyagok nagyrészt az idegrendszerben termelődnek, és feladatuk, hogy az egyik idegsejttől a másikig szállítsák az információt). A noradrenalin – hasonlóan az adrenalinhoz – a klasszikus stresszreakció esetén önti el a szervezetünket. Többek között segít felkészülni arra, hogy megküzdjünk a helyzettel vagy elmeneküljünk belőle. Tehát segít abban, hogy minden más egyéb igényünket félretéve egy adott dologra fókuszáljunk, de arra nagyon. Ez magyarázza a hatalmas mennyiségű energiát és az alvás- illetve étvágyhiányt is a szerelem kezdeti szakaszában. Amikor egy ádáz kutya elől kell elmenekülnünk, teljesen logikus, hogy a szervezetünk elnyomja az éhségérzetet, fölpumpálódik a pulzusunk, összeszűkülnek az ereink, rengeteg vér áramlik az izmainkba és rendkívül jól tudunk fókuszálni. Ez a túlélésünk záloga. A szerelem állapotában azonban nehéz belátni ennek a testileg igencsak kimerítő jelenségnek az előnyeit…

A másik neurotranszmitter, amely fontos szerepet játszik érzéseinkben, a dopamin. A dopamin az agy jutalmazó rendszerére hat, és olyan esetekben szabadul föl, amikor valami számunkra nagyon jutalmazó dologhoz jutunk, vagy nagyon közel járunk ahhoz, hogy hozzájussunk. Dopamin önti el az agyunkat egy ízletes étel elfogyasztásakor, egy rendkívül örömteli esemény során és szex közben is. A dopamin felszabadulása tehát egy eufórikus érzéssel jár együtt. A kokain például azért nagyon népszerű kábítószer, mert a dopaminrendszerre hat, méghozzá úgy, hogy előidézi a dopamin felszabadulását, és megakadályozza annak visszavételét (normális esetben ugyanis az agy a kibocsátott dopamint visszaveszi, vagyis csökkenti annak szintjét. A kokainnál azonban csak termeli, termeli, anélkül, hogy visszavenné).

Tehát eddig ott tartunk, hogy nem alszunk, nem eszünk, folyton a másikra gondolunk, "készenlétben" vagyunk és bizonyos drogok hatásához hasonló eufórikus érzések töltenek el minket, amikor a másikkal vagyunk.
Van azonban egy harmadik anyag, amelynek nagy szerepe van ebben a fura érzésben. Ez pedig a szerotonin. A szerotonin egy igen bonyolult neurotranszmitter, pontos hatásait nehéz megmondani, mindenesetre annyit tudunk, hogy fontos szerepe van a hangulatunk, éhségünk, az alvás és a szexualitás szabályozásában, magas szintje kényelem- és nyugalomérzettel, alacsony szintje pedig rosszkedvvel járhat. Kutatások találtak már összefüggést a bipoláris-zavar, a depresszió, a kényszeres személyiségzavar és az alacsony szerotoninszint között.

Fisher kutatásaira alapozva egy másik tudós, Donatella Marazziti egy nagyon izgalmas megállapításra jutott, amikor friss szerelmeseket vizsgált. Kiderült ugyanis, hogy mintájában mind a nők, mind a férfiak szervezetében a normálisnál alacsonyabb szerotonin szintet mértek, ellentétben azokkal, akik egyedülállóak voltak vagy hosszú, stabil kapcsolatban éltek. Marazziti szerint ez kísértetiesen hasonlít a kényszerbetegeknél mért szerotoninszintre, ami szerinte megmagyarázza, miért kell a friss szerelmeseknek kényszeresen folyton a másikra gondolniuk, de megmagyarázza a hangulatingadozásokat is.

A legtöbb szerelmes átesik ezen a fázison, vagyis ennek biokémiai hatásait el kell viselnünk. Ha azonban ez a szakasz túl hosszú ideig tart, az nagyon megterhelő testi-lelki szinten is. Ez pedig leggyakrabban akkor fordulhat elő, ha valaki hosszabb időn át szórakozik velünk, húzd meg-ereszd meg játékot játszik, vagy képtelen megfelelően kötődni. Ilyenkor ugyanis nem jön el a szerelem harmadik szakasza, amikor a felek kölcsönösen kitárulkoznak, kötődni kezdenek, maximálisan megbíznak egymásban és megkezdődik egy igazán pozitív hormon, az oxitocin termelődése. Az egyoldalú, reménytelen szerelmeket tehát épp úgy le kell tudni zárni, mint egy rossz kapcsolatot, különben akár az egészségünk is rámehet.