A nők befektetési pszichológiája alapjaiban különbözik a férfiakétól
Bár a nagy vagyonok tulajdonosai világszerte továbbra is döntően (az 5-30 millió USD vagyonszegmensben például 86 százalékban) férfiak, egyre nagyobb szeletet hasítanak ki maguknak a globális vagyontortából a nők. Ők azonban teljesen más igényekkel és elvárásokkal vannak jelen a pénzügyi piacon. A Blochamps Capital Magyarországon hiánypótló elemzést készített a nők befektetési szokásairól, pszichológiájáról. Ennek eredményei közül szeretnénk felhívni kedves figyelmüket néhány különösen érdekes megállapításra.
Ezeket láttad már?
Globálisan 46 százalékkal nőtt a dollármilliárdos nők száma a 2013 utáni 5 évben, és ez a tendencia folytatódik. Az általuk kezelt vagyon ugyanezen időszak alatt 26 százalékkal növekedett, és elérte a 871 milliárd dollárt.
A globális női vagyon legnagyobb része – több, mint 35.000 milliárd USD százaléka - az észak-amerikai régióhoz köthető, a toplista második helyén pedig Nyugat-Európa következik Ázsia előtt (13.000 milliárd USD). Az adott régió teljes vagyonának arányosan legnagyobb részét – több, mint 37 százalékát - szintén Észak-Amerikában birtokolják a nők, ezt a régiót azonban Ausztrália, Óceánia és a csendes-óceáni térség követi 32,8 százalékkal. S bár a vagyonos nők száma Ázsiában nő a leggyorsabb ütemben, ez a térség csak a harmadik helyet foglalja el a világ régiói között: a női vagyonok részesedése itt 32,2 százalék a teljes régiós vagyontortából.
Takarékosabbak, megfontoltabbak, hűségesebbek:
"Immár a globális vagyon mintegy harmada a nők kezében van, aminek azért különösen nagy a jelentősége, mert ők teljesen más módon gondolkodnak befektetéseikről és más elvárásokat támasztanak a pénzügyi tanácsadókkal, szolgáltatásokkal kapcsolatban, mint a férfiak. Sem világszinten, sem Magyarországon nem mehetünk el a tény mellett, hogy a nők pénzügyi ereje markánsan növekszik." - hívja fel a figyelmet Karagich István, a Blochamps Capital Kft. alapítója. "Azért is készítettünk egy mindenre kiterjedő elemzést a női befektetőkkel, az általuk kezelt vagyonokkal és női befektetési pszichológiával kapcsolatban, mert az iparág mélységi folyamatait évtizedek óta vizsgáló cégként úgy véljük, a jövőben Magyarországon is egyre nagyobb szerephez jutnak a hölgy befektetők. Hibát követ el az a bank vagy pénzügyi szolgáltató, aki megfeledkezik erről."
A nők bizonyíthatóan többet takarítanak meg – nemzetközileg átlagosan jövedelmük 9 százalékát -, és lényegesen - 40 százalékkal - kevesebb pénzt fektetnek be, mint a férfiak. Óvatosabbak, megfontoltabbak, mint a férfiak, és ha bizalmi alapon elköteleződnek egy pénzügyi szolgáltató felé, nehezen bontják fel az együttműködést.
A női ügyfeleket kevésbé érdekli a túlteljesítés és a kitűzött pénzügyi célok mindenáron való elérése, mint a férfiakat. Számukra a kapcsolódás, az empatikus légkör, a bizalom és a kommunikáció kulcsfontosságú pénzügyi kérdésekben is. Mivel a nőknek egyszerre több szerepben kell helytállniuk, kevesebb a szabadidejük, mint a férfiaknak, ezért olyan termékekre és stratégiákra van szükségük, amikkel nem vesztegetik az idejüket. Ugyanakkor azt szeretik, ha van választási lehetőségük.
Fókuszban a szociális érzékenység és az etika:
"Semmiképpen nem lehet és nem is szabad a nőket egy homogén csoportként kezelni, az azonban általánosságban elmondható róluk, hogy sokkal érzékenyebbek a szociális ügyekre a befektetési kérdésekben is, mint a férfiak. Emellett kockázatkerülőbbek náluk. Ám korántsem magát a kockázatot, hanem a meg nem értett kockázatot kerülik" - teszi hozzá Karagich István. Nemzetközi felmérések azt mutatják, hogy a nők mindössze 5 százaléka gondolja, hogy a vagyon mérete a sikert szimbolizálja, 60%-uk szerint inkább a család biztonságának záloga és lehetőség a világ jobbá tételére.
A nők kevesebb, mint 30 százaléka szeretne női pénzügyi tanácsadót maga mellé, és tízből négyen úgy érzik, azért, mert nők, a tanácsadók másképp kezelik őket. Kevésbé preferálják a hagyományos irodai megbeszéléseket, szívesebben fogadják a tanácsadót például a saját otthonukban.
A Blochamps körképéből kiderült az is, hogy a nemzetközi adatok szerint a nők 36 százaléka úgy érzi, vagyonkezelője atyáskodik fölötte, 28 százalékuk pedig igényelné, hogy a pénzügyi megbeszéléseken jóval kevesebb szakzsargon hangozzon el.
Fontos különbség a nők és a férfiak között az is, hogy a nők 65 százaléka magas prioritásúnak tartja az etikus befektetéseket, az 5 millió dollár feletti vagyonnal rendelkező nők esetében pedig ugyanez az arány már 83 százalék.