A magányt szereted, vagy legszívesebben inkább mindig társaságban pörögnél? Te hogyan működsz?

A pszichológia sokféle személyiségtípust és vonást ismer, ám az egyik legtöbbet kutatott terület kétségkívül az extravertált és introvertált személyiségek közötti különbség.

Ki a furcsa: én vagy te?

Volt egy barátnőm az egyetemen. Elég sok mindenben hasonlítottunk, de voltak köztünk alapvető különbségek. Vizsgákra például sohasem tudtunk együtt tanulni. Leginkább azért nem, mert én képtelen lennék bárkivel is együtt tanulni. Nekem kellett a saját kis megszokott zugom, a tejeskávém, a csend és az, hogy ez meghatározott ideig senki se zavarjon. Ő ellenben imádott például könyvtárban vagy másokkal együtt készülni, és maratoni tanulásai közben gyakran tartott rövidebb szüneteket, például végigpörgette a Facebook üzenőfalát, vagy váltott néhány üzenetet egy barátjával. Ez számomra elképzelhetetlen lett volna, mert a folyamatos multitasking egy idő után teljesen kicsinál.

Visszatérő konfliktusunk volt, hogy én nem egyszer mondtam le előre megbeszélt találkozót, mert hosszú napom volt, nála viszont hetekkel előre kellett időpontot egyeztetni, hogy beférhessek a naptárjába, annyira tele volt programokkal.

Nem is kérdés, hogy ő imád társaságba járni és emberek között lenni, míg én sokkal jobban szeretek otthon egyedül kikapcsolódni. Szerintem mindenki kitalálta már, hogy míg a barátnőm inkább extravertált, én inkább introvertált vagyok. (A két kifejezés a latinból ered, és szó szerint kifelé-, illetve befelé fordulást jelent). Persze ezt a személyiségvonást inkább egy kontinuumként érdemes elképzelni, melynek két végpontján a kisszámú szélsőséges esetek helyezkednek el, és sokkal gyakoribb, hogy valaki valahol a kettő között van.

Sőt, az ambivertált emberek például mindkét működésmódot használják. Az, hogy valaki esetében melyik vonás dominál inkább, a fent felsorolt példákból könnyen leszűrhető, és még laikusok is nagy biztonsággal meg tudják mondani, ki melyik csoportba tartozik. Az introvertáltat érzékenyen érinti a túl sok inger, az extravertáltat viszont kifejezetten spannolja. Az introveráltat általában nem zavarja, ha beleolvad a tömegbe, az extravertált viszont szívesen kerül a társaság középpontjába. A különbségek a munka terültén is megjelennek, és logikus, hogy míg utóbbi jól érzi magát csapatban és vezetői feladatokat is szívesen vállal, addig előbbi egyedül szeret leginkább dolgozni, és nem vonzza a vezetői lét. Ha még mindig nem tudod, hogy melyik lehetsz, akkor elég biztosan meg tudod mondani, ha válaszolsz az alábbi kérdésre.

Egy hosszú, fárasztó munkahét után, amelyben munkatársaiddal közös erőfeszítéseteknek köszönhetően sikeresen lezártál egy projektet, hogyan képzeled el az ideális "megérdemelt" pihenésedet péntek este?

A. Forró fürdő, pezsgőkoktél, házhoz rendelt vacsora és filmnézés egyedül vagy a szerelmeddel. (Introvertált)
B. Fergeteges parti az összes jó barátod részvételével a város legizgalmasabb szórakozóhelyén kifulladásig. (Extravertált)

Eltérő agyműködés

Hans Eysenck, az egyik legismertebb személyiségpszichológus elmélete szerint a két típus agya eltérően működik, és míg az extravertáltak gátló mechanizmusai erősek, vagyis akár erőteljes ingereket is képesek kezelni, anélkül, hogy agyuk túlzott izgalmi állapotba kerülne, addig az introvertáltak esetében az izgalmi folyamatok az erősebbek, és akár enyhe ingerek is túlizgatottá tehetik őket. Nekem például, habár szeretem az embereket és sok barátom van, időről-időre szükségem van a teljes egyedüllétre ahhoz, hogy ne váljak feszültté. Engem a visszahúzódás tölt fel, a barátnőmet pedig az, ha társaságba mehet, az egyedüllét pedig kifejezetten nyomaszthatja is – ezért is érthető, ha a barátnőm nehezen viseli a lemondott találkákat, hiszen ő esetleg egész nap arra várt, hogy egy nagy barátnői csevegésben feloldódva vezesse le a napi feszültséget. Eysenck szerint a két típus agyműködése közti különbségeket jól jellemzi, hogy az extravertált erőteljes gátlásai miatt akár teljes események "rögzítését" is képes legátolni, és ezzel elkerülni az esemény befogadásával járó traumát is, míg egy traumatikus esemény hatalmas erővel hathat az introvertáltra, és akár a legapróbb részletekig is elraktározza azt. Ez világosan magyarázza, miért vakmerőbbek az egyik típus képviselői, és miért óvatosabbak a másiké. Mirnics Zsuzsanna A személyiség építőkövei című könyvben nagyon életszerű példát hoz erre – amit azért is imádok, mert tökéletesen ábrázolja például a barátnőm és a közte lévő különbségeket. Tegyük fel, hogy a két típus berúg egy buliban és hiányos öltözékben táncolnak az asztalon. Másnap az extravertált nem emlékszik az eseményre, és mások mesélik el neki a történet részleteit, ő pedig jót mulat az egészen, és azonnal kész egy újabb bulira. Az introvertált viszont akár a legapróbb részletekre is emlékszik, és rettenetesen szégyelli magát.

Az érzéseid jogosak - avagy hogyan változtatja meg az életünket a koronavírus?

Az érzéseid jogosak - avagy hogyan változtatja meg az életünket a koronavírus?

Másképp látjuk a világot

A két típus közötti alapvető különbség, hogy míg az introvertált minden külvilágból érkező ingert átszűr a saját személyiségén, addig az extravertált a külvilág felé fordul saját belső világa helyett. Előbbit sokkal jobban érdekli az, őt hogyan befolyásolja a külvilág, és sokkal inkább képes saját belső világában elmerülni, míg utóbbi inkább maga akar hatni a külvilágra. Az egyik legismertebb pszichoanalitikus, Carl Gustav Jung a két típusra jellemző viselkedésmódot a világhoz való viszonyulás két eltérő attitűdjeként határozta meg. Elméletében figyelmeztet a szélsőséges jelleg hátrányaira is, hangsúlyozva, hogy az extravertáltnak is szüksége van olykor arra, hogy elmerülhessen saját belső világában, ahogyan az introvertáltnak is arra, hogy valamilyen problémájára a külvilágból merítsen megoldási ötleteket - ha ez nem történik meg, akkor a tudattalanból előtörhet az elfojtott ellenkező attitűd. Jung szerint egy egészséges személyiségnek fontos a helyzethez illő attitűddel, rugalmasan reagálnia, függetlenül attól, hogy melyik típusba tartozik. Semmiképpen sem jó tehát, ha túlságosan eltolódik a viselkedésünk valamelyik irányba. Ez akár pszichés betegségek formájában is jelentkezhet. Úgy tűnik például, hogy míg a szélsőségesen extravertáltak között gyakoribb az antiszociális személyiségzavar, addig az introvertáltak nagyobb eséllyel lesznek depressziósak vagy alakul ki náluk szorongás, pánikbetegség vagy kényszeres személyiségzavar.

Ne akard megváltoztatni!

A fentiekből is láthatjuk, hogy a két típus eltérő viselkedése bizony részben biológiai alapokon is nyugszik, ezért igazságtalan lenne személyiségükből fakadó furcsaságaikat rossz szokásnak titulálni. Inkább toleráljuk azt magunkban és másokban is. Hagyjuk, hogy az extravertált a társaság lelke legyen, ne akadályozzuk élménykereső magatartását, viseljük el esetleges harsányságát, és ha barátságban akarunk maradni vele, akkor értsük meg azt is, hogy neki vélhetően több más szoros baráti kapcsolata is van, és néha rettenetesen be van táblázva. Ha pedig egy introvertálttal van dolgunk, értsük meg, hogy olykor vágyik a magányra és olyankor még a legkedvesebb szeretteivel sem akar találkozni. Tartsuk tiszteletben azt, hogy neki időre van szüksége ahhoz, hogy fölmelegedjen egy társaságban, döntést hozzon valamiről, vagy csak megemésszen egy nagyobb változást valamelyik tervében. Ha inkább introvertáltak vagyunk, néha biztosan falra mászunk extravertált barátunk harsányságától és folytonos menni akarásától, ő pedig minket tarthat olykor egy besavanyodott, kényszeres csodabogárnak, de a két személyiségtípus kellő ismeretével és a másik iránti tisztelettel és szeretettel az ellentétek könnyen elsimíthatók. Az is nagyon fontos, hogy mi magunk ismerjük és értsük saját személyiségünk működését, és azt, hogyan hatunk környezetünkre. A kijárási korlátozások például bizonyára megviselték az egyedülálló, de még a kapcsolatan élő extravertáltakat is, hiszen erőteljesen lecsökkentek a külvilágból érkező ingerek, társas érintkezésre csak a velünk együtt élőkkel vagy online van lehetőség. Ugyanakkor a családban élő, több gyereket nevelő introvertáltaknak is rettentő nehéz lehet az, hogy jelentősen kevesebb időt tölthetnek egyedül. Fontos ebben a helyzetben is, hogy a lehetőségeinkhez mérten, pszichés igényeinket szem előtt tartva szervezzük meg az életünket, és ezt a környezetünk felé is kommunikáljuk. Ha introvertált háromgyerekes anyuka vagy, akkor ne legyen bűntudatod azért, mert a csajos-borozós chat helyett inkább a magányos esti sétát választod, ha végre el tudsz szabadulni a szülői kötelezettségek elől, és egyedül élő extravertáltként se érezed rosszul magad egy percig sem, ha munka után nem olvasni szeretnél, hanem órákig lógni a telefonon a legjobb barátnőiddel vagy éppen élőadást indítani Instagramon.

Feldolgozott irodalom/ajánlott olvasmányok:
Charles S. Carver - Michael F. Scheier: Személyiségpszichológia

C.G.Jung: A lélektani típusok
Mirnics Zsuzsanna: A személyiség építőkövei