A férfi, aki dobozban nevelte a lányát

A harmincas években Skinner a tanulás folyamatának vizsgálatára megalkotta az úgynevezett Skinner dobozt. Ez tulajdonképpen tényleg egy doboz, amiben csak egy pedál található, alatta egy etetőtállal és fölötte egy kis lámpával. Ebbe a dobozba a pszichológus egy patkányt tett. Az állat rögtön elkezdte felfedezni a doboz belsejét, így óhatatlanul is rálépett a pedálra, melynek következményeképpen lehullott egy adag kaja az etetőtálba. Párszor ez még véletlenszerűen megtörtént, de rövid időn belül megtanulta a patkány, hogy ha megnyomja a pedált, akkor jutalmat kap. Később a kísérlet vezetője hozzákapcsolta a lámpát is, azaz a pedál lenyomásával is csak akkor jutott élelemhez az állat, ha közben világított a lámpa. A rágcsáló ezt is könnyen és gyorsan megtanulta.

Skinner több hasonló jellegű kísérletet is végzett, nem csak patkányokkal, hanem galambokkal is. Mindenképp úttörőek voltak a megfigyelései, hisz bizonyította, hogy megerősítéssel, azaz jutalommal hogyan alakítható ki, tanítható meg egy adott viselkedés, illetve hogyan oltható ki. A kísérletei rengeteg eljárásnak lettek az alapjai, például fontos az állatok kiképzésében, a gyógyszerhatást vizsgáló kísérletekben, de rengeteg terápiában is.

Azonban 1945-ben megjelent egy cikk arról, hogy lányának is épített egy dobozt, melynek egyik fala üveg. A cikk mellett megjelent egy kép is, melyen a kislány a kezeit az üvegfalnak támasztja. Az emberek, kiváltképp azok, akik nem olvasták el a cikket, csak a címet (Baby in a Box, azaz Baba a dobozban) biztosra vették, hogy ez a "kiságy" is egy kísérleti ketrec, és a férfi hasonlóképpen figyeli a lányát, mint a patkányait.

Természetesen megkérdezték Skinnert magát is, aki azt állította, hogy teljes őrültség az, amit az emberek gondolnak. Egyszerűen szerettek volna a feleségével egy olyan eszközt létrehozni, ami mindenkinek kényelmes. Legfőbb indokuk a doboz megépítésére az volt, hogy be tudták állítani a tökéletes hőmérsékletet a gyermekük számára, így nem kellett rengeteg ruhába és takaróba bugyolálni őt a hideg időkben sem.

Évekkel később Deborah is nyilatkozott az ügy kapcsán. Állítása szerint boldog gyermekkora volt, és örül annak, hogy az anyukájának is könnyebb dolga volt a doboz által, hisz nem kellett annyit mosnia, így többet lehetett vele. Állítása szerint az üvegen keresztül mindent látott, ami a szobában történt, miközben tökéletes hőmérsékleten, kényelmesen játszhatott. Mivel az üveg mozdítható volt, így az anyja is meghallotta őt, és ő is hallhatta az anyját, illetve a testvéreit. Hozzáteszi persze azt is, hogy mindezekre nem emlékszik pontosan, hisz nagyon kicsi volt még.

Hogy ki mit gondol erről, döntse el maga. Feltehetőleg tényleg nem egy kísérleti dobozt épített az apuka, ennek ellenére nehezen képzelem azt a valóban boldog gyermekkort, melynek fő attrakciója a tökéletes hőmérséklet és a kevés mosnivaló.