6 dolog, amire figyelned kell esküvőszervezéskor
Megtörtént az eljegyzés, lelkesen készültök a pároddal a nagy napra, azonban a rengeteg teendőből ki sem látsz, és azt sem tudod, mivel kezdj neki a szervezésnek. Ebben a kaotikus állapotban könnyen becsúszik egy-két hiba, ami aztán akár az egész alkalmat megkeserítheti. Királyfalvi Jenny segítségével most összegyűjtöttünk hat dolgot, amire érdemes odafigyelni a gördülékeny lebonyolítás végett.
Ezeket láttad már?
1. Ha mindent egyedül szervezel meg
"Nem kell esküvőszervező, pontosan tudom, hogy képzelem el a nagy napom." Na igen, de az ember – ideális esetben – egy esküvőn esik át élete folyamán, így nem igazán alapozhat a korábbi tapasztalatokra. Még ha nem is tűnik olyan bonyolultnak, rengeteg szervezésbeli részletre kell odafigyelni, és könnyen előfordulhat, hogy laikusként elsiklunk ezek felett. Ha pedig nem siklanánk el, elég nehéz egy személyben koordinálni mindent, és könnyen kedvedet veheti, amikor egyszerre kell a szalvéta színe, a világítástechnika és a köszönő ajándékok miatt rohangálnod.
2. Túl kevés vagy túl sok program
Sajnos könnyű belecsúszni a két véglet egyikébe a szervezésben; a három órán át tartó eseménytelen pangás unalmassá teszi a partit, míg az ötpercenként bedobott Quizek idegesítőek lesznek egy adott idő után. Fontos megtalálni ebben is az aranyközéputat, és előre, gondosan megtervezni a megfelelő mennyiségű program beiktatását. Gondold végig előre a vendégeid életkorát és személyiségtípusát, és olyan programok összeállítására törekedj, amiben a barátnőig és a nagymamád egyaránt szívesen részt vesznek.
3. Pontosság
Az esküvő legfőbb célja, hogy felszabadultan jól érezhesd magad a nagy napodon, azonban ehhez szükséges a programok rugalmas, gördülékeny lebonyolítása is. Egy ilyen happeningen elengedhetetlen a vendégek pontos tájékoztatása a menetrendről, hogy mindenki garantáltan a részese lehessen az összes eltervezett programnak, és ne a képvetítés felénél essenek be a kint dohányzók. Ebben segítségünkre lehet egy pontos kiírás vagy egy wedding manager is, aki koordinálja a vendégeket.
4. Mi van a csomagban
Kiválasztottad és kifizetted a gyönyörű kastélyt a bálteremmel, azonban a nagy nap előtt egy héttel kiderül, hogy tulajdonképpen csak a helyszínt tartalmazta az ár, és nincsenek benne az asztalok és a székek. Az utóbbi kettő pótlása - pláne egy nagyobb esküvő esetén – jó mélyre nyúl a pénztárcában, és könnyen megeshet, hogy ezzel a kényelmetlen kiadással már nem számoltál. Nagyon fontos, hogy pontosan informálódj arról, mit is foglal magába a helyszín ára, és mi az, amiről neked kell külön gondoskodod.
5. Italpult és tánctér egy helyen
Gondosan összeválogatott zeneszámok, Joplin hangú énekesnő, jól begyakorolt koreográfiák, a táncparkett mégis üres? Az esküvő elengedhetetlen alappillére a hajnalig tartó, cipőszaggató tánc, azonban ez elég nehezen jön létre, ha mindenki az italpultot támasztja inkább. Fontos ügyelni rá, hogy az italpult és a tánctér egy helységbe kerüljön, ugyanis az általános tendenciák alapján a vendégsereglet szégyenlősebb hányada inkább az előbbit választja, így a táncparkett üresen áll az egész este folyamán.
6. És mi lesz a gyerekekkel
A vendégek egy része jó eséllyel elhozza a csemetéket is, akik ideális esetben csendben elszórakoztatják egymást valamelyik asztalnál, azonban valljuk be, ez a szerencsés helyzet a ritkábbik. Sajnos egy csapat kiskorú gyerkőcöt nem köt le több órán át egy doboz zsírkréta, és amikor elkezdik lebontani a dekorációt, kajacsatát rendeznek, és fennhangon visongatnak a pohárköszöntő alatt, valószínűleg egyből a plafonon leszel. Célszerű erre is előre felkészülni, és megbízni egy bébiszittert, aki vigyázza és koordinálja a kicsiket az esemény alatt.
Takács Dalma