5 dolog, amit sose mondj a gyerekednek

Van öt mondat, amit sok szülő a gyermeke fejéhez vág, holott nem lenne szabad:

Gyermekként könnyen sírva fakadunk, hiszen érzékenyek vagyunk, és nem tanultuk még meg, hogyan kontrolláljuk az érzelmeinket. Mivel ebben a korban még nincsenek kifejlett eszközeink, hogyan fejezzük ki magunkat, sokszor a sírás az egyetlen módja a félelem, a szomorúság és a fájdalom kiadásának. Kiskorban (és máskor is!) sírni teljesen természetes, és ahelyett, hogy ráparancsolnál a csemetédre, hogy hagyja abba, inkább biztosítsd róla, hogy megérted, amit érez, és bátran kiadhatja magából.

Ez az egyik legrosszabb dolog, amit egy szülő mondhat a gyerekének, hiszen ha kiskorban azt éreztetik valakivel, hogy semmirekellő és értéktelen, egy életen át ennek az ellenkezőjére keres majd visszaigazolást. Természetesen nem arra akarunk bíztatni, hogy engedd ellustulni a gyereked, azonban egy átfogó beszélgetés előbb megoldja ezt, mint az elkeseredett szitkozódás. Értesd meg vele, miért fontos, hogy felelősséget vállaljon a tetteiért, és érd el, hogy saját motivációból, ne pedig megfelelési vágyból cselekedjen.

Ezt láttad már? Képes-e megvédeni magát egy gyerek?

...és a másik véglet, az előzőnek pont ellentéte. Szeretnéd, ha magabiztos lenne a gyereked, ezért hazudsz neki. Mindkét szélsőség nagy hiba, hiszen csak az őszinteség viszi majd előre a gyermeked, és készíti fel a felnőttlétre - ahol nem mindig ő lesz a "leg". Természetesen kerüld a bántó kijelentéseket, értékeld a sikereit és képességeit, de maradj a realitás talaján, és lásd el építő kritikával a gyengeségeiért.

Nem, egyáltalán nem gáz félni. Pláne, ha ötéves vagy. A probléma inkább az - és ez a felnőttkorra is kihathat - ha nem mersz beszélni a szorongásaidról, ezért nem is tudsz felülkerekedni rajtuk. Emellett a félelem hasznos is lehet, hiszen emlékeztet bennünket az elővigyázatosságra. A legjobb dolog, amit ilyenkor tehetsz, hogy segíted feltárni a félelem okát, és közösen megoldást keresni rá.

Sok szülő vágja ezt a csemetéje fejéhez, amikor ő már eleve bűntudatot érez. Természetesen fontos része a nevelésnek, hogy megértessük a gyerekünkkel, miért követett el hibát, azonban a személyes csalódottságunk nem az ő problémája, és csak felesleges bántásként éli majd meg. Mivel a szülő a legfontosabb példakép, célravezetőbb, ha inkább elmagyarázza, mi volt a hiba, és miért volt helytelen, ahogy a gyereke viselkedett.