„1 hónappal az esküvőm előtt derült ki, hogy megcsalt a vőlegényem"
Néha könnyelműen füllentünk, néha csak nem merjük magunknak és másoknak bevallani a nyilvánvaló igazat. Végül azért mindig kiderül: a szerelemben a legjobb őszintének lenni.
Ezeket láttad már?
Nem érdemes túl sokat taktikázni - sőt, valójában semennyit -, ha szerelemről van szó. Ahogy önmagunk áltatása is felesleges, ha helyrehozhatatlanul megromlott a kapcsolatunk, vagy sérült a másikba vetett bizalmunk. Tudatosan hozzáállni egy kapcsolathoz, fejleszteni és gondozni azt egy dolog. De a túlagyalás és a taktikázás csupa olyan lépés, ami kizárólag árthat a szerelmi életünknek.
Fausti pillanat
„Karesz az egyik legmenőbb srác volt az egyetemen, minden lány belé volt szerelmes, de ő valamiért engem szúrt ki. Elhívott randira, és annyira egy hullámhosszon voltunk már az első alkalomtól kezdve, hogy mindketten meglepődtünk. Én addigra persze már kiokosítottam magam, tudtam, hogyan kell a fiúkkal bánni, ezért igyekeztem kicsit tartózkodóbb lenni, mint korábban. Még csak néhány hete randiztunk, amikor egy csodálatosan szép filmet láttunk a moziban, és a meghatottságtól szótlanul sétáltunk hazafelé a Duna-parton, a késő őszi égboltnak elképesztően szép színe volt, a város fényei épp akkor kezdtek kigyúlni, ő pedig hirtelen megállt, átfogta a derekamat, a szemembe nézett, és azt mondta: ő még soha, senkibe nem volt ennyire szerelmes.
Én pedig visszamosolyogtam, és... ennyi. Nem mondtam semmit, mert úgy éreztem, továbbra is játszanom kell az elérhetetlen dívát. A következő napokban Karesz érezhetően távolodni kezdett tőlem, bizonytalanabbá vált, ekkor ijedtem meg igazán, és kezdtem még jobban beleszeretni. Sajnos már késő volt, mert a kettőnk közti összhangból valami örökre elveszett, és hamarosan szakítottunk. Nagyon tanulságos volt nekem ez a sztori, és akkor megfogadtam, hogy soha többé nem félek kifejezni a valódi érzéseimet!" Ildi, 31
18 pluszos sztori
„Tizennyolc voltam, amikor megismerkedtem az akkor harminéves Péterrel, és annyira belezúgtam és úgy féltem, hogy nem vesz majd komolyan, hogy öt évvel idősebbnek hazudtam magam. Ő azt hitte, végzős vagyok a Közgázon, miközben a gimi padjait koptattam. Rengeteg óráról lógtam miatta, ráadásul Péter is egyre gyanakvóbb lett. Végül öt hét után buktam le, a lehető legtriviálisabb módon: az utcán összefutottunk a matek különtanárommal, aki kérdezgetni kezdett az érettségiről. Péter szóhoz sem jutott döbbenetében, az egész éjszakát végigbeszélgettük arról, hogy milyen felelőtlen és éretlen voltam. Aztán fura módon mégis találkozgattunk még néhány hétig, de végül komolyabbra nem fordult a kapcsolat, mert rájöttünk, hogy tényleg túl nagy köztünk a korkülönbség, és semmi közös sincs bennünk." Enikő, 24
Ez nem lehet igaz!
„Amikor a vőlegényem az esküvő előtt egy hónappal bevallotta, hogy megcsalt, úgy éreztem, mintha egy úthengerrel mentek volna át a mellkasomon. Próbáltam elhitetni magammal, hogy ez csak egy rossz álom, hogy meg sem történt, és mindjárt minden szépen visszatér az eddigi kerékvágásba. Egy őrült pillanatig még az is megfordult a fejemben, hogy nevetve azt mondom: fátylat rá, csak hogy ne kelljen szembesülnöm azzal, valami talán végleg tönkrement az öt éve tartó kapcsolatomban.
Először csak az esküvőt halasztottuk el, próbálkoztunk párterápiával, de szürreális módon minél őszintébbek lettünk a terápia során, annál nyilvánvalóbb volt, hogy az ő félrelépése csak rávilágított arra, ami mindig is jelen volt a kapcsolatunkban: nem illettünk egymáshoz, ezt pedig legbelül mindig is éreztük, de igyekeztünk hazudni magunknak. Rettenetesen nehéz volt elfogadni, hogy új fejezetet kell nyitnom az életemben, de végül összeszedtem minden bátorságomat és én mondtam ki: engedjük el egymást. Azóta pedig már megtaláltam az igazit." Andi, 35
Szeretőből barát?
„Nagyon hevesen udvarolt nekem egy fiú, ő maga nem nagyon jött be nekem, de a mód, ahogy utánam koslatott, az nagyon, ezért szépen lassan beadtam a derekam, és egyre hevesebb, romantikus, izgalmas viszonyt folytattunk, ami mindkettőnk nagy elégedettségére volt. Igen ám, de volt egy fordulóppont, ahol én beleszerettem, ő pedig távolodni kezdett. Egy év után előállt a mondattal, ami azóta is vissza-visszacseng a fülemben és kiver a víz: tartsunk egy kis szünetet, aztán majd meglátjuk, még bármi lehet. És mi volt a legnagyobb balgaság a részemről? Hogy el akartam ezt hinni, és még hónapokig hitegettem magam, találkozgattam vele, hívogattam, kedves voltam hozzá. Azt a pár hónapot szívesen kihagynám az életemből." Tünde, 34
„Nagy szerelem volt a miénk, szinte elválaszthatatlanok voltunk. Mindenben egyezett az ízlésünk, közösek voltak a vágyaink, hasonlóak az elképzeléseink, egyszóval minden klappolt hosszú éveken át. Pár év múlva viszont mániákusan hajtogatni kezdte a fiú, hogy el akar költözni Magyarországról, mert itt minden rossz, nincsenek lehetőségek az ő szakmájában, bezzeg külföldön. Eleinte még úgy voltam vele, hogy uzsgyi, menjünk, próbáljunk szerencsét. Idővel azonban rájöttem, hogy ő csak magáról gondolkozik, az ő lehetőségeiről, és cseppet sem veszi számba, hogy én még egyetemre járok, amit illene befejezni. Egy szép nap leesett a Maja-fátyol, és láttam az igazságot: mindig is ilyen volt, csak én nem vettem észre, mert nekem természetes az, hogy adok, adok és adok. Aztán persze ki is ment külföldre, szakítottunk és visszatekintve, ez nem is lehetett másképpen." Orsi, 28
A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2012-es január-februári lapszámában jelent meg.
