Késely Ajna: „Nem biztos, hogy az olimpiai aranyérem a legfontosabb dolog a világon”
Nagyon fiatalon robbant be a nemzetközi úszósport élvonalába, de ez az út közel sem volt egyszerű. Az állandó edzések, a versenyek okozta drukk, valamint a siker és kudarc mögött rejtőző belső küzdelmek mély nyomot hagytak benne. Késely Ajna azonban minden helyzetben igyekszik kihozni magából a legtöbbet, és folyamatosan fejlődni.
Ezeket láttad már?
Tehetségét számos hazai és nemzetközi versenyen bizonyította rátermettségével és kitartásával. Késely Ajna magyar olimpikon úszó megosztja, mit jelent számára az élsport világa, hogyan birkózik meg a versenyekkel járó hullámvölgyekkel, és miként találta meg önmagát, miközben folyamatosan feszegeti saját határait. Az interjú termékmegjelenítést tartalmaz.
Milyen hatással volt rád, hogy fiatalon magas szinten kezdtél el sportolni?
Több szempontból is meghatározó szerepe van. A sport gyerekkorom óta jelen van a mindennapjaimban, emiatt az életem nem a szokásos normák szerint alakult, hiszen nagyon fiatalon kerültem be a felnőttek világába. Szerencsére a szüleim és az edzőm védtek, így nem kellett túl korán felnőttként viselkednem. Érdekes helyzet, hogy miközben felnőtt környezetben mozogtam, mégis megmaradhattam gyereknek.
Sportolóként miként hatnak rád a sikerekkel, kudarcokkal teli élmények?
Sokan, ha kudarcot élnek át, csak arra gondolnak, hogy valami nem sikerült, és elbuknak. Én inkább pozitívabb szemlélettel próbálom megközelíteni ezt a kérdést. Számomra a kudarc egyfajta visszajelzés, ami azt üzeni: valamin lehetne javítani, vagy máshogy csinálni. A sportban gyakran kapok fizikai és mentális visszaigazolást.
Egy-egy verseny megmutatja, hol lehet fejlődni, a nehezebb helyzetek mindig fellobbantják bennem a motiváció tüzét is, hogy legközelebb jobban teljesítsek. Sok ember ezt kudarcként éli meg, és feladásra késztetheti, de a sportolóknál talán megvan az a hozzáállás, hogy felálljanak, újra próbálkozzanak, és mentálisan, fizikálisan is megerősödjenek.
Az élet nem fekete-fehér, és nem egyformák a napok. Előfordulhat, hogy egy adott napon, bár felkészült vagyok, mégsem úgy alakulnak a dolgok. Tudom, hogy minden jó és rossz dolog elmúlik, és igazán az számít, hogyan viszonyulunk hozzájuk, és mi a reakciónk ezekre a helyzetekre.
Már korábban is ennyire pozitív volt az életszemléleted?
Gyerekként talán sokkal pozitívabb voltam, mert akkor még jobban hittem a csodákban. Szerintem felnőttként is meg kellene őriznünk ezt a hitet – bármikor jöhetnek jobb idők, és változhatnak a dolgok. Most, felnőttként, tudatosabban kell törekednem a pozitív hozzáállásra, hiszen a fiatal felnőttkor sok új kihívást hoz, és ezekkel szembesülve mindannyian hasonló érzésekkel küzdünk.
Nagyon fontosak az emberekkel való beszélgetések, mert ezekben a nehézségekről szóló párbeszédekben sokszor felismerhetjük, hogy nem vagyunk egyedül. Másokkal megosztva a gondjainkat jobban megérthetjük önmagunkat és a világot.
Mi ad inspirációt a célok elérésében?
Lehet, hogy furcsán hangzik, de úgy érzem, hogy engem az egóm hajt előre, motivál, hogy én legyek a legjobb. Minden ilyen élmény különleges, hiszen látható eredménye van annak a sok munkának, amit beletettem, és ez valami olyasmi, amit újra és újra szeretnék átélni.
A civil életben, például amikor valaki hosszú évek munkája után megkapja a diplomáját, szintén hasonló lehet ez a megélés, de talán kevésbé látványos. Mégis, mindannyiunkban ott lehet ez a fajta célorientáltság, legyen szó sportról vagy bármilyen más hivatásról. Ezért is tisztelem azokat, akik ugyan nem sportolók, de kitartóan dolgoznak céljaik eléréséért, hiszen ők is áldozatokat hoznak.
Ha visszanézel az eddigi eredményeidre, mire vagy a legbüszkébb?
Nem hiszem, hogy minden, amit eddig elértem, csak érmekben vagy helyezésekben mérhető. A büszkeség számomra nem csak erről szól. Ifjúsági sportolóként már sok mindent elértem, és tudom, hogy nem volt könnyű – keményen megdolgoztam minden eredményért. Ugyanakkor a kudarc megélése, a sikertelenség fájdalma mélyre tud lökni. Ebből az állapotból kilépni hatalmas munka, és ha valaki képes erre, az önmagában is egy nagy teljesítmény.
Megtanultam elfogadni, hogy nem kell mindig ezt a mentalitást követnem. Vannak napok, amikor ez erősebb bennem, és máskor pedig képes vagyok hátralépni, és nemcsak úszóként gondolni magamra, hanem egy egyszerű, hétköznapi nőként.
Fontos az önszeretet és az önfegyelem, ezek nélkül nem tudnám elérni ezt az egyensúlyt. Nem gondolom, hogy mindennap ugyanolyan elszántsággal és motivációval kellene hozzáállni az élethez. Van, amikor az ember elfárad, és megengedi magának, hogy pihenjen, mielőtt újult erővel folytatná az útját.
Sok önismeret, lelki egyensúly, önfegyelem kell ahhoz, hogy ezt ki tudd mondani magadnak.
Vannak napok, amikor az ember egyszerűen elfárad, ilyenkor megengedheti magának, hogy lazítson, vagy akár kicsit önző is legyen. Az egyensúly a lényeg. Ha kitűzök egy célt, és igazán el akarom érni, akkor persze vállalnom kell, hogy keményen dolgozom érte, gyakran komfortzónán kívül, de fontos, hogy megálljak pihenni, feltöltődni is, amikor szükség van rá. Ez a folyamat a kis és nagy célok váltakozásáról, szakaszos gondolkodásról szól. Tudatosságot igényel, és azt, hogy tisztában legyek saját céljaimmal – ne mások elvárásai szerint éljek. Szerintem az önismeret is kulcsfontosságú ebben: tudnom kell, hogy mi motivál engem.
Ki az, aki inspirál, akire példaképként tekintesz?
Gyerekkoromban a szüleim és az első komoly edzőm, Turi György voltak rám a legnagyobb hatással. Ők hárman nemcsak a döntéseimet befolyásolták, de útmutatót is adtak, ez segített abban, hogyan legyek sikeres, és hogyan jussak túl a nehézségeken. Gyerekként nem voltak konkrét példaképeim, akiket mindenben követtem volna. Most, felnőttként, nincsenek olyan emberek az életemben, akik inspirálnának vagy motiválnának. Inkább úgy fogalmaznék, sok olyan ember vesz körül, akiknek jó az életszemléletük és értékes meglátásaik vannak, és ezekből tanulok. Végül azonban mindig a saját értékrendem és boldogságom alapján döntök, és nem egy emberre hagyatkozom.
Milyen vagy a medencén kívül lévő pillanatokban?
Most éppen egy olyan életszakaszban vagyok, amikor keresem önmagam. Nagyon tudok szeretni, és érzelmileg erősen megélem a magasságokat és mélységeket. Nehezen találom meg az egyensúlyt, gyakran szélsőségesen reagálok. Ez a kilengés jellemez, és bár nem mindig könnyű így élni, ezek az érzelmi tapasztalatok tesznek azzá, aki vagyok.
Van olyan hobbid, érdeklődési köröd, ami az úszáshoz hasonlóan inspirálóan hat rád?
Az írás és az olvasás mellett mindig is közel állt hozzám minden, ami a kommunikációval kapcsolatos. Nagyon érdekel a pszichológia, most két pszichológushoz is járok, és rengeteg pszichológiai témájú könyvet olvasok.
Mennyire tudsz azonosulni a szépségápolás és a divat világával?
Sokan úgy gondolják rólam, hogy egy melegítős lány vagyok, aki a mindennapjait kényelemben éli. Ennek ellenére nagyon szeretem figyelni, hogy mások hogyan bontakoznak ki a divatban, és hogyan találják meg a saját stílusukat. Én inkább a természetes és egyszerű dolgokat kedvelem, mind a divatban, mind a szépségápolásban. Nem vonz a nagy felhajtás vagy a legújabb trendek; inkább a jól bevált, praktikus, természetes megoldásokban hiszek, és ezeket is használom.
A szépségápolásban számomra rendkívül fontos szerepe van az arctisztításnak. Mivel napi négy-öt órát a vízben töltök, az állandó klór, az UV-sugárzás és a különböző környezeti hatások nagyon megviselik a bőrömet, ami érzékennyé is teszi azt. A Nivea micellás vizei segítenek fenntartani a bőröm egészségét és hidratálását. Hiszek a jól bevált bőrápolási rutinban, amelynek része a tisztítás, fényvédelem, C-vitaminos és hialuronsavas szérumok, valamint a retinol használata.
Hogyan hat rád a közösségi média? Befolyásol, amit ott látsz, tapasztalsz?
A közösségimédia-kommentek már nem igazán hatnak rám, és szerencsére egyre többen vagyunk így ezzel. Kezdjük felismerni, hogy amit az interneten látunk, az gyakran messze áll a valóságtól. Sokszor gyorsan ítélkezünk anélkül, hogy tudnánk, milyen élethelyzetben van a másik, milyen problémákkal küzd.
A mai fiatalok számára különösen nehéz, hiszen folyamatosan szembetalálják magukat a közösségi médiában megjelenő tökéletes élettel és a hamis elvárásokkal. Könnyen elveszhetünk ebben, azt hihetjük, hogy nekünk is olyan életre kell vágynunk, mint amit ott látunk, csak hogy beilleszkedjünk. Ilyenkor könnyen megfeledkezünk arról, mi az, ami igazán boldoggá tesz minket, és nem biztos, hogy amit a közösségi média sugall, az valóban a saját vágyunk.
Ez a sportban is megjelenhet, hiszen a média gyakran csak a legnagyobb sikereket, például az olimpiai aranyat hangsúlyozza, és emiatt nehezebben tudjuk értékelni a kisebb eredményeket. Egy európai döntős helyezés vagy akár egy Európa-bajnoki cím is nagy siker, de könnyen elfelejtjük ennek az értékét, mert a figyelmünk csak a legmagasabb célra irányul. Így az élet apró örömeit és a kisebb győzelmeket sem tudjuk teljesen megélni és értékelni, mert mindig úgy érezzük, hogy még több kell.
Mindig meg tudsz állni és élvezni a pillanatot?
A fogyasztói társadalom egyik nagy hibája, hogy mindig többre és jobbra vágyunk, ez a sportban is megjelenik. Sokszor észre sem vesszük, milyen eredményeket értünk el, mert már a következő célra koncentrálunk. Gyakran a párom, a családom vagy a barátaim emlékeztetnek arra, hogy nézzek kicsit tükörbe, és értékeljem, amit elértem, hiszen keményen megdolgoztam érte.
Fontos, hogy időnként megálljunk, és igazán megéljük a sikert, amit elértünk, és büszkék legyünk rá, ezért is fontos számomra a szakaszos gondolkodás. Tudom, hogy vannak időszakok, amikor keményen dolgozom, és hajt a célom, de látom azt is, mikor tudok majd pihenni és feltöltődni. Bár jó hosszú távú célokat kitűzni, nem szabad túlságosan előre gondolkodni, mert ez könnyen kimerítheti az embert.
Milyen konkrét célokat tűztél ki mostanában?
December 10-e és 15-e között lesz a rövidpályás világbajnokság a Duna Arénában, ahol nagyon szeretnék jól teljesíteni. Emellett részt veszek egy győri nyílt vízi válogatóversenyen is. Ez a terület teljesen új számomra, teljesen más hozzáállást igényel.
Nem szeretnék elhamarkodottan nagy kijelentéseket tenni arról, hogy milyen jó leszek majd ott, inkább ki szeretném próbálni magam ebben a műfajban. A genetikám talán segíthet ebben, hiszen orvosi szemmel is megvan hozzá az alkalmasságom. Édesanyám például ultrafutó, aki már szinte körbefutotta a világot! Ez motivál arra, hogy talán ez a pálya is sikeres lehet számomra.
A sportkarriered után van esetlegesen elképzelésed arról, hogy mivel szeretnél foglalkozni?
Nemrégiben fogalmazódott meg bennem, merre szeretnék továbbhaladni. A későbbiekben szeretnék a sporttól kicsit függetlenedni, valami olyat csinálni, ami támogatja az emberek önismeretét. Jelenleg kommunikáció-média szakon tanulok a gazdasági egyetemen, mivel mindig is érdekelt a kommunikáció. Emellett viszont nagyon szeretnék emberekkel dolgozni, pszichológiai irányban. Coachként, pszichológusként vagy kommunikációs trénerként szeretnék segíteni az embereknek, jobban megérteni önmagukat és másokat.
Mit tanácsolnál a feltörekvő, fiatal sportolóknak?
Három dolgot bíznék rájuk: minden elmúlik – legyen szó jóról vagy rosszról –, érezd jól magad és élj a jelenben.
Fotó: Bognár Bogi, Stylist: Kökény Nikoletta, Smink: Bálint Beka, Haj: Végh Virág
Nem volt pénze ételre, mostanra kasszasiker produkciókban szerepel – Pedro Pascal portréja