„Egy valódi csodát teremtenek a színpadon” - Ilyen a versenytánc kerekesszékkel
A GLAMOUR-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A GLAMOUR.hu online szerkesztője, Ivanova Daniela kerekesszékesként segít, hogy sokkal többet megtudj a fogyatékossággal élők mindennapjait érintő problémákról - annál is inkább, mert kellő edukációval tehetnénk azért, hogy az életük könnyebb és méltóságteljesebb legyen.
Ezeket láttad már?
Ahogy telnek az évek, évtizedek, úgy haladunk lassan, de határozott léptekkel a fejlődés útján. A cél, hogy minél közelebb kerüljünk az esélyegyenlőség és az egyenjogúság eszméihez, ehhez viszont elszántság, idő és kitartás kell - a társadalom és a fogyatékossággal élők részéről is. A sport - a cikk témáját tekintve ebben az esetben a kerekesszékes tánc - pedig olyan hidat képez e két világ között, amelyen mindig szabadon sétálhatunk - vagy éppen gurulhatunk - egyik végpontból a másikba. A tánc nyelvén keresztül pedig olyan szépen, finoman, mégis nyíltan, és tabuk nélkül fogalmazzuk meg a legfőbb üzenetet: az élet szeretete mindenkié.
Sokan még elképzelni sem tudják, hogyan kivitelezhető
Az egyenlőség eszméje egyike a nyugati civilizáció alapvető tanainak, sokszor mégis láthatatlan a mindennapokban. Tudtad például, hogy kerekesszékkel is lehet táncolni? Én sem. Mára már kellően beleástam magam a témába, és volt szerencsém a gyakorlatban is elsajátítani, de sokak számára, még mindig egy rejtélyes, megfoghatatlan, sőt, akár érthetetlen jelenségről van szó. Teljesen érthető, hogy egyesek idegenkednek a témától, és olyan gondolatok cikáznak a fejükben, hogy „Ezt nem igazán lehet táncnak nevezni”, „Azért nem ugyanolyan, és miért kell úgy csinálni, mintha az lenne?” - bizonyos szempontból jogos, de vajon meg lehet-e pontosan határozni, hogy milyen is az az “igazi” tánc?
Amikor a ritmusra nem a lábad, hanem a tested mozdul
Mert ha a hitelességen múlik, az én meglátásom szerint csak az számít, hogy szívvel-lélekkel, szenvedélyesen csináld, amit csinálsz, ne a lábad, inkább a véred pezsdüljön fel a zene hallatán, és a táncpartnereddel szikrázzon köztetek a levegő. Minden más csak mozgástechnika, gyakorlati elemek, elméleti tudás és rutin. Természetesen ha versenytáncról van szó, utóbbiak elsajátítása kardinális kérdés, mégis abban hiszek, hogy ezek mit sem érnek szív nélkül. Érdekesség, hogy a kerekesszékes tánc sokszor pont a fogyatékossággal élőkben kelt ellenérzéseket, főként ha egy baleseti sérült személyről van szó, aki előtte ép és egészséges volt, sőt, akár még versenyszerűen táncolt is. Nem lehet vitatni, mennyire validak és teljességgel érthetőek ezek az érzések.
Még kislányként csöppentem bele
8 éves voltam, amikor az anyukám beíratott művészi tornára az általános iskolában. Az intézmény kifejezetten a mozgássérült gyerekek nevelésére szakosodott, így a fő fókusz a mozgásfejlesztésre irányult; heti öt napból háromszor volt testnevelés óránk és kétszer úszás. Mellette délután lehetett választani, hogy fakultatív óra formájában vívni, íjászkodni, gyógytornázni, röplabdázni, bocciázni vagy éppen táncolni szeretnénk-e.
Éreztem, hogy ez nem csak egy hobbi lesz
Akkoriban, a 90-es évek végén ez egy nagyon kiváltságos helyzet volt, hiszen rengeteg sportolási lehetőségünk adódott már egészen pici korunk óta. És akkor jött a tánc, amibe azonnal szerelmes lettem. Először még csak művészi mozdulatokat tanultunk (karikákkal, szalaggal "játszottunk", mint a ritmikus gimnasztikánál, csak ülve), később pedig a művészeti pedagógusunk már gondosan megkoreografált, komplett táncműsorokat is összeállított velünk.
Emlékszem, még alsós voltam, amikor már a Fővárosi Nagycirkuszban léptünk fel, ami után csokiszökőkútba mártogatott epret falatoztunk. A mai napig élesen emlékszem arra a napra. Azt hiszem, akkor döntöttem el, hogy komolyabban szeretnék foglalkozni ezzel - és nem, nem a csokiszökőkút miatt. Amíg el nem ballagtam az általános iskolából, végig táncoltam ebben a kis kerekesszékes csoportban, és nagyon sokat jártunk fellépni, amit azért is imádtam, mert addig se kellett a tanórán ülnöm. Majd eljött a ballagásom napja és ráeszméltem: itt most tényleg véget ért a “nagy tánckarrierem.” Pedig az nem valaminek a vége, hanem pont ellenkezőleg: a kezdete volt.
Még csak akkor indult be a buli
Már azon a nyáron gőzerővel kutattam, hátha találok valami más alternatívát. Mivel azelőtt a tánccsoportban mindegyikünk kerekesszékes volt, ezért nagyon meglepődtem, amikor ráébredtem: kombi tánc is létezik, méghozzá versenyszinten. Onnantól már nem volt megállás: több mint 10 évig voltam egy kerekesszékes kombi tánccsoport tagja, és életem egyik legszebb időszakát köszönhetem nekik.
Először én sem tudtam elképzelni, hogyan kivitelezhetőek ezek a táncmozdulatok kerekesszékkel, hogy miként lehet átkonvertálni az épek számára megtervezett koreográfiát kerekesszékes verzióra, és hogyan tud egy ilyen vegyes pár jól működni együtt. Aztán rájöttem: nemcsak, hogy jól működnek együtt, de egy valódi csodát teremtenek a színpadon. Mivel elmagyarázni nem annyira tudom, hogyan is működik ez a gyakorlatban, inkább megmutatom.
Félúton végül mindig találkozunk
Bár tanultam a versenytáncot, és rendszeresen fellépésekre is jártam a csoporttal, végül sosem versenyeztem. Egyszerűen más felé vitt az élet, és bevallom: picit bánom már, hogy nem vágtam bele. Viszont hozzátartozik az igazsághoz, hogy a miénk volt az első és egyetlen kerekesszékes kombi tánccsoport akkoriban az országban, és míg Európán belül, például Oroszországban már egy ideje hódító útját járta a versenytánc, mi még csak bontogattuk a szárnyainkat. Ettől függetlenül soha semmire nem cserélném el azt a 10 évnyi elsajátított tudást, a rengeteg életre szóló élményt, és a közösség erejét, hogy együtt, vállvetve vittük a hírét annak, hogy valójában nincs is olyan, hogy az “épek világa” és a “fogyatékossággal élők világa”, hanem egy közös világ van, amiben mindenki számára jut épp elég hely.
És természetesen nem csak a standard és a latin táncokat lehet kerekesszékkel "ropni" -ameddig a kreativitás szárnyal, addig határ a csillagos ég. Chelsie Hill mindössze 17 éves volt, amikor egy autóbaleset következtében deréktól lefelé lebénult. Már előtte is táncolt, és erről a szenvedélyéről kerekesszékesként sem szeretett volna lemondani. Ma már közel 300 ezren követik, és Rollettes Dance Team néven egy hatalmas táncközösséget vezet. Mindemellett pedig boldog feleség és édesanya.
A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik
És ha időnként a híd két végén állunk, távol egymástól, akkor is egy ponton félúton találkozni fogunk. Ha belegondolok abba, hogy egy fellépés alatt körülbelül 20-100 ember előtt szerepeltünk, ezt pedig hasra ütés szerűen megszorzom mondjuk 1000 fellépéssel - tényleg nem túlzok, és számomra is hihetetlen szám -, akkor minimum 20, de akár 100 ezer embert is tudtunk érzékenyíteni. Mára már pedig több hasonló tánccsoport is működik, amelynek tagjai viszik tovább ezt a nemes küldetést.
A versenytáncok során két kerekesszékes vagy egy "álló" és egy kerekesszékes pár mutatja be a standard és latin táncokat, ami az angol keringő, a bécsi keringő, a slow fox és a quickstep, valamint a cha-cha-cha, a samba, a rumba, a paso doble és a jive. A kerekesszékes tánc 1968-ban indult Svédországban, eredetileg rekreációs, illetve rehabilitációs céllal. Az első versenyt 1975-ben, az első nemzetközi versenyt pedig 1977-ben rendezték meg, míg az első világbajnokságra 1998-ban, Japánban került sor.
Yohji Yamamoto: „Az igazi divat eltűnőben van, de amíg élek, harcolok érte”