„Én is élek, ő is, és nem is akárhogyan!" - Nők meséltek, milyen kerekesszékesként anyának lenni
A GLAMOUR-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A GLAMOUR.hu online szerkesztője, Ivanova Daniela kerekesszékesként segít, hogy sokkal többet megtudj a fogyatékossággal élők mindennapjait érintő problémákról - annál is inkább, mert kellő edukációval tehetnénk azért, hogy az életük könnyebb és méltóságteljesebb legyen.
Ezeket láttad már?
Kerekesszék-gyermekvállalás: a társadalom szemében ez a két szó még mindig nem kompatibilis egymással. Az előítélet, miszerint felelőtlenség fogyatékossággal élőként gyermeket vállalni, a mai napig egy létező jelenség - jó hír azonban, hogy az elfogadást tekintve ezen a téren is egyre nyitottabbak az emberek. Ettől függetlenül a hozzám érkező leggyakoribb kérdések között még mindig toplistás a „Neked lehet gyereked?”, „Ki tudod hordani?” „Hogy fogsz szülni?”, „Nem félsz, hogy beteg lesz?”, ezért most igyekszünk minél több információt megosztani ezzel kapcsolatban.
Nincs két egyforma kismama
Most kivételesen nem a saját szemszögemből szeretném megközelíteni a témát, hanem három olyan anyukát kérdeztem, akik kerekesszékesként gyermeket vállaltak. Elmesélik, milyen érzés az állapotukban várandósnak lenni, hogyan zajlik a szülés és milyen kihívásokat rejt magában a gyermeknevelés. Mindhárom alanyom más-más okokból került kerekesszékbe, és a koruk, a személyiségük és az élethelyzetük is különbözik egymástól, egy azonban közös bennük: büszke édesanyák.
Korlátozottabb lett az élet
Lilla két gyermeket nevel, a nagyobbik kétéves, a pici pedig nemrég született. Elmondása szerint maga a várandósság nem tartozott élete legszebb időszakai közé, viszont a szülés legalább kompilációktól mentes volt. „Amikor az első gyermekemmel voltam várandós, még nem tudtam, mire számítsak, ezért sokat aggódtam. Nehézséget okozott számomra, hogy a nagy pocakom miatt mindenben a férjemre kellett támaszkodnom. Alapvetően aktív és önálló vagyok, ezért eléggé rosszul viseltem, hogy a terhesség korlátozott a szabadságomban” - meséli. Lilla 16 évvel ezelőtt, egy baleset következtében került kerekesszékbe.
Minek kerekesszékesnek gyerek?
„Azóta megtanultam kiállni magamért, és ha atrocitás ér, azonnal reagálok. Volt viszont egy helyzet, amikor még a szavam is elakadt. Egy olyan kórházban feküdtem a terhességem alatt, ami nem volt akadálymentes - a szintkülönbség és az ajtó szélessége miatt nem tudtam bemenni a fürdőszobába -, ezért egy hétig feküdtem, még lezuhanyozni sem tudtam" - meséli.
„Akkor történt meg az, hogy egy nővér leült az ágyamra, és elmondta, mekkora felelőtlenség, hogy így gyereket vállalok, és az ilyeneknek mint én, nem is kéne szaporodniuk. Köpni-nyelni nem tudtam, és mivel nagyon kiszolgáltatott helyzetben voltam, inkább nem mondtam semmit. Azért furcsálltam különösen amit mondott, mert a férjem és a nagyobbik fiam rendszeresen látogattak a kórházban, és egyértelmű volt, hogy a gyerekem jól van, egészséges és nem szenved hiányt semmiben.”
Volt, aki örült, hogy érkezik a kistesó
Lillát megrázták a történtek, de azt is hozzátette, hogy összességében nagyon kedvesen álltak hozzá az egészségügyi dolgozók; a szülésze például majd kibújt a bőréből örömében, amikor megtudta, hogy érkezik a második baba. „Ő vitte végig velem az első terhességemet és a szülést is, így látta, hogy a férjemmel milyen jól meg tudjuk ugrani az akadályokat. Például sokan azt hiszik, hogy kerekesszékesként nem lehet ellátni egy gyereket, és bevallom, én is tartottam ettől, de a kisfiam korán megtanulta, mivel tud nekem segíteni."
Neki ez a természetes
„Még egész pici volt, amikor már tudta, hogy ha megfeszíti a testét, könnyebben ki tudom venni a kiságyból, és legelőször pedig a hajtókarikámba kapaszkodva állt fel. Hihetetlen, hogy a gyerekek milyen ügyesen alkalmazkodnak minden helyzethez, és már azelőtt rengeteget segítenek, mielőtt még egyáltalán tudnának róla.” Lilla azt is hozzátette, hogy mivel deréktól lefelé nem érez semmit, ezért császárral szülhette csak meg a babát. „Nem éreztem, mikor folyik el a magzatvizem, és az inkontinencia is megnehezítette a dolgomat, ezért nagyon oda kellett figyelnem. De szerencsére összességében mindkét terhességem rendben zajlott.”
Nem örökölte a betegséget
Krisztina nyitott hátgerinccel született, kisfia most hétéves. „Az orvosomat ajánlás útján ismertem meg, és remek szakembernek tartom, aki emberileg is példaértékű. A terhességem kezdeti szakaszában minden rendben volt, szépen fejlődött a baba, viszont később az ultrahangon úgy tűnt, hogy dongalábbal fog születni. Mivel végig ülő helyzetben voltam a várandósság alatt, ezért más pózban helyezkedett el, mint egy álló anyuka esetében. Aztán szerencsére kiderült, hogy nincs semmi probléma.” Krisztina betegsége öröklődő, de Milán makkegészségesen született.
Császármetszést terveztek, természetes szülés lett belőle
Krisztina a várandóssága végén már egyre többet pihent, feküdt, mert az utolsó időszak megterhelő volt számára. Programozott császárra készült, de a baba a vártnál előbb érkezett; ott, és akkor az orvos úgy ítélte meg, hogy a természetes szülésnek nincs akadálya. „Maximálisan megbíztam benne, és azt is elmondta, hogy ha mégis bármi komplikáció merülne fel, végre tudja hajtani a műtétet. De nagyon könnyű szülésem volt: nem tartott két óránál tovább" - emlékszik vissza.
Imádta a terhességet
Mónika egy genetikai rendellenességgel, az üvegcsont betegséggel született. Mindössze 105 cm magas, de mindkét gyermekét gond nélkül ki tudta hordani. Mivel férje elhunyt, egyedülálló anyuka, viszont fiai közül az egyik már 27, a másik pedig 17 éves. „Nekem a várandósság életem legszebb időszaka volt. Nyilván akadtak nehézségek, kétségek afelől, hogy vajon minden rendben lesz-e, de ez pont így történt. Az egészségügyi dolgozók hozzáállása kapcsán is csak jókat tudok mondani; bár 'az én időmben' még nem volt annyira előrehaladott az orvostudomány, mint ma, odafigyelés tekintetében semmi negatívat nem tapasztaltam" - teszi hozzá.
Előtte volt egy példa
Lillával ellentétben Mónika abban a szerencsés helyzetben volt, hogy nem kételkedtek abban, hogy megfelelően el tudja-e majd látni a gyermekét, de a gyermekvállalás előtt Mónika és a párja több vizsgálatra is elmentek. „Megállapították, hogy minden rendben van velem, és az állapotom ellenére is lehetek édesanya. Azt mondták, minden belső szervem a helyén van, csak semmi nem ott, ahol kéne" - mondja nevetve.
A vizsgálatok során azt sajnos nem tudták megmondani az orvosok, hogy Mónika gyermeke örökli-e a betegséget - erre az idő adta meg a választ. „A nagyobbik fiam nem, a kisebbik viszont üvegcsontú lett, és hozzám hasonlóan kerekesszékes. Velem ellentétben - aki több mint 70 alkalommal törtem - 'csak' körülbelül 15 csonttörése volt. Ahogy növekedett, úgy leste el tőlem az életvitel fortélyait, és megtanulta hogyan boldoguljon kerekesszékesként. Most ünnepelte a 17. születésnapját."
Ma sem csinálná másként
Azt gondolhatnánk, hogy a terhessége viszontagságos és kockázatot volt, de valójában nagyon élvezte ezt az időszakot, és áldja a sorsot, amiért nem törött el semmije. „Az emberi test elképesztő egy találmány, tökéletesen alkalmazkodik helyzetekhez. Egyetlen belső szervem vagy csontom sem sérült, mert a baba úgy csinált magának helyet, hogy az egyikünkre nézve se jelentsen veszélyt. A pocakom kifelé nőtt, és úgy üldögéltem a kerekesszékemben, mint aki az ölében hurcolászik egy görögdinnyét" - meséli.
A szülés császármetszéssel történt; mindkettő gond nélkül lezajlott. A fiúk már kész felnőttek, Mónika pedig azt mondja, ma sem csinálná másként. Amikor arról kérdezem, úgy is megtartotta volna-e a babát, hogy tudja, örökli tőle a betegségét, ez a válasza: „Mindenképpen megtartottam volna. Nem tagadom, nagyon megterhelő volt fizikailag és mentálisan is üvegcsontúként egy hozzám hasonlóan törékeny gyermeket felnevelni. Fájdalmas volt a tudat, hogy ezt én adtam át neki... De én is élek, ő is, és nem is akárhogyan! Soha nem akartam volna megfosztani őt ettől."