„Elmeséli, hogy már ő sem látja saját magában a nőt, és te csak nyeled a könnyeidet” - Halász Éva divattervező kerekesszékes lányoknak tervezett meseszép ruhákat
Idén 5. alkalommal rendezték meg azt az egyedülálló nemzetközi szépségversenyt, amire kerekesszékes hölgyek jelentkezését várták. A döntőbe végül kilenc versenyző jutott be, és közülük a neves zsűri választotta meg a két udvarhölgyet, valamint a királynőt. A lányok estélyi ruháját Halász Éva divattervező keltette életre. Interjúnkban többek között azt is elmondta, hogy mennyivel jelentett nagyobb kihívást számára egy kerekesszékes nő számára ruhát tervezni.
Ezeket láttad már?
A Miss Spinner 5. Nemzetközi Kerekesszékes Szépségversenynek zsűrijében olyan ismert nevek kaptak helyet, mint Kucsera Zsolt mesterfodrász, Peller Anna színésznő-műsorvezető és Gubik Petra énekesnő. Mindemellett egy teljes csapat segítette a lányokat a felkészülésben - köztük tánckoreográfus, sminkesek, fodrászok, ékszerész, a szépséges hölgyek ruháját pedig Halász Éva divattervező álmodta meg. Őt kérdeztük többek között arról, hogy milyen élmény volt számára egy Európában egyedülálló kerekesszékes szépségverseny megvalósulását támogatni, illetve milyen kihívásokkal találkozott a közös munka során.
A kezdeményezés egyébként jóval túlmutat egy szokványos szépségversenyen: itt nem a győzelem, hanem az elfogadás és az esélyegyenlőség üzenetének közvetítése az elsődleges cél. Mindemellett miért is kéne titkolni: a lányok igenis gyönyörűvé válni, ragyogni szerettek volna a kifutón, és ehhez minden körülményt biztosítottak számukra a szervezők - köztük Éva is, aki igyekezett az összes versenyzőnek a hozzájuk leginkább passzoló kreációt elkészíteni.
A 2024-es szépségverseny egyik közreműködőjeként már nem először készültek estélyi ruhák a lányok számára.
Így van, idén már harmadszor lehettem részese a kerekesszékes szépségversenynek. 2014-ben keresett meg engem először Kazány Tibor, a Spinner Kerekesszék Gyártó Kft. cégvezető igazgatója és a rendezvény megálmodója, hogy estélyi ruháimmal támogassam a kezdeményezést a döntőn. 2012-ben indítottam útjára a saját márkámat, így az még korántsem volt egy stabil pénzügyi alapokon álló vállalkozás, ezért először nemet akartam mondani.
Végül mégis elvállaltad...
Igen. Lehengerelt Tibor személyisége, az, hogy mennyire hisz ebben, és az egész verseny mondanivalójában. Úgy gondolom, hogy kerekesszékesként ő borzasztóan hiteles, hiszen nemcsak hallomásból tud erről a világról, hanem saját maga tapasztalja meg azt nap mint nap. A „nem” helyett felajánlottam a segítségemet, és elmondtam neki, hogy szeretném, ha a döntős lányok átélhetnék ugyanazt az élményt, mintha ellátogatnának a HALASZEVA szalonba.
Így személyre szólóan megterveztem nekik az estélyi ruháikat, válogathattak az anyagminták között, majd a méretükre elkészítettük a kreációt, amiket a döntő után oda is ajándékoztam nekik. Legyen ez számukra egy örök élmény, és amikor előveszik, emlékeztesse őket arra, hogy ez a verseny nem csak egy álom volt, hanem valóság.
A verseny végeztével is folytatjátok a közös munkát Tiborral?
Azóta is igyekszem egyre több fontos ügy kapcsán együttműködni vele, legyen az egy figyelemfelkeltő bemutató, vagy jótékonysági bál. Most éppen a következő esküvői ruha fotózásomhoz szervezem a csapatot, és szeretnék majd felkérni egy-két kerekesszékes modellt is a fotózásra.
Mennyire volt számodra kihívás szakmailag kerekesszékesekre ruhát tervezni?
Abszolút az volt, hiszen másképp gondolkodsz tervezőként, ha korlátok közé vagy szorítva, azaz ha megvan kötve a kezed egy kerekesszék miatt. Azóta egyébként két kerekesszékes menyasszonyom is volt, akik pont amiatt kerestek engem, mert van tapasztalatom a nekik tervezett, készített ruhákban.
Milyen koncepció alapján alkottad meg a ruhákat a lányok számára, hogyan zajlott a tervezői folyamat?
Minden évben egy kis “kapszula kollekciót” tervezek a lányoknak, hiszen fontos a színpadi összkép is, hogy külön-külön és egyszerre is jól mutassanak. Idén a tervezésben meghatározó volt a saját életem, mert egy kicsit visszavonultam, leköltöztem vidékre, és csak heti egy-egy napot töltök Budapesten. Ezért a kivitelezés szempontjából is meghatározó volt, hogy nem tudok annyit próbálni a lányokkal, mint az elmúlt években.
Az alapkoncepció egy egyszerűbb vonalvezetésű asszimetrikus alapruha lett, melyet a ruha alapanyagából készült rózsákkal díszítettünk, ami egy kényelmes, de mégis nagyon egyedi kollekciót eredményezett. Szerencsére a tavaly decemberi sajtótájékoztatón személyesen is találkozhattam a lányokkal, akik szépségükkel, finom bájukkal megadták az ihletet a kollekcióhoz. Miután elkészültem a tervezéssel, e-mailben elküldtem nekik az tervrajzot arról a ruháról, amiről úgy gondoltam, hogy az ő személyiségéhez a leginkább illik. Miután átbeszéltük, elkezdődhetett a kivitelezés, és a felkészítő tábor első napján lepróbáltuk a ruhákat, hogy pár nap múlva a döntőn már a tökéletes darabot viselhessék.
Ha visszaemlékszel azokra az élményekre, amelyek az utóbbi években a versenyeken értek, volt-e olyan kiemelkedő pillanat, ami nagyon megérintette a szíved?
Bevallom, órákig tudnék erről mesélni, annyi élményem volt… Az első meghatározó az az volt, amikor először találkoztam hat kerekesszékes lánnyal egy fotózásunkon. Mivel sosem mozogtam ilyen közegben azelőtt, így nem tudtam, hogy mi ilyenkor a “helyes” viselkedés, reakció, szóval útközben már mantráztam, hogy milyen szavakat nem használok majd.
Az első ruha feladásakor sikerült egy „de béna vagyok” mondatot kimondanom hangosan, és azzal a lendülettel le is fagytam... Csodás élmény volt, ahogy mind a hat lány elkezdett hangosan nevetni rajtam, amivel átsegítettek engem ezen a helyzeten; elkezdtünk beszélgetni tabuk nélkül, és egyből olyan közel kerültem hozzájuk, egy egészen másfajta világhoz, mintha az a legtermészetesebb dolog lenne az életemben.
Az egyik fotózásunkon láttam, hogy a fotós lányunk cipeli a nagy létrát, én pedig azzal a lendülettel fennhangon elkezdtem mondani Tibornak, hogy „Férfi létedre hagyod, hogy egy nő cipelje a létrát?!" (nevet) Ilyen az, amikor egy kerekesszékes el tudja feledtetni veled, hogy bármiféle hiányossága van.
Gondolom azért ilyenkor nem egy szívszorító történettel találkozol...
Voltak őszinte, mély beszélgetések: amikor elmeséli egy gyönyörű nő, hogy a betegsége miatt folyamatosan romlik az állapota, hogy egyre kevésbé tud mozogni, és már ő sem látja saját magában a nőt. Ilyenkor nyeled a könnyeidet, de aztán jön a következő reakció tőle, hogy de most mi, a csapat újra NŐ-t varázsoltunk belőle, hogy nézi a fotókat magáról, aminket újra gyönyörű nőnek látja magát. És már örömödben sírod el magad, hogy tudtunk valami nagyon jót adni neki.
Szerinted mitől olyan egyedülálló ez a kezdeményezés?
Úgy látom, hogy itthon még nagyon sokat kell tennünk azért, hogy a kerekesszékben, vagy bármilyen “mássággal” élő ember számára élhető világot teremtsünk, és ha csak egy kicsi dolgot hozzá tudok adni ehhez, ha csak annyit sikerül egy-egy verseny alkalmával elérnem, hogy kilenc nő gyönyörűnek érezze magát, már akkor is tettem valamit.
Ami pedig minden versenyhez hozzátartozó élmény, az a pillanat, amikor a döntős lányok megjelennek a kifutón, és szépségükkel, mosolyukkal olyan varázslatot teremtenek, ami libabőrössé tesz: érzed az energiákat, érzed a csodát. És ez az érzés minden egyes alkalommal megérint, mindig útjára indul, és elhatalmasodik - ez egy olyan jó, amit egyszerűen képtelenség megszokni.
