„Üdvözlöm, akadálymentes az épület?" - „Igen, mindössze három lépcső van!"
A GLAMOUR-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A GLAMOUR.hu online szerkesztője, Ivanova Daniela kerekesszékesként segít, hogy sokkal többet megtudj a fogyatékossággal élők mindennapjait érintő problémákról - annál is inkább, mert kellő edukációval tehetnénk azért, hogy az életük könnyebb és méltóságteljesebb legyen.
Ezeket láttad már?
Az “akadálymentes” sokak számára egy megfoghatatlan szó - bevallom, néha még nekem is az, így el sem tudom képzelni, milyen homályos lehet annak, aki kívülállóként szemléli a fogyatékossággal élők világát. Szerintem ez a fogalom - még kerekesszékes berkeken belül is - mindenki számára mást jelent, mondok is egy példát. Számomra egy mozgássérült mosdónál mindössze két fontos szempont van: 1, hogy elférjek benne a kerekesszékkel úgy, hogy be is tudjam csukni az ajtó, 2, hogy lássam magam a tükörben, amikor megigazítanám a sminkem. Bagatellnek tűnik, de úgy látom, hogy egy ilyen speciális mosdó kialakításánál erre még mindig nem gondolnak, ami részben jogos, hiszen fontosabb szempontok is vannak (kapaszkodó megléte, megfelelő magasságú wc, stb.), de ugyanakkor szerintem eszükbe sem jut, hogy egy kerekesszékes szívesen nézegetné magát a tükörben (jobb is, ha inkább nem látja, igaz?). Visszakanyarodva: ha ezt a két elemet ki tudom pipálni a listán, akkor számomra az a mosdó már “akadálymentes”, míg másnak valóban szükséges a kapaszkodó megléte, vagy éppen a wc megfelelő magassága.
Pontosan ezek miatt nem szívesen riogatom az embereket azzal, hogy mindössze ennyit kérdezek: „akadálymentes az épület?”, hiszen valószínűleg fogalma sincs arról, hogy én mit értek ez alatt, így a választ sem tudja a kérdésre. Ezért inkább célirányosan fogalmazok: „van lépcső?” „mekkora a padka?”, „van küszöb?”, és így tovább. Észrevettem ugyanis, hogy ha nem részletezem a kérdést, a legmeghökkentőbb, és egyben legviccesebb válaszokat kapom. Összegyűjtöttem egy csokorra valót a kedvenceimből.
Köszi, de ma inkább nem lépcsőznék
Felhívtam az egyik budapesti bankot, hogy szeretnék számlát nyitni, bejuthatok-e kerekesszékkel. A válasz egy határozott igen volt. Időpontot foglaltam, kora reggel odatekertem, majd szomorúan kellett konstatálnom, hogy ugyan van egy, a lépcsőre felszerelt lift, de az éppen nem működik. Az ott dolgozó ügyintézők szánták-bánták a helyzetet, fel is ajánlották, hogy felvisznek az első emeletre, de ezt biztonsági okokból udvariasan visszautasítottam. Az is felmerült alternatívaként, hogy lejönnek, és ott megejtük a “bizniszt”, de ehhez az előcsarnokban kellett volna várakoznom, ahol fogvacogtató hideg volt. Megköszöntem nekik a kedvességet és távoztam, mert egy banki ügy sem ér annyit, hogy megfázzak, vagy egy véletlen balesetből kifolyólag lezúgjak a lépcsőn, és közelről megvizsgáljam az aszfaltot.
Egy másik “aranyos” eset a hétvégén történt, amikor szerettem volna egy barátnőmmel kicsit kikapcsolódni. Felhívtam egy élményparkot és egy szabadulószobát is, hátha a 21. században már van esélyem kimozdulni valamerre, ami mondjuk nem egy mozi. Az egyik válasz az volt, hogy igen, az épület akadálymentes, ha jó a lift. Most épp nem az, és az ügyintéző hölgyet idézve: „ahogy elnézem, nem is tervezik megjavíttatni.” A másik esetnél pedig büszkén válaszolták nekem a telefonban (szinte már hallottam, hogy csillogott a hölgy szeme az örömtől), hogy: „Igen, teljes mértékben akadálymentes - 3 lépcsőt leszámítva.” Mondanom sem kell, csak meredten bámultam, majd finoman jeleztem neki, hogy az akadálymentesség és a lépcső nem igazán szoktak egy mondatban szerepelni, tekintve, hogy kizárják egymást.
Szuperhősnek titulálva
A végtelenségig lehetne sorolni még a hasonló helyzeteket, például amikor 90 fokos rámpa található egy épület előtt “akadálymentes” címszó alatt, amin még maga a Terminátor sem tudna feltekerni, nem hogy én. Ilyenkor szívesen megkérném a tervezőket, hogy mielőtt belefognak a kivitelezésbe, csüccsenjenek bele egy kerekesszékbe, és próbálják teljesíteni az erőpróbát. Olyannal is többször találkoztam már, hogy volt rámpa, de a falba vezetett (valószínűleg ez is valamilyen szuperképességű kerekesszékes brigád számára készült), de van, ahol a levitáció gyakorlására szeretnének ösztönözni azzal, hogy a pincében helyezik el a mosdót. Ezek a szituációk nyilván önmagukért beszélnek, és mondjuk ki: az akadálymentesítés ilyenkor nem abból a célból történik, hogy az tényleges megoldást kínáljon. Azonban van néhány élethelyzet, amikor a mi feladatunk, hogy tisztább képet adjunk arról, hogy mi is a valódi segítség számunkra.
Mosdóban születnek a legnagyobb barátságok
Nagyon elgondolkodtatott például az a komment, ami az albérlet-keresős posztom alá érkezett. Imádok kádban fürdeni, ezért olyan lakást kerestem, ahol nem zuhanyzó van. Egy hozzászóló nagyon elbizonytalanodott ettől, mert ő úgy tudta, hogy a kád nem „mozgássérült-barát” (jelentsen ez bármit is). Ilyenkor mindig próbálom kedvesen elmagyarázni, hogy nem prototípusok vagyunk, amit előzetesen legyártanak, hanem a székekben valódi emberek ülnek, akiknek mindegyike más és más. Különböző egészségügyi problémákkal, testsúllyal, magassággal, életkorral - és ezek mind-mind meghatározzák, hogy ki mennyire mozgékony, ha a kádba való be- és kimászásról van szó. Nekem könnyebb azt használni, mint a zuhanyzót, míg másnak pont fordítva, és ez így van jól. Ami viszont tényleg egyetemleges (és nem csak nálam, mindenkinél), hogy senki nem szeret nyitott ajtónál pisilni. Egy átlagos mosdónál pedig az a legnagyobb akadályozó tényező, hogy nem férünk be annyira, hogy az ajtót magunk után be tudjuk csukni. Tény, hogy így születnek a legjobb csaj-csevejek, amikor a buliban random lányokat kérek meg, hogy álljanak háttal, amíg én végzem dolgom. Voltam már így hallgatóság többször is, ha épp szerelmi bánatról volt szó, és rengeteg vicces és cuki sztori született már ebből az alapvetően kínos helyzetből, de azért mégiscsak jobban szeretek zárt ajtók mögött tampont cserélni, na.
Ki tudja, hol toppan be a szőke herceg...?
Azért nem lehetetlen meglátni a szépet még abban sem, ha valami nem megközelíthető kerekesszékkel. Tény és való, hogy időnként nagyon fel tudnak bosszantani ezek a nehézségek - amelyeket egyébként kis odafigyeléssel könnyedén át lehetne hidalni -, de minden hátránynak megvan az előnye is. Legutóbb például a kerekesszékes mosdót kerestem egy üzletközpontban, ahol közölték velem, hogy az a -1-es szinten van, ahová csak mozgólépcső vezet. Bár lejtővé volt alakítva (kisimították a lépcsőket), de használatát így sem éreztem egy életbiztosításnak. Kértem is a biztonsági őrt, hogy legyen kedves addig leállítani, hogy biztonságosan le tudjak gurulni róla, de azt válaszolta, hogy „az neki túl macerás lenne.” Ekkor toppant be a képbe az a jóképű idegen, aki azonnal felajánlotta a segítségét, később pedig beszédbe is elegyedtünk. Azt gondolom, hogy egy tényleges akadálymentesítéshez először “mentális akadálymentesítésre” lenne szükség, hiszen amíg a szándék sincs meg, addig a megoldás kivitelezése is váratni fog magára. Aznap az üzletközpontban a biztonsági őr az akadálymentesítés 0. szintjén kezdte meg a játékot, míg a megmentő lovag már heavy user volt. Úgyhogy mozgólépcső ide vagy oda, azért úgy látom, van még remény.
Yohji Yamamoto: „Az igazi divat eltűnőben van, de amíg élek, harcolok érte”