Tudtad, hogy a vízivást is túlzásba viheted? Ennyi már károsnak számít a szakértő szerint
Az éltető víz egészségünk és szépségünk fő alkotóeleme, ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos az elegendő folyadékbevitel. Arra viszont gondoltál már, hogy mi történik ha túlzásba viszed? Utánajártunk!
Ezeket láttad már?
A víz maga az élet, érthető hát, hogy lépten nyomon azt hallani, hogy figyeljünk oda a folyadékbevitelünkre. Stílusosan fogalmazva: még a csapból is az folyik, hogy rengeteg vizet kell innunk. Viszont ahogy minden másból, így a vízivásból is megárthat a túl sok, de vajon mennyi az annyi? Szakértő válaszol.
Veszélyes is lehet
A túlhidratáltság létező probléma, sőt, ugyanannyira veszélyes lehet, mint a túl kevés ivás. Hiszen, ha több víz van a szervezetedben, mint amennyit az ki tud üríteni, annak súlyos következményei lehetnek az egészségedre nézve. Hogy miként tudod megtalálni az egyensúlyt és elkerülni a túlzott hidratálást? Első lépésként tisztában kell lenned azzal, hogy mi az a folyadékmennyiség, amit semmiképpen sem szabad túllépned.
Claudia Barthelemy Bernardo arc- és bőrápoló szakember a víz jótékony hatásait sorolja: „Testünk 70%-a vízből áll, tehát nélkülözhetetlen az egészségünk és a jó közérzetünk szempontjából” – jegyzi meg. Pontosabban: tápanyagokat juttat a sejtekbe, megszabadul a salakanyagoktól, védi a szerveket és fenntartja az ideális testhőmérsékletet.
Tudunk túl sokat inni?
A válasz igen. Ha túl sok vizet iszol rövid időn belül, az megzavarhatja a szervezeted elektrolitszintjét. Az elektrolitok olyan ásványok, amelyek vízben oldódva elektromos töltéssel rendelkeznek. Segítenek szabályozni a kémiai reakciókat a szervezetben, például elősegítik az izmok és az idegek megfelelő működését, valamint fenntartják a sejteken belüli és kívüli folyadékok egyensúlyát. „Az elektrolitok, például a nátrium, a kálium és a magnézium döntő szerepet játszanak a szervezet hidratáltsági szintjének fenntartásában” – mondja Milena Kaler táplálkozási szakértő.
„Amikor izzadsz vagy vizelsz, nemcsak vizet veszítesz, hanem ezeket az alapvető elektrolitokat is” – teszi hozzá, ezért érdemes „folyamatosan folyadékot inni a nap folyamán. A túl sok víz fogyasztása elegendő elektrolitbevitel nélkül ugyanis hiponatrémiának nevezett állapothoz vezethet, amikor a vér nátriumszintje veszélyesen lecsökken” – magyarázza Milena. „Ha a veséid vízfelesleggel túlterheltek, és nincs elegendő nátrium ahhoz, hogy ezt kiegyensúlyozza, nehezen tudják hatékonyan kiüríteni a felesleges vizet.”
Milena szerint azért túlzott aggodalomra nincsen ok, ugyanis a víz toxicitása viszonylag ritka. „Bizonyos helyzetekben azonban előfordulhat” – mondja, és a sporteseményeket hozza fel példaként, „amikor nagy mennyiségű vizet fogyasztunk anélkül, hogy pótolnánk az izzadtság által elvesztett elektrolitokat”. Ezenkívül bizonyos betegségekben szenvedők és bizonyos gyógyszereket, például diuretikumokat szedők érzékenyebbek lehetnek a vízmérgezésre.
Mik a túlhidratáltság tünetei?
A túlzott hidratáció sok tünete összetéveszthető a kiszáradás tüneteivel. „Az olyan panaszok, mint a hányinger, fejfájás és zavartság” gyakoriak – folytatja Milena. Könnyebben megállapíthatod, hogy nálad melyik probléma áll fenn, ha tisztában vagy vele: a sötétsárga vizelet annak a jele, hogy több vizet kell innod; a nagyon tiszta vizelet pedig azt jelzi, hogy kevesebb vizet kellene innod.
Mi az, ami már túl sok?
„A naponta elfogyasztott víz mennyisége olyan tényezőktől függ, mint az életkor, a súly és az aktivitási szint” – emeli ki a szakember. „Általánosságban körülbelül napi nyolc pohár víz ajánlott, de néhány embernek többre is szüksége lehet." Ne feledd, hogy a gyümölcsökből és zöldségekből nyert víz is hozzájárul a napi bevitelhez.„Bizonyos gyümölcsök és zöldségek magas víztartalommal rendelkeznek. Ilyen például a görögdinnye és az uborka” – teszi hozzá Milena.
Fontos továbbá, hogy ne igyál óránként egy liternél több folyadékot. „Bár elengedhetetlen a hidratáltság megőrzése, a túlzottan gyors folyadékbevitel túlterhelheti a vesét, és felhígíthatja az elektrolitszintet a szervezetben, ami hyponatraemiához vagy más szövődményekhez vezethet" - mondja. Ha gondban vagy a napi vízfogyasztásoddal, azaz hajlamos vagy túl sokat inni, vagy épp megfeledkezel a folyadékbevitelről, úgy érdemes egy erre kifejlesztett alkalmazást letölteni, ami nyomon követi a vízbeviteledet, és jelez, ha kibillentél az egyensúlyból.
Forrás: glamourmagazine.co.uk