„Az, hogy ki kel fel éjjel a síró gyerekhez, nem a nemi hovatartozás függvénye”

Szil Péter pszichoterapeuta a hetvenes évektől részt vett a patriarchális berendezkedéssel és a szexizmussal szemben kritikus férfimozgalom munkájában (mely nem keverendő össze a feminizmusellenes „férfijogi mozgalommal”!). Élt Svédországban, az Egyesült Államokban és Spanyolországban. Számos publikációja jelent meg (egyebek mellett) a férfiszerepek témájában. Jelenleg a Stop-Férfierőszak Projekt munkatársa és a zuglói Békés Otthon program szakértője. Három, már felnőtt gyermeke és négy unokája van. A június harmadik vasárnapján (idén június 16-án) esedékes apák napja apropóján beszélgettünk vele.

Az anyák napja mellett már az apák is kapnak dedikált ünnepet. Fontosnak, hasznosnak tartod-e az apák napját?

Attól függ, hogy a gyakorlatban miről szól. Az apák napja ideális esetben közös útkeresés az apaszerep új fogalmai és gyakorlata felé. Ahogyan azonban a nemzetközi nőnap is értelmét veszti, ha a virágajándékozás és a nők áldozatvállalásának dicsőítése áll a középpontjában, jelenlegi formájában az apák napjával sem értek egyet. Mindkét ünnepnek a nemek egyenlőségéről, az egyenlő munkamegosztásról kellene szólnia. Úgy látom, hogy az apák napja jelenleg sok esetben a férfiak valós részvállalását eltúlzó, ajnározó ünneplés, így ebben a formában nem hasznos.

De hát az utóbbi években növekedett az apák otthoni szerepvállalása, nem igaz?

Az „új apa” inkább a sajtóban, és nem a szociológiai tényekben létező jelenség. Több ország felméréseiből tudjuk, hogy a férfiak napjainkban még mindig egyenlőtlenül veszik ki a részüket az otthoni munkából. Ott, ahol a ráfordított idő tekintetében mégis egyenlő a részvállalásuk, általában inkább az érzelmileg kielégítő, kényelmesebb feladatokat végzik el. A mindennapi, monoton, ám legnagyobb megterhelést jelentő rutinfeladatok tömkelege és a diszpécserszerep továbbra is az anyára hárul.

Mit kell érteni ez utóbbi alatt?

– Például az olyan szereposztást, hogy az apa bevásárol, amennyiben kap az anyától egy bevásárlólistát. Azt, hogy mire van szükség a háztartásban, mi fog mindjárt elfogyni, van-e elég megfelelő ruha kimosva, mit kell intézni a gyereknek (pl. orvos, különórák, tanárokkal való kapcsolattartás stb.), többnyire az anya tartja észben. Ezt a mentális terhet nevezem diszpécserszerepnek.

Mérő Vera: „Apámnak erősen köze van ahhoz, hogy soha nem okoz gondot felállni - kiállni -, akkor sem, amikor mindenki ülve marad”

Hogyan lehetne ezen változtatni?

Ha az apaságról beszélünk, akkor a felelősségvállalásra kell helyezni a hangsúlyt. Az apaság kapcsán ne csak az érzelmekről ejtsünk szót, hanem a társadalmi, gazdasági valóságról is: a gyerek iránti szeretet nem ugyanaz, mint a gyerekért való felelősség megosztása. Azaz, az apaság egy feladat, nem érdem. Nem is jog: válás után a közös felügyelet követelése csak akkor megalapozott, ha előtte a házasságban a gondoskodási feladatok is egyenlően oszlottak meg a szülők között.

A skandináv országokban ez gyakori, Magyarországon egyelőre kevésbé jellemző. Az egyenlőtlen felelősségvállalás abban is tükröződik, hogy a szülői kiégés vagy akár a gyermekvállalás megbánása kapcsán szinte mindig csak az anyákról esik szó. Akire a munka monotonabb, strapásabb, kellemetlenebb része jut, ráadásul aránytalan mértékben, az nem feltétlenül fogja kizárólag magasztosnak megélni a szülőséget.

Nemzetközi kutatások mutatják, hogy ott lesz nagyobb a gyerekvállalási kedv, ahol egyenlőség van a családban. A szocializáció eredményeként kialakult, így mélyen rögzült habitusok felülírása azonban nemcsak egyéni törekvés, hanem állami szerepvállalás kérdése is – amennyiben megvan a modernizálásra törekvő politikai akarat.

Hogyan tud hozzájárulni az állam a szülők egyenlőségéhez?

A férfiak által kivehető és az anyára át nem ruházható gyerekgondozási szabadság - a nemek közti keresetkülönbség felszámolása mellett – az állami szerepvállalás fontos eleme, mert segítségével a férfiak is bele tudnak rázódni a gondoskodási szerepbe. Az utódokról való gondoskodás késztetése – ellentétben az állítólag inkompetens férfiakon élcelődő szexista reklámokkal, viccekkel, vígjátékokkal – a férfiakban is kódolt. Nemcsak anyai, hanem apai ösztön is létezik, és aktiválható. Nemcsak akkor, amikor a gyerekek alszanak, vagy amikor még nagyon kicsik, vagy amikor az illető férfi már túl van életének „termelékeny” szakaszán és nagypapa lett.

Ezek szerint nincsenek is külön anya- és apaszerepek?

Biológiai adottságok mentén vannak eltérő feladatok, például a gyerekeinket csak a párom tudta szoptatni. Ezeket a biológiai különbségeket azonban nem szükséges és nem indokolt a társadalmi nemi szerepek felé meghosszabbítani. A testi közelségnek, a gondoskodásnak, az érintésnek nincs neme. Az, hogy ki kel fel éjjel a síró gyerekhez, nem a nemi hovatartozás függvénye, hanem azon múlik, hogy ki dönti el este, hogy most ő lesz az ügyeletes. Nem érdemes azoknak az érveléseknek bedőlni, amelyek a biológiai különbségekre akarják kenni a fennálló (ám megváltoztatható!) társadalmi nemi szerepek mentén kialakult egyenlőtlenségeket.

Jómagam éltem a lehetőséggel, hogy sok időt töltsek a gyerekeimmel – most, nyugdíjasként dolgozom többet, mint korábban bármikor. Foglalkozásomnak köszönhetően, terapeutaként betekintést nyerek idősödő férfiak életébe, és rendszeresen hallom tőlük, hogy bánják, hogy annak idején elszalasztották a gyerekeikkel való közelebbi kapcsolatot.

Az apai ösztön létezik, és a férfiak agya tényleg megváltozik, ha gyerekük születik

Mit tehetnek a szülők azért, hogy a gyerekekben már ne alakuljon ki nemi sztereotip gondolkodásmód?

Mindenekelőtt szeretném tehermentesíteni a szülőket: irreális elvárás, hogy kizárólag rajtuk múljon a társadalmi nemi szerepekkel kapcsolatos nevelés. Ma a gyerekek nem elsősorban a családokban szocializálódnak. A gendertudatos szülők feladata így nem elsősorban a gyerekekre való pozitív ráhatás, hanem a külvilág, elsősorban az internet folyamatos negatív ingereivel szembeni ellenállás.

Az online világ mellett a kortárs csoportnyomás is meghatározó a gyerekek életében: a fiúknak a lányosnak, nőiesnek tartott dolgoktól való eltávolodással kell bizonyítaniuk társaik számára, hogy megfelelnek a férfiszerepnek. Elvárás például, hogy ne legyenek „anyásak” - és ennek káros következményei lehetnek a nőkkel való későbbi kapcsolataikra nézve. Az otthoni példamutatás jelentősége azért így sem elhanyagolható, de jegyezzük meg: a gyerek nem abból tanul, amit prédikálunk neki, hanem abból, amit lát a viselkedésünkből.