Ilyen volt a Sziget kerekesszékesként 20 évvel ezelőtt - Már akkor az elfogadást hirdették
Idén 30 éves a Sziget Fesztivál, így ez alkalommal sokkal nagyon lázban ég az ország, mint a korábbi években bármikor. Izgalmas, és egyúttal kicsit félelmetes belegondolni, hogy már három évtizede, hogy megalakult a “Sziget Köztársaság.” Kerekesszékesként 20 éve jártam először ott, úgyhogy most felülök a nosztalgiavonatra, és elmesélem, hogyan éreztem magam akkor.
Ezeket láttad már?
20 év telt el, mióta először jártam a Sziget Fesztiválon, amit akkor még, 2003-ban Diákszigetnek hívtak. Nemcsak azért éreztem úgy magam, mint aki csodaországba csöppent, mert 15 évesen magam is még csak egy zöldfülű diák voltam, hanem mert akkoriban kerekesszékesként sokkal ritkábban mozdultam ki, mint most. Azonnal rám ragadt az a semmihez sem hasonlítható életérzés, amit akkor tapasztaltam, és amit azóta sem tudtam - nem mellesleg nem is akartam - “lemosni” magamról. Kérdés: milyen volt 20 évvel ezelőtt kerekesszékesként megélni a Sziget Fesztivált?
Minden évben egyre jobb lett
Arra tisztán emlékszem, hogy a terep komoly kihívásokat okozott, de akkoriban az akadálymentesítés még annyira gyerekcipőben járt - úgy általánosságban, nem csak a Szigeten -, hogy egyáltalán nem voltam meglepődve. Arról nem is beszélve, hogy vannak bizonyos természeti adottságok, amelyekkel még a szervezők sem tudják felvenni a versenyt, hiszen a dombos, fás területek nyilván állandó “szereplői” a Hajógyári-szigetnek, és az esőzések során a nagy sárral sem lehet mit kezdeni. Azonban az az ugrásszerű fejlődés, amit az elmúlt időkben tapasztaltam, minden évben egyre jobbá és színvonalasabbá tette számomra az élményt.
Fejben már akkor elkezdődött az akadálymentesítés
Ha a fizikai akadálymentesítés 2003-ban még nem is volt annyira kivitelezhető, a “mentális akadálymentesítés” már akkor elkezdődött. A szervezők törekvése, hogy mindenki egyenlőnek és teljes értékűnek érezhesse magát, nagyon érezhető volt, például azáltal, hogy egyik fellépőnek egy kerekesszékes-kombi táncegyüttest hívtak meg. Amikor ellátogattam a fesztiválra, hogy megnézzem ezt a táncelőadást, az az egyik legmeghatározóbb pillanat volt az életemben. Mivel hiszek abban, hogy minden mindennel összefügg, ezért fiatalkorom legszebb 10 évét tulajdonképpen a Szigetnek köszönhetem, ugyanis ott indult el a történet…
Mérföldkő volt az életemben
Megláttam ezt a tánccsoportot, és tudtam: nekem ide BE KELL LÉPNEM. Így is tettem, és több mint egy évtizedig voltam a tagja. Megszámlálhatatlan fellépést, turnékat, külföldi utakat, életre szóló barátságokat, rengeteg élményt és tapasztalatot kaptam ettől a csapattól, és nem mellesleg az érzékenyítés fontosságára is sikerült velük karöltve felhívnom a figyelmet ez idő alatt. Sokan talán csak a bulit és a fergeteges koncerteket látják a Szigetben, pedig ezen nagyon is túlmutat: lehetőségek tárházát kínálja. Gondoljunk csak bele: hányan lehetnek, akik ott találkoztak életük szerelmével, vagy tettek szert egy új barátra, esetleg próbáltak ki valami olyat, amit még sosem azelőtt...?
Újra odasodort az élet
Később több év is eltelt, mire újra ‘visszamerészkedtem”, mert bevallom: tartottam a tömegtől, az akadályoktól, a mozgássérült mosdó hiányától, azaz mindattól, ami megnehezítette volna a dolgomat. Végül eljött a pillanat, amikor adódott egy munkalehetőség az Ability Parkban - ennek pontosan 10 éve -, ahol kerekesszékes animátorként dolgoztam.
Nincs többé megállás
Akkora már egy teljes kempinget létrehoztak kizárólag mozgáskorlátozott vendégeknek: speciális mosdókkal, zuhanyzóval és sokkal élhetőbb terepviszonyokkal könnyítették meg az életünket. Talán mondanom sem kell, azóta nincs megállás, mert örökre beszippantott a Sziget Fesztivál univerzuma. Kíváncsian várom, hogy idén mit tartogat számomra, amiről szintén beszámolok majd, de egyben biztos vagyok: a 2023-as nyaram tökéletes záróakkordja lesz.
Egy hajkendő vagy turbán is lehet fenntartható - a Cukorka Szabóság rá a bizonyíték