„Egy nő túl finom ahhoz, hogy a csúnya politikával foglalkozzon” - A kedvességnek álcázott szexizmus igenis létezik
Ebben a cikkben a szexizmus fajtáiról lesz szó. De, mivel még mindig sokszor találkozom tévhitekkel a szexizmus jelentését illetően, mindenekelőtt szögezzük le: a kifejezésnek semmi köze a szex kedveléséhez, vagy a szexuális aktushoz. A „sex” itt a szexus, azaz „nem” jelentésében szerepel: a szexizmus az az előítélet, mely valamely nemet alacsonyabb rendűnek tartja.
Ezeket láttad már?
A szexista előítéletek általában a nőkre, ritkábban a férfiakra irányulnak. A társadalmi nemiszerep-elvárások és nemi sztereotípiák a szigorú, átjárhatatlan és átmeneteket nem ismerő nemi kétosztatúságot (binaritást) veszik alapul, így a nem bináris emberekkel nem számolnak. (Velük szemben másfajta előítélet jellemző, például, hogy nem léteznek, illetve identitásuk érvénytelen.)
A szexizmus az ún. szociális dominancia orientáció (SDO) egyik megnyilvánulási formája. Az SDO a társadalomban létező hierarchiák elfogadását jelenti életkor, rassz, nem, szexuális irányultság vagy egyéb tényezők alapján.
Az előítélet a klasszikus definíció szerint téves általánosítás alapján történő ellenséges viszonyulást jelent. Csakhogy a kutatók észrevették, hogy nők esetében a dolog bonyolultabb: a nőkhöz kapcsolódó előítéletes viszonyulás nem mindig ellenséges. Azok, akik a nőket alárendelt szerepekben látják legszívesebben, sokszor nem negatív, hanem kifejezetten pozitív jelzőkkel ruházza fel őket (például kedves, empatikus, gondoskodó stb.).
Ennek elsődleges oka az, hogy (ellentétben az előítéletek más célpontjaival) a férfiak a családi és romantikus kapcsolataik révén jellemzően kötődnek a nőkhöz, és ez megnehezíti a nyílt becsmérlést.
Ellenséges és jóindulatú szexizmus
E megfigyelés alapján Peter Glick és Susan T. Fiske amerikai pszichológusok 1996-ban kidolgozták az ambivalens szexizmus elméletét, mely szerint e szexizmusnak kétféle megjelenési formája van, amelyek (noha ez elsőre nem feltétlenül nyilvánvaló) összefüggenek.
Mi az az ellenséges szexizmus?
Ez a legegyértelműbb forma: aki ellenséges szexista gondolkodású, az nyíltan kifejezi, hogy az egyik nemről (általában a nőkről) lesújtó véleménye van, és csak bizonyos (általában társadalmilag alacsony státuszú) feladatokra tartja őket alkalmasnak. Például „a nők buták”, „a nők nem alkalmasak vezető szerepre”, „a nők nem képesek kiemelkedő tudományos vagy művészi teljesítményre”, „a nők dolga a házimunka”, vagy akár „minden nő csak a pénzre hajt”, „minden nő k***a”.
Azok, akik a szexizmus ellenséges formáját képviselik, nyíltan elítélik a hagyományosan elvárt életpályáról letérő (például az egyedülálló, gyermektelen és/vagy „karrieristának” ítélt) nőket. Későbbi vizsgálatok azt is igazolták, hogy férfiak esetén az ellenséges szexista attitűd növeli a partner elleni erőszak esélyét, illetve az áldozathibáztatásét is.
Igen, jóindulatú szexizmus is létezik
Ez különösen veszélyes, mégpedig azért, mert elsőre akár kedvességnek, bóknak is tűnhet. A nők, akiket udvariasságra szocializálnak, és akik belefáradtak a nyílt bunkóságba, még örülhetnek is, ha egy férfi látszólag lovagias, gáláns velük szemben. Csakhogy ez a lovagiasság nem mindig érdek nélküli: szerepe sok esetben a nők alárendelt pozícióban tartása.
Jóindulatú szexizmus például az olyan kijelentés, hogy „a nők túl jók, túl kedvesek a politika zord világához” (így lehetőleg ne induljanak a választásokon), vagy az, hogy „a nők jobban tűrik a monotonitást” (így, hogyhogy nem, alkalmasabbak az unalmas és alacsony presztízsű házimunkára).
A szexizmus e fajtája a nyílt lealacsonyítás helyett látszólag inkább felemel, és óvó-védő, „atyáskodó” attitűdöt tükröz. (Mintha a nők maguk nem tudnák eldönteni, mi a jó nekik.) Összefüggésben van a nemek ún. komplementer szemléletével, vagyis azzal a nézettel, hogy férfi és nő kiegészíti egymást. Ez első ránézésre lehet, hogy jól, akár romantikusan is hangzik, ám korlátozó is lehet, ugyanis azt is magában foglalja, hogy amelyik tulajdonság vagy szerep illik az egyik nemhez, az nem való a másiknak.
Az ellenséges és a jóindulatú szexizmus egyazon közegen, vagy akár egyazon személyen belül is megjelenhet: a jóindulatú szexizmus a „jutalom”, amit azok a nők kapnak, akik hagyják magukat ravasz „bókkal” a „helyükre” tenni, azaz elfogadják a másodrendű státuszukat. Akik pedig erre nem hajlandók, azok „megérdemlik” a büntetést, azaz az ellenséges szexizmust. Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet: nők is lehetnek szexista gondolkodásúak (nemcsak a férfiakkal, de, saját magukat általában kivételnek tekintve, a nőkkel szemben is).
Hagyományos vs modern szexizmus
Janet K. Swim amerikai pszichológus munkatársaival együtt másképp osztotta fel a szexizmus típusait: hagyományos és modern szexizmust különített el. A hagyományos szexizmus képviselői nyíltan kimondják, hogy kevesebbre tartják a nőket a férfiaknál.
A feminista mozgalmak által katalizált társadalmi fejlődés során azonban a nyílt nőellenes előítéletesség kiment a divatból. Magát civilizáltnak tartó, pláne magasan képzett embernek már nem illik ilyesmit nyíltan hangoztatni. Ezért a hagyományos szexizmus új, leplezettebb formát öltött.
A modern szexizmus az az attitűd, amely szerint a nemek egyenlősége mára már megvalósult, így a diszkriminációellenes intézkedések (például nemi kvóták) feleslegesek, sőt károsak, mert általuk a nők jogtalan előnyhöz jutnak. A modern szexista gondolkodású emberek „csak” a feministákkal szemben ellenségesek, azaz azokkal, akik nem hagyják a szőnyeg alá söpörni a máig fennmaradt egyenlőtlenségeket, például a nők elleni erőszak büntetlenségét.
A hagyományos szexista sokszor még a könnyebb eset, hiszen vele legalább tudjuk, hogy hányadán állunk, és időben elkerülhetjük. A modern szexista viszont elsőre kifejezetten korrektnek, akár haladó gondolkodásúnak tűnhet, így megtévesztő lehet.
Sajnos a társadalmi fejlődéssel a nőket lenéző mentalitás újabb és újabb formákban igyekszik fennmaradni - legyünk résen, és a tetteket figyeljük, ne a szavakat.
Yohji Yamamoto: „Az igazi divat eltűnőben van, de amíg élek, harcolok érte”