Mi történik egy kapcsolattal, ha elmúlik a szerelem?
A lángoló érzések idővel enyhülnek, a szenvedély szeretetté szelídül. Ami marad, az az egymás iránti tisztelet és a szoros barátság. Persze, csak akkor, ha jól csináljuk!
Ezeket láttad már?
A rózsaszín köd és a felfokozott érzések még szerencsés esetben sem tartanak néhány évnél tovább. Talán nem is baj ez, hiszen rémesen kimerítő lenne évtizedekig hatalmas intenzitással szerelmesnek lenni - arról nem is beszéle, hogy akkor nem jutna elég figyelem életünk egyéb területeire sem. Na, de mi marad, ha elmúlik a szerelem?
Suba a subával?
Rengeteg pszichológiai kutatás foglalkozott már az ember párválasztási preferenciáival, és körülbelül ugyanannyi jutott arra az eredményre, hogy hasonló a hasonlónak örül, mint arra, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Itt azonban nagyon fontos figyelembe venni, hogy alapvetően személyiségjellemzőkről van szó. Arról, hogy egy introvertáltnak még akár jót is tehet, hogy partnere extravertált, vagy hogy egy kalandvágyó hálás azért, hogy nyugodtabb vérmérsékletű társa olykor őt is lelassítja kicsit. Vannak azonban olyan különbségek a párok tagjai között, amelyek súlyos problémákká fajulhatnak.
A szerelem gyakran tényleg mindent legyőz, és éppen ez a baj vele. Amikor ugyanis csak a jót látjuk a másikban, könnyedén elsiklunk olyan fontos dolgok felett is, minthogy eltérő a világnézetünk, a műveltségünk, a neveltetésünk, az életvitelünk. Nagy kérdés, ha egyszer elmúlik a szerelem – mert egyszer elmúlik -, hogyan toleráljuk, hogy a partnerünk túrja az orrát, könyökölve eszik, túlzottan konzervatív vagy éppen erőteljesen liberális a világnézete, és gyűlöli a kedvenc együttesünket? Természetesen nem azt mondom, hogy csak az a kapcsolat lehet sikeres, ahol a felek alapvetően is nagyon hasonló értékrenddel és ízléssel rendelkeznek, inkább azt, hogy a szerelem időszaka alatt sem maradhatunk teljesen vakok a komoly különbségekre. Sőt, ha házasságban, családalapításban gondolkodunk, akkor ez hatványozottan igaz.
Gyere közelebb!
Lehet, hogy minket sohasem zavar, hogy a párunk délig szeret aludni hétvégén, ám ez könnyen bosszantóvá, és akár súlyos konfliktussá is fajulhat, ha például kisbabánk születik. Ahogyan arra is hajlamosak vagyunk, hogy a másik családjának furcsaságaira legyintsünk, mondván, nem az anyjába vagy a testvéreibe szerettünk bele. Csakhogy amikor közös gyerekeink lesznek, akkor ők hirtelen nagyon is közvetlen családunkká válnak, és nem ignorálhatjuk többé azt, ha súlyos gondjaink vannak velük.
Mit tehetnénk hát? Szerintem azt, hogy az elejétől fogva beszélgetünk ezekről a dolgokról, komoly kérdéseket föltéve a másiknak és hajlandóságot mutatva arra, hogy szembenézzünk hibáinkkal. Ebben pedig benne van az is, hogy megpróbáljuk megérteni, a másik miért olyan, amilyen, miért azt a könyvet szereti, miért arra a pártra szavazz, és arra is vesszük a fáradtságot, hogy nyitottabbá váljunk az ő általa kedvelt dolgok irányába. Főleg azokban a kérdésekben, amikben nagyon nem értünk egyet. Különösen a gyereknevelés kérdésében fontos egy platformon lenni, és még mielőtt belevágnánk, alaposan átbeszélni, ki mit gondol róla, és igyekezni közelebb hozni egymáshoz az ellentétes nézeteket.
Ha elmúlik a szenvedély, akkor jön az igazán jó része
Talán azért sikeresebbek azok a házasságok, amelyek már a lángoló szerelem csitulását követően köttetnek, mert ott tisztábban látjuk, miért is köteleződünk el a másik felé. Nem azért, mert megőrülünk az illatáért és mert sose volt még senkivel ilyen jó a szex, hanem mert ismerjük és szeretjük mint embert, mint barátot, mint társat, és semmit sem akarunk jobban, mint vele megosztani az életünket. Mindezt úgy, hogy tisztában vagyunk a hibáival és a kettőnk közti különbségekkel, erről pedig nyíltan tudunk beszélni is.
Yohji Yamamoto: „Az igazi divat eltűnőben van, de amíg élek, harcolok érte”