4 jel, hogy egyedül nem tudod feldolgozni a szakítás fájdalmát, és segítséget kell kérned
Vannak olyan – általában rövid ideig tartó és/vagy felszínes – kapcsolatok, amelyekben a szakítás nem visel meg különösebben egy érzelmileg érett embert. Ha azonban erős kötelékek fűznek egy másik emberhez, és érzelmileg mélyen bevonódtunk a vele való kapcsolatba, különösen, ha az évekig tartott, akkor annak megszakadása komoly érzelmi krízis, amelyet gyászfolyamat kísér. Teljesen normális tehát, ha végigmegyünk a gyász szakaszain.
Ezeket láttad már?
Egy szerelemi kapcsolat megszakadása, vagyis a szakítás komplex érzésekkel jár, amelyek egy része még a szakító felet is érinti, de értelemszerűen sokkal erőteljesebb hatással van arra, akivel szakítottak. Egyfelől elveszít egy fontos személyt az életéből, ráadásul olyasvalakit, aki adott esetben a legközelebb állt hozzá.
Emellett megéli az elutasítottság, a „nem kellek” érzését. Mindezek olyan mély rétegeket érintenek, hogy a megélés nagyban függ attól, kora gyerekkorunkban milyen kötődési mintázatot alakítottunk ki gondozóinkkal, mekkora az önbizalmunk, énerőnk, társas támogatottságunk.
Természetesen az sem mindegy, éppen életünk milyen szakaszában vagyunk, illetve, hogy milyen emberrel, milyen típusú kapcsolatban és hogyan történt a szakítás. Minél kedvezőtlenebbek, minél kevésbé ideálisak a fent felsoroltak, annál traumatikusabbnak élhetjük meg a történteket.
Mikor szükséges pszichológus támogatása?
Egy magas énerővel és társas támogatottsággal rendelkező, biztonságosan kötődő ember számára egy érett és empatikus módon végrehajtott szakítás alapesetben egyedül is feldolgozható. Egy szorongó kötődő esetében, vagy akkor, ha a szakítás éretlen, nagyon bántó módon – mondjuk ghosting által – történik, esetleg nem egy személyt, hanem a közös gyerekeket is érinti, vagy olyan egyéb krízishelyzetre – munkahely vagy másik fontos személy elvesztése - halmozódik rá, amelyet magában is kihívás kezelni, akkor nagy valószínűséggel szükséges a pszichés megsegítés.
Egyéb esetben is figyelmeztetető jelek lehetnek az alábbiak:
- a fájdalom szinte elviselhetetlen, és hetek alatt sem csillapodik
- az elhagyott fél képtelen ellátni a napi rendes feladatait
- bár a mindennapokban funkcionál az elhagyott fél, de hónapok alatt sem tudja feldolgozni a szakítás tényét.
- mindenféle alap nélkül reménykedik, vagy vak gyűlöletet mutat exe felé, esetleg folyton róla beszél, ugyanazokat a köröket futja, rágódik a történteken
Segítséget kérni ilyen helyzetben nem hogy nem szégyen, de egyenesen alapvető. Egy ilyen helyzetben pszichológushoz fordulni nem csak azzal az előnnyel jár, hogy a szakítást biztosan feldolgozzuk, de azzal is, hogy ránézünk nem adaptív sémáinkra, nem biztonságos kötődési stílusunkra és dolgozunk velük.
Mit tegyünk egyedül?
Ha úgy érezzük, nincs komoly baj, és egyedül is feldolgozható a szakítás – és környezetünktől is ezt a visszajelzést kapjuk, akkor néhány „szabály” betartásával megkönnyíthetjük a dolgunkat. Először is, amennyire a helyzet engedi, szakítsuk meg a kapcsolatot a másikkal. Ha semmilyen egyéb szál nem fűz össze vele, akkor teljesen – jelöljük ki a közösségi oldalainkról, igyekezzünk kerülni a helyszíneket, ahol összefuthatunk vele, és szabaduljunk meg azoktól a tárgyaktól is, amelyek rá emlékeztetnek.
Vérmérséklettől függően lehet, hogy elég ezeket csak egy időre félretenni, hiszen megeshet, hogy tíz év távlatából már kedves emlék lesz az első szerelmünktől kapott plüssmaci – de az első hónapokban segíti a gyászfolyamatot, ha minél kevesebb tárgy van, amely rá emlékeztet, hiszen a cél elgyászolni, hogy a kapcsolatnak vége, és nyitottá válni valami újnak az érkezésére.
Az rendben van, ha kell néhány nap, amíg összeszedjük magunkat, de utána igyekezzünk visszaállni a többé-kevésbé normális kerékvágásba. Sokat segíthet, ha a barátainkkal, szeretteinkkel megbeszélhetjük fájdalmunkat, és persze adjunk magunknak teret a sírásra, szomorkodásra is.
Csak arra figyeljünk, hogy ezek ne árasszanak el, képesek legyünk kontrollálni, szabályozni mikor temet maga alá minket a fájdalom.
